Egy kis trailer - Part two

Hogy kicsit csillapítsam az éhségeteket ;)
Csók :*

- Wendel. - kaptam el a karját a lánynak, ahogy a szűk folyosón hátrafelé igyekezett.

- Engedj el... - sziszegte úgy, hogy csak én hallottam. - Azonnal. 

Kirántotta kezét gyengéd szorításából, majd eltűnt a fülkében. Mély sóhajjal kezdtem el babrálni az övemmel és ahogy sikerült kikapcsolni, felálltam a bőr ülésből, hogy Wendel után induljak. Futó pillantást vetettem Julia-ra, aki egy könyvet olvasott elmélyedten. Mikor felálltam, csak akkor pillantott fel, és mosolyt villantott rám. Én ezt erőltetetten viszonoztam, majd kinyitottam a fülke ajtaját, és már bent is voltam az egy embernek is szűk helyiségbe. Behúztam az ajtót. 

- Egy személy alig fér el ezen a kis helyen, szóval lennél kedves ki húzni a fenébe. - a lány meg se fordult.

- Ne csináld már. - léptem közelebb, és körül belül ennyire is volt hely, mert ahogy ő egy lépést hátrébb lépett, már háta tompán neki is az egyik szekrénynek.

- Utállak. - húzta össze résnyire. Már épp közbe akartam vágni, de elhallgatott. - És mielőtt megkérdezed, miért, mert egy utolsó szemét vagy.

Felvontam a szemöldökömet és tekintetemet mélyen az ő kék szemeibe fúrtam. Láttam rajta, mennyire zavarban van a kis távolság miatt, és hogy nem tud menekülni. Még egy utolsó kétségbeesett pillantást vetett az ajtóra, majd vissza rám. Hol a szemembe nézett, hol pedig az ajkaimra pillantott. Ezt a hangtalan őrlődést látva majdnem elnevettem magam, és nehéz volt visszafojtani a mosolyom. Lehunyta a szemét, és röviden megrázta a fejét, láthatóan azért, hogy elűzze a gondolatait. Mély levegőt vett és szólásra nyitotta a száját.

- Voltál akkor köcsög, hogy Julia után mentél Bécsbe, hogy visszaszerezd. Akkor tapló, szánalmas mozzanat volt ez tőled, tudod? 

- Valóban? - fordítottam félre a fejemet, miközben a szám szélén már ott játszott egy kis mosoly. Hogy fokozzam a hatást, értetlenül húztam össze a szemöldökét. - Nem tudom ki nem akart beszélni róla. 

- Én... - túrt hosszú, szőke hajába. - Nem tudom miért csodálkozol... több év barátság után csak úgy letámadtál. Dave, együtt nőttünk fel. - olyan szenvedő arcot vágott, hogy majdnem megsajnáltam.

- Wendal ezer és egy módon próbáltam a tudtodra hozni, hogy én többet érzek irántad, mint barátság.

Közelebb lépett hozzá és tekintete újra az ajkaimra szegeződött. Halvány mosoly futott végig az arcomon. Tudtam mennyire akarja, de mégis tartja magát. Egyre közelebb hajoltam hozzá, lassan, kíváncsi voltam, tényleg jók-e a megérzéseim. Nagyon hamar beadta a derekát és már le is hunyta a szemeit. Széles mosoly terült az arcomra ettől, mielőtt én is lecsuktam volna a szemeimet és ajkait az övére tapasztottam. Karjai hirtelen a nyakam köré fonódtak, mire én is kapcsoltam és a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. Kíváncsi voltam, meddig megy el. Mikor esik le, mit is csinálunk, kivel is csinálja. Elengedtem a derekát és egyik kezem a csípőjére csúszott a másik pedig a pulóvere alá. Ahogy hideg kezem hozzá ért puha bőréhez, egy pillanat alatt leállított.