Tik-tak...tik-tak...tik-tak...

Sajnálom :(( Kicsit megfáradtam ebben a nagy télben, és nincs időm itt a dolgokra :/  De van magyarázatom :)

Még novemberben elkezdtem a jogsit és tegnap reggel tettem le a sikeres KRESZ vizsgát :) Szétnyomkodtam a teszt CD-t és nagyon megszenvedtem azért, hogy sikerüljön, de sikerült :)))) 

Február 17.-én kezdem a vezetést, de előtte még be kell járnom elsősegélyre. Hála az égnek, abból csak a forgalmi vizsga után vizsgázom.

Szóval ja, tele van a naptár :D de a lényeg, hogy nyárra már kocsikázni fogok szépen LEGÁLISAN :DDDDDD 

A chatben hagyott kis érdeklődő üzenet nagyon jól esnek kis hóban megfagyott szívemnek, és igyekszem ahogy tudok :)) Igazából Sochi az, amit nagyon várok és annak akarok szentelni jó pár fejezetet de ugye mint tudjuk, messzebb van :/ addig kitalálok valamit és már tervem is van :DD

Addig is:

Fly to your dream - 12. fejezet

Sorry hogy ennyit nem voltam :((( a végét meg levágtam, de azért hogy legyen csemege a következő részre, legyen min töprengeni :) 

enjoy :*

Ahogy beindult az igazi síugró szezon, nem volt megállás. Minden hétvégén más és más verseny, és egy perc pihenő sem volt. Az egész hét egy megállás nélküli repülő út volt. Lassan több időt töltöttünk a gépen, mint otthon. Norvégia, Németország, Svájc... az osztrák csapat kiegyensúlyozottan és megszállottan folytatta a menetelését a siker felé, és mindenki szeme előtt egy cél lebegett: az olimpia. David is magára talált. Svájcban már ő is ugorhatott és meglepően szép eredményt hozott. A kvalifikáción a 18. helyen végzett, és ezzel maga mögé utasította Gregor-t és Martin-t az osztrák csapatból, valamint jó pár németet. Vasárnap szakított igazán nagyon, mert a 7. helyig ugrott. Ugyan osztrák nem ért a dobogóra, azonban az első 10-ben négyen is bekerültek. 25.-én este egy közös karácsonyi vacsorán próbáltunk kikapcsolódni és kellemes hangulatot teremteni, mielőtt másnap délelőtt utazunk. Mindenki ott volt aki számított és még Kony is tudott időt szakítani a kis karácsonyunkra.
- Wendel! - kiabált a konyhába apa. - Kész van a krumpli?
- Azonnal. - szedtem ki egy nagy tálba.
Hárman sürögtünk-forogtunk egyszerre a konyhába: Adelle, Mala és én. Anya halála óta minden nagyobb ünnepen zokszó nélkül bevesszük a konyhát és sütöttünk- főztünk egész nap. Anya már egész korán bevezetett minket a főzés tudományába, én már négy évesen ott álltam mellette egy kisszékre felmászva, hogy lássam mit süt-főz. Ahogy segítőkész lettem, elkezdett tanítani. Fontosnak találta, hogy hamar önellátók legyünk. Mindig a fülemben cseng az a bizonyos mondása:  "Amikor a férjed hazajön fáradtan, éhesen, és rossz kedvűen, te a legfinomabb vacsorával várd. Ha jól csinálod, látni fogod a szemén. És ez az, ahogy apátok nézz mindig. Egy jó háziasszony felismeri ezt a pillantást." Eszembe jut mennyire szerették egymást apával és apa milyen hihetetlenül erős volt a halálakor. Neki kellett annak lennie, mivel a lányainak kellett egy biztos pont. Nem mutathatta ki a fájdalmat, de a szemében látni lehetett. Még mindig látni lehet, ha valaki csak felemlegeti a nevét. Vagy ha ránéz a képére. Megráztam a fejemet, hogy elűzzem a szomorú gondolatokat, majd felkaptam a tál burgonyát és kisiettem a konyhából és leraktam az asztalra.
- Köszi. - mosolygott rám apa. - A lányok nem esznek?
- Nem hiszem. - ültem le Kony mellé, aki mosolyogva a combomra helyezte a kezét.
- Akkor jó étvágyat! - pillantott körbe hatalmas csapatán apa, és hagyta, hogy a fiúk elkezdjenek szedni maguknak.
Mint az éhes sáskák, akik már hónapok óta nem ettek, csaptak le az asztalra készített főfogásból. Tudtam, hogy ilyenkor felesleges velük harcba szállni. Kony-n látszott, hogy ő éhes ezért óvatosan a krumpliért nyúlt, de Gregor elkapta előle és majdnem az egészet kiszedte.
- Ne próbálkozz! - tettem kezemet a barátom vállára, aki csalódottan ült vissza. - Na majd én. Figyelj, hogy kell. Ezek között nőttem fel, tudom mit kell csinálni.
Felálltam a széken és kissé durván hajoltam előre és elemeltem a húsos tált Andreas elől, mielőtt vehetett volna. Gyorsan kiraktam egy szeletet a tányérjára, majd ugyanígy hadakoztam a többi sráccal a finom falatokért.
- Jó lesz? - tettem le elé a jól megrakott tányért.
- Tökéletes. - hajolt oda és röviden megcsókolt. - Te nem eszel?
- Nekem a leves betett. De ha nem zavar, a tiédbe bele kóstolok.
- Nem zavar. - tolta hozzám közelebb a tányérját. - Ez nekem úgy is sok.
Miközben enni kezdtünk, mindenki beszélt mindenkivel és egész nagy ricsaj kerekedett. De ez már csak így megy, meg volt a hangulat, amit imádtam.
- Hé, Wendel. - hallottam meg Martin hangját, mire felkaptam a fejemet.
- Ez a hús. - mutogatott a villájával a férfi. - Ez a hús állati jó. Azóta nem ettem ilyet, hogy Mathilde.......
Ahogy meghallottam ezt a nevet ledöbbentem. Mindenki kezében megállt az evőeszköz, és felváltva néztek hol rám, hol pedig apára. Felpillantottam a tányérból és tekintetemen David-en állt meg, aki mereven nézett rám. Mikor sikerült el pillantanom, apára néztem. Ő csak ott ült és teljesen ledermedt. Senki nem mert megszólalni, csak apa szedte össze magát és felállt.
- Bocsánat. - azzal otthagyta az asztalt.
- Apa. - felugrottam a székről.
Lassan a többiek is magukhoz tértek és Wolfi tarkón vágta a mellette ülő Martin-t.
- Hülye vagy?
- Én nem akartam. - mentegetőzött a srác, de addigra én már apa után indultam a tornácra.
A férfi kint ült a hintaágyban. Odaléptem mellé és helyet is foglaltam.
- Jól vagy?
Apa szó nélkül, mereven bólintott, mire felsóhajtottam.
- Martin nem akart megbántani.
- Tudom. - préselt ki magából végre valamit.
- Gyere ide. - húzódtam hozzá közelebb és kitártam a karomat, hogy átöleljem.
Apa felém fordult, és szorosan magához ölelt. Arcomat a vállába fúrtam és hosszú ideig üldögéltünk ott. Nem akartam elengedni, azt akartam, tudja bármikor számíthat rám bármilyen témába, de ebben különösen. Éreztem rajta, hogy egyre jobban megkönnyebbül, mert a vállából ment ki a feszültség. Magától engedett el, és ekkor már tudtam, hogy teljesen vissza állt minden a helyére.
- Menjünk be, mert a végén megfázol.
Fel sem tűnt, mennyire átfagytam.
- Persze. - álltam fel én is az ágyról és úgy mentünk vissza a házba.
Mala és Adelle az előszobában álltak és mikor beléptünk, közelebb léptek és egy nagy, családi ölelés lett a vége.
- Az én gyönyörű szép, tökéletes lányaim. - elengedett minket és mosolyogva nézett rajtunk végig. - Amíg ti itt vagytok nekem, nem érhet minket semmi baj.

.      .      .  

- Azt hittem, sose végzünk. - dőltem hanyatt a francia ágyamon, mire Kony vigyorogva leült mellém. 

- Megleptél, mennyire kis házias vagy. 

- Nem nézted ki belőlem? - könyököltem fel vigyorogva. 

- Őszintén? - hajolt oda hozzám, hogy megcsókoljon. - Nem igazán.

- Na. - játszottam a sértődöttet és ellöktem a mellkasát, mire mellém puffant az ágyra. 

- Tudod, hogy imádlak. - könyökölt fel. 

- Reméltem. - vigyorogtam. 

A fiú vigyorogva hajolt közelebb és hosszan megcsókolt. 

- Lehet egy kérdésem?

- Micsoda?

- Mi történt anyukáddal?

A kérdés teljesen megdöbbent és teljesen lefagytam. Kony egyből kapcsolt.

- Ha nem akarsz, nem kell róla beszélned, ha nem szeretnéd.

- De.... kell. - hosszú ideig szuggeráltam egy pontot a falon, majd mély levegőt vettem. - Anya a női síugró csapatban versenyzett nagyon fiatal kora óta. Hatalmas tehetség volt, olimpiákra küldték, négy sánc versenyeket nyert és szinte soha nem bukott. Apával akkor ismerkedett meg, mikor ő elkezdett tevékenykedni a síugró csapat körül. Szinte azonnal egymásba szerettek, és fél év randizás után meg is kérte a kezét. Rá pedig tíz hónapra születtem meg én. Anya még 2 évig ugrott a születésem után, de mikor az ikrekkel terhes lett, teljesen abbahagyta. Mint jó síugrásban tevékenykedő szülők gyereke, elég korán kezdtem a síugrással ismerkedni. Apa egyik jó ismerőse lett az edzőm és én is teljesen beleéltem magam, hogy majd olyan híres síugró leszek, mint anya. Az edző szerint el is sikerült örökölnöm a tehetségét és korán versenyeztetni kezdtek. Az első két évem tökéletes volt, és nagy évet jósoltak nekem. Az egyik nagyobb versenyre készültem, amire hatalmas esély volt, hogy megnyerem. Két hétvégéből állt a verseny és az összesítésben elért legnagyobb pontszámú nyeri az egészet. Edzés közben itthon buktam. Nem estem nagyot, de azért megsérültem. Természetesen anya szívbajt kapott, és nem akarta engedni, hogy induljak. Nagy nehezen apával kiharcoltuk, hogy még is csak hagy menjek, mert ha ezt megnyerem, akkor esetleg a jövő évet a felnőtt csapatban folytathatom. Anya nagy nehezen rábólintott, és mire eljött az első hétvége kirobbanó formában voltam. Nagy előnnyel nyertem az első hétvégét, nem hibáztam ami anyát megnyugtatta. A második hétvégén szombaton rosszak voltak a körülmények. Mégis leugrottak minket. A kvalifikáción csak negyedik lettem, de nem vette kedvem a vasárnaptól, ugyan anya nem akarta. Vasárnap aztán még rosszabb lett a helyzet. Az eső szakadt, és viharos szél tombolt. Úgy volt, elmarad, de mikor csökkent a szél és az eső is szemerkélt, elkezdődött a verseny. Az első részben mikor elugrottam, az oldalszél megfújt és csak a technikám következtében maradtam a levegőben és ugrottam olyat, hogy tovább jussak. A második ugrásnál nagyon izgultam, mert ezen múlhatott a jövőm. Azonban mikor elugrottam, éreztem, hogy ez nem lesz jó. Meginogtam és nem bírtam visszanyerni az egyensúlyomat, lezuhantam a levegőből. Ahogy a földhöz csapódtam, azonnal elvesztettem az eszméletemet. A videókat később visszanéztem és szörnyű volt. Ide-oda pattogtam a kőkemény havon mint egy rongybaba. A kórházban tértem magamhoz, és arra "ébredtem" hogy anya és apa veszekszik. Soha nem hallottam veszekedni őket, de most úgy kiabáltak egymással, mintha két teljesen más ember állna egymással szembe. Mielőtt megszólalhattam volna anya elrohant. Mikor végre megszólalhattam, apa volt már csak egyedül ott. Ő viszont teljesen megdöbbent, hogy magamhoz tértem és magán kívül lett az örömtől. Azonnal telefonjáért szaladt, hogy hívja anyát. Ő azonban nem vette fel. Apa egyre csak hívta, hívta de a készülék kicsöngött. Már épp feladta volna, mikor megszólalt a készülék. Azonban nem anya hívta..... hanem a mentők..... - elhallgattam egy pillanatra és vissza kellett nyelnem a könnyeimet.

Kony lassan simogatni kezdte a hátamat és ez adott erőt, hogy folytassam.

Fly to your dream - 11. fejezet

Thomas megint bukott :'(((( Nem tudok már mit mondani..... :'( :'(
Nem tudom ki látta az esetet, de nagyon szörnyű volt............ 

A hosszú csók után hátraléptem és kissé félve néztem Konrad szemeibe. 

- Hát ez... 

- Én sajnálom, nem tudom mi ütött belém, hisz...

Kony nem kérdezett semmit, csak újra közelebb lépett és afelé elhallgattatás képpen újra megcsókolt. A szám mosolyra húzódott és szám, miközben átkaroltam a nyakát. Éreztem, ahogy keze finoman és lassan a derekam köré fonódik, úgy húzz magához még közelebb. Hosszú pillanatok múlva kinyitottam a szememet és a barna szempárba pillantottam. 

- Kezdesz ez kicsit fázni, úgy érzem. - nyúlt a kezemhez és finoman lefejtette a nyakáról. Akkor éreztem meg én is, mennyire átfagyott a kezem.

- Lefagyasztottam a nyakad? - kaptam a szám elé a kezemet ijedten.

- Egy kicsit. - dörzsölte meg nevetve a tarkóját, majd a kezemért nyúlt. - De száz százalékig megérte. 

Hangosan felnevettem ezen a kijelentésén. 

- Ennek igazán örülök. 

- Visszamegyünk? - nyúlt a kezemért, amit meg is fogtam. 

- Persze.

Sokkal jobban éreztem magamat mint jó pár perccel korábban és széles mosollyal az arcomon léptem be a házba. A nappaliba mentünk, ahol még mindenki nagyban táncolt. David egyedül üldögélt a kanapén, a barátnője pedig a parketten táncolt. A fiú az érkezésünkre felkapta a fejét, majd szemét összefonódott ujjainkra szegezte. Látszott rajta, hogy ledöbben, épp hogy csak az álla nem esett le. Mosoly terült el az arcomon, és nem is néztem rá, úgy mentünk tovább Gregor és Paula párosa felé. A barátnőm egyből kiszúrt minket és vigyorogva figyelt.

- Na mi van fiatalok, mi ez a nagy mosoly? - majd tekintete a kezünkre tévedt. - Nem jó móka játszani a pillanat ragasztóval, mert úgy maradtunk. 

- Imádom a humorod, Paula. - nevettem. - Inkább gyere táncolni.

- Legyen. - kászálódott fel a kanapéról. 

- Kony, el lesztek?

- Megpróbálunk. - vigyorgott össze haverjával. 

- Örülök. - odahajoltam a sráchoz és gyors csókot nyomtam az ajkaira.

- Jó, szerelmesek vagytok, haladjunk. - fogta meg a karomat legjobb barátnőm és a tánc parkettre húzott.

Olyan jó kedvem volt, hogy tele lettem energiával és egy pillanat alatt felvettem a zene ritmusát. Együtt ugráltunk a zenére és úgy éreztem egész este ezt tudnánk csinálni. Néha éreztem magamon David égető pillantásait, de elértem arra a pontra, hogy nem érdekelt. Nagyon sokáig táncoltunk, majd beszélgettünk a fiúkkal, ittunk és megint táncoltunk. Annyira jól éreztem magamat, hogy fel se tűnt, mennyire repült az idő. Hajnal három körül elkezdtek elköszönni az első emberek és szép lassan mindenki szállingózott. Paula úgy döntött, nálam alszik, de Gregor és Kony négy körül ment el.
- Akkor. - álltunk meg a teraszon a fiúval.
- Holnap találkozunk? - nézett a szemembe.
- Jó lenne. - mosolyodtam el. - Mikor kell visszautaznod Németországba?
- Péntek reggel.
- És meddig maradsz?
- Két hétig valószínűleg.
- Olyan sokáig. - esett le az állam.
- Elhiheted, hogy nem szívesen vagyok ott. Most meg pláne, hogy fog rám itthon várni egy ilyen gyönyörű lány.
Elmosolyodtam a bókján.
- De ne is arról beszéljünk mi lesz később. Reggel hívlak.
- Jól van. - mosolyodtam el.
Kony magához húzott és hosszan megcsókolt. Nem is akart véget érni, csak épp hogy valaki hátba lökte, ezért mind a ketten megtántorodtunk.
- Lesz még alkalmatok smárolni, csak menjünk már. - hallottam az ismerős hangot.
Gregor vigyorogva állt mellettünk.
- Nem vagy semmi. - ráztam a fejemet és Paula-ra néztem.
- Én mondtam, hogy hagyjon titeket.
- Jó, jó. Haladjunk. - mutogatott Gregor.
Sóhajtottam, majd Konyra pillantottam.
- Menjetek, mert szétszed minket.
- Jó. - sóhajtott a fiú, majd még egyszer odahajolt és röviden megcsókolt.
- Jó éjt. - vigyorogtam.
- Jó éjt. - simította meg a karomat, majd hátat fordított.
Vigyorogva pillantottam rá, és hagytam, hogy elsétáljanak.

.     .     .

- Wendel! - hallottam meg Paula hangját, miközben a hátamat rugdosta.

- Mi van? - fordultam felé fáradtan.

- Nem hallod, hogy éppen valaki betörni készül az ajtót?

Ekkor hallottam meg az eszeveszett dörömbölést és a csöngetést. Az a valaki most rákapaszkodott a csöngőre és úgy tűnt, nem száll le róla, míg valaki ki nem nyitja.

- A kurva... - morogtam és lerúgtam magamról a takarót. - Esküszöm neked, letöröm a kezét és elásom a hóban.

- Ajánlom is. - morgott Paula és a másik oldalára fordult.

Mérgesen trappoltam ki szobából és vágtáztam le a lépcsőn. Már az üveg miatt láttam, mi állt ott és kicsit idegbetegen téptem fel a piros ajtót.

- Bazdmeg, te hülye vagy? Nem is az, hogy minket de a húgaimat is felébreszted. Viselkedjél már!

- Te viselkedj, Wendel! Mi volt az a srác? - ugrott a torkomnak David.

- Mi az, hogy mi volt az a srác?! - becsuktam magam mögött az ajtót, mert a pumpa ment bennem és tudtam, még pár szót szól és kiabálni fogok. - Azt csinálok amit akarok, egyáltalán nincsen közöd hozzá!

- Azt hiszem! Tegnap még volt. Sőt, egész hétvégén volt. 

- Igen, lehet volt. De aztán úgy döntöttél, inkább Julia száját dekorálod ki. Legyen így. - vontam meg a vállam.

- Hát te nem vagy magadnál. - túrt bele hitetlenül nevetve a hajába a srác.

- Azt elhiszem. - kúszott keserű mosoly a számra és visszavettem a hangomból. - Tegnap este összetörted a szívem. Tudod milyen szarul esett, ahogy tegnap azt láttam, amit láttam. Összetörtél, Dave. Érted? - mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak.

- Wendel... - hozzám akart érni, de elhúzódtam. 

- Nem, David. - ráztam a fejemet. - Nem értesz. Kony... ő más. Ő fel akarja vállalni a kapcsolatunk.... én... szeretlek. De nekem ez így... - mutattam rajta végig. - ahogy volt. Nekem így nem kell. 

- Mond, mit csináljak. 

- Hiába csinálnál már bármit, Dave. - sóhajtottam mélyet. - Én már Kony-val vagyok.

- Akkor ennyi?

- Ennyi. - préseltem ki magamból nehezen a választ.

David szó nélkül hátat fordított és elsétált. Néztem, ahogy magas, vékony alakja eltávolodik, majd mély sóhajt hallatva mentem vissza a szobába. Érkezésemre Paula fordult vissza és álmosan pislogott rám.

- Mit mondott?

- Semmit. Kiakadt Kony miatt. De megbeszéltük, hogy vége.

- Örülj neki. Aludjunk. - húzta magára a takarót a lány és már vissza is aludt.
Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarómat. Hiába próbáltam visszaaludni, én már nem tudtam. Nyitott szemmel és egyfolytában forgó agykerekekkel feküdtem ott tovább.

.      .      .

- Kérem a 19:00 órakor Münchenbe induló gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es kapuhoz! - hallatszott egy hang a bemondóból.
- Szerintem mennem kellene. - elhúzódott a csóktól és felsóhajtott.
- Amíg nincs második felszólítás, nem kell. - húztam vissza magamhoz, hogy még egyszer megcsókoljon.
Kony elmosolyodott és visszacsókolt. Pár pillanat múlva azonban eltoltam magamtól.
- Hiányozni fogsz. - hajtottam a fejemet a mellkasára.
- Jövő héten úgy is jössz Németországba.
- Hosszú idő. - motyogtam.
- Jól leszel addig?
- Igen, persze. - néztem a barna szempárba.
- És nem lesz gond... nem lesz gond ezzel a David sráccal?
- Miért lenne? - lepődtem meg. - Kedden reggel mindent lezártunk.
- De hétvégén ő is ott lesz, nem?
- Nem. Nem jön. - sóhajtottam, mire Kony egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hogy őszinte leszek, ez a tudat kicsit megnyugtat.
Keserű mosoly kúszott a számra, és elpillantottam.
- Második felszólítás! Kérem a 19:00 órakor Münchenbe induló gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es kapuhoz! Ismétlem. Fáradjanak a 7-es kapuhoz!
- Tényleg megyek, mert itt hagynak.
- Jól van. - bólintottam. - Akkor jövő héten. De még beszéljünk.
- Szia. - hajolt oda mosolyogva és hosszan megcsókolt, miközben a hajamba túrt.
Halvány mosollyal csókoltam vissza és nem akartam, hogy véget érjen. Azonban pár pillanat múlva finoman eltolt és felvette a csomagjait.
- Hívlak. - nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt belépett a kapun.
- Szia. 

Fly to your dream - 10. rész

Bekanyarodtam az első alkalommal jobbra és egyből a szobámban kötöttünk ki. David becsukta az ajtót maga mögött, de még mindig hallani lehetett lentről a zenét, amit valaki hangosabbra vett. Lehuppantam az ágyra és keresztbe tettem a lábaimat, úgy pillantottam fel David-re. A fiú végignézte a jelentet, majd nevetve megrázta a fejét. 

- Hallgatlak. - igazítottam meg a hajamat.

- Inkább... - nagy lendülettel leült mellém és megcsókolt, miközben keze a combomra csúszott. 

- David! - löktem el és felálltam az ágyról.

A srác döbbenten meredt rám és értetlenül tárta a szét a karját, majd ő is felállt. 

- Mi bajod van már megint? 

- Mi az hogy már megint? - háborodtam fel. - Amúgy meg a barátnőd ott van lent. Őt tapizd, ne engem!

- Ez hétvégén annyira nem zavart. - vigyorodott el pimaszul, majd épp karjával a derekam irányába nyúlt, de hátrébb léptem, mire a hátam a falnak ütközött. 

- Nem. - tartottam fel a kezemet, aminek neki ütközött a mellkasa. - Döntened kell. Vagy ő, vagy én. 

- Persze, hogy te. - meg akart simogatni a hajamat, de elhúzódtam. - Akkor szakíts vele.

- Majd fogok. 

- Majd?! David, meddig akarod húzni ezt a "kapcsolatot"? - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. - Azt mondtad, engem szeretsz, nem?

- Persze hogy téged. - közelebb akart lépni, de a feltartott kezem megint megakadályozta.

- Akkor?

- Ez nem olyan egyszerű, Wendel.

- Mi nem egyszerű, David?! 

- Mit mondok neki, még is? Hogy bocs, de szakítok mert más szeretek már rég óta? Az hogy esne neki.

- Tudod mit? Ha nem szakítasz vele ma este, engem felejts el. Egy örök életre. De ne csak a "kapcsolatunkat", hanem a barátságunkat.

- Te most... te most ultimátumot adsz nekem?! - döbbent le a srác.

- Igen. Miért, Dave mit vársz tőlem? Várjak rád egy életen át, mert te nem vagy képes szakítani a barátnőddel? Majd 60 évesen is pár lopott percünk lesz együtt, mikor öt gyereked és húsz unokád ott rohangál körülötted, akik mind Julia-tól vannak? Hát köszönöm, de én ebből nem kérek. 

Azzal a lendülettel odébb löktem, hogy elférjek, majd kiviharzottam a szobából, le a lépcsőn, be a konyhába. Kony ugyan ott állt és meglepetten nézett rám. Nem néztem semerre, csak elkaptam egy üveg vodkát és csurig töltöttem a poharamat. Elkezdtem kortyolni az erős alkoholos italt és akármennyire is szörnyű volt az íze, lenyomtam az egészet.

- Nem vagy semmi, te lány. - nézett rám vigyorogva Kony.

- Csak belém állt az ideg. - újra öntöttem, de most másikból.

- El fogsz ázni - próbálta elvenni előlem a poharat a srác nevetve, de csak mérges pillantást vetettem rá.

- Bocsánat. - vigyorgott.

David pont akkor ért vissza a konyhába a telefonját babráló Julia-hoz lépett. Egy pillantást sem vetett rám, helyette átkarolta a lány derekát és közelebb húzódott hozzá. Egyre csak felment bennem a pumpa, és finoman megragadtam a pólójánál fogva Kony-t.

- Gyere velem táncolni.

Mivel a házban nagyon meleg volt, így hamar beütött a két pohár vodka, így kissé megbotlottam. Mégsem estem el, mert Kony karja védelmezően fonódott a derekam köré és visszahúzott.

- Jesszus. - nevettem fel és beletúrtam a hajamba, hogy ne lógjon a szemembe. 

- Mondtam, hogy el fogsz ázni. - hallottam Konrad hangját nagyon közelről. 

Vigyorogva fordultam felé az ölelésében, de ekkor David gyilkos tekintetével találkoztam. A srác még mindig barátnőjét ölelte, de tekintete az én bőrömet perzselte. Elpillantottam róla és hagytam, hogy Kony lefejtse rólam az egyik karját. A másikat még rajtam hagyta, mert a járásom nem volt tökéletes. Így battyogtunk el a nappaliig, ahol mindenki táncolt már. Épp egy szám végére értünk oda, és mikor a következő szám első üteme felcsendült, felsikítottam.

- Ez a kedvenc számom! - kiáltottam Kony-nak és a táncparkett közepére ugráltam.

A srác hangosan felnevetett gyermeki örömömön, majd a kanapé felé indult.

- Kony, ne! - ugráltam oda hozzá. - Táncolj velem!

- Nem, nem. - rázta nevetve a fejét a srác. - Nem tudok, nem szeretek, nem akarok. 

- Akkor majd itt táncolok. - vigyorogtam.

- Ahogy szeretnéd. - nevetett.

- Na csak figyelj.

Felnevettem a zene ritmusát és mindent elfeledve elkezdtem táncolni. Rengetegen voltak még velem együtt a táncparketten, így szinte elvesztem a tömegben, de rendkívül jól éreztem magamat. Néha rá pillantottam Kony-ra, aki le sem vette rólam a tekintetét, csak vigyorgott. Vagy négy-öt számot így végigroptam és egyáltalán nem éreztem magamat fáradtnak. Míg egy pillanatra megálltam a következő számra, körülpillantottam a szobában. Csak akkor vettem észre, hogy az egyik kanapán Julia és David egymás száját térképezik fel. Annyira ledöbbentem a látványtól, hogy úgy ahogy voltam lefagytam és az állam is leesett. Valószínűleg tovább álltam volna úgy, ha valaki nem lök meg a vállamnál fogva, úgy hogy majdnem Kony ölébe esek.

- Mi a...?

- Wendel. Te. Konyha! Azonnal! - Paula elég idegesnek tűnt, ezért követtem az utasításait és összeszedtem magam, de kissé megbillentem, ahogy megpróbáltam elindulni. 

- Jól vagy? - fogta meg a könyökömet finoman Gregor. Fel se tűnt, hogy itt van.

- I...igen. - túrtam bele a hajamba, majd elindultam a konyha felé.

Kint szinte senki nem volt, mindenki bent bulizott. Megtámaszkodtam a pultban és elvettem egy újabb poharat, hogy igyak erre a sokk hatásra. 

- Wendel, eszednél vagy?

- Mi van? - tettem le a poharat, ahogy kiittam a tartalmát.

- Láttad magadat kívülről? Nagyon gáz.... le akarsz bukni az összes barátunk előtt?

- Nem... de.

- Nincs de!

- Paula, meghallgatnál egy rövidke pillanatra! - lettem ideges, mire a lány elhallgatott.

- Persze, sajnálom. - lépett mellém. - Miről beszéltetek fent?

- Megmondtam neki, hogy dobja ki a csaját, ha engem szeret. 

- Ez tök korrekt. Mit mondott?

- Hogy nem tudja, hogyan dobja ki, meg hogy mit mondjon neki. Erre mondtam, hogyha engem szeret akkor megteszi. Meg hogy nem tudom meddig akarja ezt a játékot játszani, de én nem akarok a részese lenni. Elfelejtheti a barátságunkat és ezt a "kapcsolatot" is, ha nem szakítanak este. Erre.... - mutattam kezemmel a nappali felé és nem bírtam tovább.

Előtörtek a könnyeim, és gyorsan a szám elé kaptam a kezemet, hogy ne kezdjek hisztérikus zokogásban. Paula egyből kapcsolt, és szorosan átkarolt. Hosszú percig ölelt, majd elengedett és a hátamat kezdte simogatni szomorú arccal.

- Annyira nem érdemel meg téged, Wendel. Ezer és egy jobb pasit találhatnál nála. Ő maradjon a kis zsák krumplijánál. De te. Neked itt van például Kony. Olyan jól érzitek együtt magatokat. 
- Igen, ő nagyon rendes. - szipogtam, miközben egy zsepiért nyúltam.
- Akkor. - mosolygott biztatóan. - Miért pazarolnád az időt holmi David-ekre, mikor itt van neked egy tündéri Konrad. Aranyos, kedves, helyes. Mi tart vissza?
- Igazad van. - töröltem le az utolsó könnyemet is. - Nincs értelme szenvednem. 
- Ez a beszéd. - mosolygott rám. - Igyál még egy kortyot, aztán menjünk vissza.
Ő is töltött magának egy pohárba alkoholt, majd koccintottunk. 
- A szemétládákra. 
- Azokra. - nevettem fel, majd lehúztuk az italt. 
Visszabotorkáltunk a nappaliba és a kanapén ülő Kony-hoz és Gregor-hoz mentünk. A két srác elég komoly hangulatban beszélgetett és mikor megérkeztünk, mind a ketten rám néztek. 
- Gregor, gyere. - nyúlt Paula a síugró srác kezéért, hogy felhúzza. 
- Rendben vagy, Wendel. - simította meg a vállamat a fiú és barna tekintetét az enyémbe fúrta.
- Igen. - nem bírtam állni a vizslató tekintetét és leültem Kony mellé. 
- Szeretnél beszélgetni egy kicsit? - elsőre nem is hallottam Konrad kérdését, csak mikor hozzám közelebb hajolva megismételte. 
- Én...
- Szerintem lenne mit megbeszélni. - nézett mélyen a szemembe. - Gyere.
Felállt és felhúzott a kanapéról, majd elhagytuk a nappalit és mielőtt kimentünk volna a házból, odanyújtotta nekem a szürke Parka kabátomat. 
- Köszönöm. - szipogtam, miközben kiléptünk a házból és leültünk kint két székre. 
- Szóval.... - kezdett bele rövid gondolkodás után Kony. - Ez a David...
- Egy senki.... - vágtam a szavába.
- Ő az oka.... ő az oka, hogy nem beszéltünk 3 hétig, ugye?
- Igen. - nyögtem ki nagy nehezen és szék karfáját piszkáltam. 
- Elmeséled, miért sírtál?
- Látszik?! - ijedtem meg és felkaptam a fejemet.
- Csak egy kicsit elkenődött a szemfestéked. - finoman a szememhez nyúlt, mielőtt én tehettem volna és letörölte a fekete foltot.
- Köszönöm. - pillantottam rá hálásan. 
- Igazán nincs mit. - mosolyodott el a srác olyan aranyos, hogy az én arcomra is mosolyt csalt. 
- Mi olyan vicces? - érdeklődött vigyorogva.
- Olyan édes volt ez a mosoly. - nevettem fel. - Nem tudtam megállni.
- Örülök, hogy mosolyogsz. Sokkal jobban áll. 
Zavaromban lehajtottam a fejemet és a cipzárt birizgáltam. 
- Nem szeretnéd még akkor elmesélni, mi is van a háttérben? - váltott komolyabbra.
- Még nem. - sóhajtottam, majd rá néztem. - De ugye nem veszed magadra. 
- Nem, dehogy. - mosolygott rám biztatóan. - Szeretnél inkább visszamenni?
- Igen. - bólogattam. 
- Na, gyere. - felállt a székből és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. 
Mosolyogva elfogadtam, és mivel nagyobb lendülettel húzott, mint amire számítottam, a karjaiban kötöttem ki. Egy pillanatra mind a ketten ledöbbentünk a mozzanattól. Valószínűleg az alkohol hatása is nagyon közre játszott, valamint az, hogy nem gondolkodtam, de egyre csak csökkent köztünk a távolság, mígnem ajkaink egy csókban össze nem forrtak.

Fly to your dream - 9. fejezet

Akármennyire szerettem volna, nem maradhattam ott David-del hétfőn, hisz egyrészt otthon volt dolgom, másrészt pedig Julia szeretett volna ott maradni barátja mellette, támogatni. Hétfő délután négy körül mikor hazaértünk és a bőröndömet pakoltam ki, csöngött a telefon. Vigyorogva nyúltam érte, mert már tudtam, ki hív. 

- Cső. - szóltam bele vigyorogva.

- Csövi! - hallatszott az ismerős hang. 

- Merre jársz?

- Lassan ott vagyok nálatok. 5 perc. Nyisd ki az ajtót. 

- Megyek. - nyomtam ki vigyorogva a telefont és az asztalkára dobtam. 

Felkászálódtam a földről és gyorsan beraktam a bőröndömet  a szekrénybe, majd szép lassan elindultam lefelé a lépcsőn. Elértem az ajtót és mire lenyomtam a kilincset már egy szőke lány álldogált ott mosolyogva.

- Cső! - kiáltottam és megöleltem a lányt.

- Csövi, te! - vigyorgott és átkarolt. 

- Na, gyere. - elengedtem és odébb léptem, hogy Paula beléphessen a házba. - Miért nem szóltál, hogy menjek ki a reptérre?
- Mert felesleges volt. - túrt bele festett hajába legjobb barátnőm. - Az a lényeg, hogy itt vagyok, nem?
- Igaz. - nevettem fel.
- Apud itt van? - pillantott be a nappaliba.
- Nem... el kellett mennie Bécsbe. Csak holnap este jön haza.
- Hoppácska! - csillant fel a szeme. - Akkor itt ma este party van.
- Micsoda? - nevettem fel.
- Jól hallottad. - bizonygatta. - Húgaid itthon vannak?
- Lovagolnak. De majd jönnek. Viszont este szerintem ők se lesznek.
- Akkor. - csapta össze a tenyerét legjobb barátnőm. - Kezdődjön a party.
Felmentünk a szobámba és lerakta a táskáját az ágyamra, majd ő is ledobta magát.
- Jut eszembe, volt valami David-del tegnap óta?
- Beszéltem vele reggel telefonon. Azt mondta még ma hazaengedik. Körülbelül - pillantottam az órámra - most van az utolsó vizsgálata. Hétkor indul a gép haza, kilenc körül száll le.
- Akkor ő is el tud jönni a party-ra. - vigyorgott a lány. - Lesz tízkor a kezdés, és akkor ideér. Szakított már Julia-val? - kezdte piszkálni tökéletesen kifestett körmét.
- Nem volt rá alkalma...
- Hogy mije nem volt? - döbbent le Paula. - Mi az hogy nincs alkalma kidobni az a szerencsétlent.
- Ne beszélj azért így róla... - csitítottam a kissé talán túlzottan is szókimondó barátnőmet.
- Úgy beszéllek róla, ahogy akarok. Az a lány egy rakás szerencsétlenség. Nem is értem, Dave hogy bírja. Olyan mint egy zsák krumpli. Soha nem csinál semmit. Mint valami bot. Sok baj nincs vele. Elviszed, lerakod, ott hagyod, felveszed. Nekem ha ilyen barátnőm lenne, a hajamat tépném.
- Paula! - esett le az állam.
- Szólj, ha nincs igazam. - tette fel védekezően a kezét. - Na. Viszont akkor ma este lesz alkalma kidobni a csajt. És elmondjam, miért? Mert te leszel a legdögösebb, legvadítóbb csaj az egész buliban. Dave állát a földről kell majd felkaparni ha meglát. És tudom is, mit veszel fel. - ugrott fel az ágyról. - Mindjárt jövök.
Felnevetettem, ahogy Paula kiszáguldott a szobából. Pár pillanat múlva hallottam is, ahogy becsapódik a bejárati ajtó. Tovább pakolgattam a földön lévő ruhákat és egy kis rendet próbáltam rakni. Azonban alig pár perccel később újra csapódott a bejárati ajtó. Paula gyorsan megjárta az utat, ugyan is csak három házzal kellett odébb mennie. Feldübörgött a szobámba és berontott a szobámba.
- Na. - dobott elém egy fekete, bőr ruhát. - Próbáld fel.
- Ezt? - emeltem fel a minit.
- Csinálod már? - tapsolt kettőt sürgetve.
- Jól van na. - nevettem és kibújtam a kényelmes melegítőből és pólóból, hogy magamra rángassam a barátnőm által hozott ruhát.
A méretünk egyezett, ő talán pár centivel alacsonyabb és kissé csontosabb volt. Azonban ezt a ruhát mintha rám szabták volt. Tökéletesen az alakomra illet. Miután Paula segített felhúzni a cipzárt, felé fordultam.
- Wendel Poitner! Igazi dög vagy. - mért végig a lány.
- Jó?
- Hülye vagy?! Tökéletesen áll. Egy jó smink, plusz egy jó haj és este cipőkanállal vakargathatod le magadról a pasikat. Jut eszembe, meg hívogatom az embereket.
- Jó. De írd, hogy mindenki hozzon valami piát, mert itthon nincs semmi.
- Még szép hogy.
Miközben Paula a gépet maga elé véve kezdett pötyögni, hogy megszervezze az estét én belenéztem a tükörbe. A ruhában teljesen más embernek tűntem. A ruha azonban egy kis bátorságot is adott. Eldöntöttem, hogy választás elé állítom David-et, mert már nem tudok várni. Vagy még ma szakít Julia-val, vagy el is felejthetjük egymást.

.    .    .

- Kész vagy már? - kiabált a szobámból barátnőm. 

- Igen. - összedörzsöltem a két ajkamat, hogy a rúzst elkenjem rajta, majd kiléptem a fürdőből.

Paula felnézett a telefonozásból és leesett az álla.

- Jesszusom, Wendel. 

- Tetszem? - fordultam körbe előtte.

- Csodálatos. - bólintott elismerően. - Lassan szállingóznak az emberek, szóval menjünk le. 

- Jó. 

Belebújtam a fekete magassarkúban, majd elhagytuk a szobát. Míg elővettem pár poharat, és egy tálba ropogtatni valót öntöttem ki, addig ő csatlakoztatta a gépet a Hi-Fi-hez és beállította a zenék sorrendjét. El is indította az elsőt, majd kijött a konyhába.
- Eldöntötted már mikor mondod és hogyan? - belemarkolt a popcornba és felém fordulva rágcsálni kezdte.
- Nagyjából összeállt. Nem egyből fogom letámadni, kíváncsi vagyok, hogyan viszonyul hozzám este folyamán. Hagyok neki időt. Ha Julia-val jön, hagyom hagyj nyalakodjanak. De én se fogok a kanapén ülni, ne aggódj. Emlékszel, hogy meséltem arról a srácról, aki Gregor nagy haverja?
- Konrad?
- Aha, Kony. Na, ő is jön. Szegénnyel nem találkoztam mióta elhívott kávézni.
- És helyes?
- Szerinted? - nevettem.
- Ha összejöttök még ma este David-del, akkor ráhajtok erre a Kony fiúra.
- Azt Gregor értékelni fogja.
- Téged? - vontam fel egyik szemöldökömet kérdőn.
- Az már régen lejárt lemez. - legyintett egy újabb chips szirmot bekapva.
Még folytattam volna a beszélgetést, azonban csöngettek.
- Nyitom. - futott az ajtóhoz barátnőm és én is kiléptem a konyhából, hogy lássam kik jöttek.
- Sziasztok. - lépett be a régi osztálytársaink közül négy.
- Sziasztok. - mosolyogtam és közelebb léptem. Miután mindenkinek adtam két-két puszit gyors eligazítást tartottam. - Kaja a konyhában, zene már megy, piát gondolom hoztatok, van pohár a pulton.
Ahogy bezáródott mögöttük az ajtó, felpörögtek a dolgok. Egymás után jöttek az emberek és nem tudtam elszakadni az ajtóból.
- A piát oda rakjátok. - mutogattam tovább egy másik adag embernek, míg nem valaki kedvesen megszólított.
- Szia, Wendel.
- Szia. - már megszokásból fordultam oda, de meglepett, ki áll ott. - Szia, Kony.
A srác odahajolt és adtunk egymásnak két puszit.
- Hogy vagy? - megállt mellettem az ajtóban, készen arra, hogy ő is fogadja az érkezőket.
- Jól, köszönöm. - igazítottam a hajamat a fülem mögé. - Sajnálom, hogy nem jelentkeztem olyan sokáig.
- Semmi baj. - mosolygott. - Én sem voltam itthon.
- Igen? - pillantottam fel a világosbarna szempárba. - Merre jártál te csavargó?
- Vissza kellett mennem Németországba dolgozni. Most hazajöttem egy három- négy napra, aztán megint megyek vissza.
- Apád miatt? - emlékeztem, hogy mesélt valamit az apjával kapcsolatban, aki kint él évek óta.
- Igen. Nagyon szeretné, ha átvenném azt, amit ő. De... minden héten, amit kint töltök rájövök, hogy én azt nem akarom.
- Miért nem mondod meg neki?
- Mert szerintem azzal a lendülettel le is adhatnám a család nevemet, mert kitagadna. A dédapám építgeti már évek óta azt a céget, és generációról generációra száll. Nem dobhatom el.
- Nehéz eset.
- GOTTY! - hallottam már messziről egy nagyon jól ismert hangot és valaki olyan mértékben ugrott neki szegény Kony-nak, hogy a fiú hátratántorodott.
- Szia, Gregor! - mosolyogva fogott kezet a sráccal.
- Na mi van, haver. - lökte vállba. - Iszunk valamit?
- Beszélgetek. - mutatott rám.
- Szia, Gregor. - néztem rá felvont szemöldökkel, vigyorogva.
- Szia, Wendel. - pillantott rám, majd láthatóan végigmért. - Itt a csajod?
- A konyhába. - böktem szememmel a helyiség felé.
- Ki a csajod? -értetlenkedett Kony.
- A legjobb barátnőm, Paula. Elég... khm... érdekes a kapcsolatuk Gregorral. Majd látni fogod.
- KONRAD! - hajolt ki a konyhából a srác. - Gyere már inni valamit.
A fiú pislogás nélkül meredt barátjára, majd rám pillantott.
- Menj csak. - mosolyogtam.
- Biztos?
- Persze. Még hosszú az éjszaka, beszélünk.
Tovább álldogáltam az ajtóban, mikor megpillantottam azt, akitől görcsbe rándult a gyomrom. Vészesen közeledtek a kis bekötő úton és össze kellett szednem magamat. Lelassítottam a légzésemet és a szívverésemet. Lazán nekidőltem az ajtónak és míg oda nem értek a körmömet piszkáltam.
- Szia, Wendel. - szólt meg Julia.
- Sziasztok. - nem voltam hajlandó David-re nézni.
- Nagyon jó a ruhád. - mosolygott a lány, miközben adtunk egymásnak két puszit.
- Köszi. - láthatóan megigazítottam és éreztem, ahogy Dave tekintette már szinte a bőrömet égeti.
- Vársz még valakit, hogy itt állsz?
- Nem. - túrtam a hajamba. - Csak olyan sokan jöttek egymás után. De szerintem ti voltatok az utolsók. Vagy nem tudom.
Becsuktam az ajtót és elindultam a konyha felé, majd fél úton hátra pillantottam.
- Ugye isztok valamit.
- Persze. - Julia mosolyogva pillantott a barátjára, majd erősebben kulcsolta rá ujjait David-ére.
- Király. - erőltettem mosolyt az arcomra.
Bent a konyhában engem már a szokásos látvány fogadott. Paula nekidöntötte a hátát a falnak, Gregor pedig tőle alig tíz centire állt. Egyik kezével megtámasztotta a falat, Paula válla fölött. Nagyon bensőséges társalgást folytattak, mert egyiknek sem lehetett levakarni az arcáról a mosolyt és csak halkan sutyorogtak. Kony a pultot támasztva ácsorgott és egy pohárból szürcsölgette a piát. Vigyorogva sétáltam mellé.
- Ezekkel mi van? - bökött a haverjára és a legjobb barátnőmre.
- Ugyan. Mindig ezt csinálják. Flörtölnek mint állat, hülyítik egymást egész este, aztán vagy smárolnak vagy nem, de soha nem jönnek össze.
- Gregor barátnője tudja ezt?
- Nem. - ráztam a fejemet. - Vagy nem tudom.
- Mit iszol? - könyökölt fel és elém tolt egy poharat.
- Hoppá, milyen kínálatot halmoztak itt fel az emberek. Deeee.... - járattam a szemem. - Legyen ez.
- Jó döntés. - nevetett Kony és elvett egy áfonyás vodkát, majd a poharamba öntött belőle.
Julia és David is odajöttek a bárpulthoz, hogy igyanak valamit. Látszott a fiún, hogy agyban nem a barátnője mellett van, és csak elvette azt a poharamat amit a lány nyújtott felé. Egybe lehúzta az italt, míg én csak kicsiket kortyoltam belőle. Végül rám emelte a tekintetét.
- Wendel, beszélhetünk két szót?
Kony-ra pillantottam, ahogy az előbb ő rám, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Megvárlak itt.
- Jövök vissza. - vigyorogtam és elindultam David előtt ki a konyhából, fel az emeltre.