Fly to your dream - 10. rész

Bekanyarodtam az első alkalommal jobbra és egyből a szobámban kötöttünk ki. David becsukta az ajtót maga mögött, de még mindig hallani lehetett lentről a zenét, amit valaki hangosabbra vett. Lehuppantam az ágyra és keresztbe tettem a lábaimat, úgy pillantottam fel David-re. A fiú végignézte a jelentet, majd nevetve megrázta a fejét. 

- Hallgatlak. - igazítottam meg a hajamat.

- Inkább... - nagy lendülettel leült mellém és megcsókolt, miközben keze a combomra csúszott. 

- David! - löktem el és felálltam az ágyról.

A srác döbbenten meredt rám és értetlenül tárta a szét a karját, majd ő is felállt. 

- Mi bajod van már megint? 

- Mi az hogy már megint? - háborodtam fel. - Amúgy meg a barátnőd ott van lent. Őt tapizd, ne engem!

- Ez hétvégén annyira nem zavart. - vigyorodott el pimaszul, majd épp karjával a derekam irányába nyúlt, de hátrébb léptem, mire a hátam a falnak ütközött. 

- Nem. - tartottam fel a kezemet, aminek neki ütközött a mellkasa. - Döntened kell. Vagy ő, vagy én. 

- Persze, hogy te. - meg akart simogatni a hajamat, de elhúzódtam. - Akkor szakíts vele.

- Majd fogok. 

- Majd?! David, meddig akarod húzni ezt a "kapcsolatot"? - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. - Azt mondtad, engem szeretsz, nem?

- Persze hogy téged. - közelebb akart lépni, de a feltartott kezem megint megakadályozta.

- Akkor?

- Ez nem olyan egyszerű, Wendel.

- Mi nem egyszerű, David?! 

- Mit mondok neki, még is? Hogy bocs, de szakítok mert más szeretek már rég óta? Az hogy esne neki.

- Tudod mit? Ha nem szakítasz vele ma este, engem felejts el. Egy örök életre. De ne csak a "kapcsolatunkat", hanem a barátságunkat.

- Te most... te most ultimátumot adsz nekem?! - döbbent le a srác.

- Igen. Miért, Dave mit vársz tőlem? Várjak rád egy életen át, mert te nem vagy képes szakítani a barátnőddel? Majd 60 évesen is pár lopott percünk lesz együtt, mikor öt gyereked és húsz unokád ott rohangál körülötted, akik mind Julia-tól vannak? Hát köszönöm, de én ebből nem kérek. 

Azzal a lendülettel odébb löktem, hogy elférjek, majd kiviharzottam a szobából, le a lépcsőn, be a konyhába. Kony ugyan ott állt és meglepetten nézett rám. Nem néztem semerre, csak elkaptam egy üveg vodkát és csurig töltöttem a poharamat. Elkezdtem kortyolni az erős alkoholos italt és akármennyire is szörnyű volt az íze, lenyomtam az egészet.

- Nem vagy semmi, te lány. - nézett rám vigyorogva Kony.

- Csak belém állt az ideg. - újra öntöttem, de most másikból.

- El fogsz ázni - próbálta elvenni előlem a poharat a srác nevetve, de csak mérges pillantást vetettem rá.

- Bocsánat. - vigyorgott.

David pont akkor ért vissza a konyhába a telefonját babráló Julia-hoz lépett. Egy pillantást sem vetett rám, helyette átkarolta a lány derekát és közelebb húzódott hozzá. Egyre csak felment bennem a pumpa, és finoman megragadtam a pólójánál fogva Kony-t.

- Gyere velem táncolni.

Mivel a házban nagyon meleg volt, így hamar beütött a két pohár vodka, így kissé megbotlottam. Mégsem estem el, mert Kony karja védelmezően fonódott a derekam köré és visszahúzott.

- Jesszus. - nevettem fel és beletúrtam a hajamba, hogy ne lógjon a szemembe. 

- Mondtam, hogy el fogsz ázni. - hallottam Konrad hangját nagyon közelről. 

Vigyorogva fordultam felé az ölelésében, de ekkor David gyilkos tekintetével találkoztam. A srác még mindig barátnőjét ölelte, de tekintete az én bőrömet perzselte. Elpillantottam róla és hagytam, hogy Kony lefejtse rólam az egyik karját. A másikat még rajtam hagyta, mert a járásom nem volt tökéletes. Így battyogtunk el a nappaliig, ahol mindenki táncolt már. Épp egy szám végére értünk oda, és mikor a következő szám első üteme felcsendült, felsikítottam.

- Ez a kedvenc számom! - kiáltottam Kony-nak és a táncparkett közepére ugráltam.

A srác hangosan felnevetett gyermeki örömömön, majd a kanapé felé indult.

- Kony, ne! - ugráltam oda hozzá. - Táncolj velem!

- Nem, nem. - rázta nevetve a fejét a srác. - Nem tudok, nem szeretek, nem akarok. 

- Akkor majd itt táncolok. - vigyorogtam.

- Ahogy szeretnéd. - nevetett.

- Na csak figyelj.

Felnevettem a zene ritmusát és mindent elfeledve elkezdtem táncolni. Rengetegen voltak még velem együtt a táncparketten, így szinte elvesztem a tömegben, de rendkívül jól éreztem magamat. Néha rá pillantottam Kony-ra, aki le sem vette rólam a tekintetét, csak vigyorgott. Vagy négy-öt számot így végigroptam és egyáltalán nem éreztem magamat fáradtnak. Míg egy pillanatra megálltam a következő számra, körülpillantottam a szobában. Csak akkor vettem észre, hogy az egyik kanapán Julia és David egymás száját térképezik fel. Annyira ledöbbentem a látványtól, hogy úgy ahogy voltam lefagytam és az állam is leesett. Valószínűleg tovább álltam volna úgy, ha valaki nem lök meg a vállamnál fogva, úgy hogy majdnem Kony ölébe esek.

- Mi a...?

- Wendel. Te. Konyha! Azonnal! - Paula elég idegesnek tűnt, ezért követtem az utasításait és összeszedtem magam, de kissé megbillentem, ahogy megpróbáltam elindulni. 

- Jól vagy? - fogta meg a könyökömet finoman Gregor. Fel se tűnt, hogy itt van.

- I...igen. - túrtam bele a hajamba, majd elindultam a konyha felé.

Kint szinte senki nem volt, mindenki bent bulizott. Megtámaszkodtam a pultban és elvettem egy újabb poharat, hogy igyak erre a sokk hatásra. 

- Wendel, eszednél vagy?

- Mi van? - tettem le a poharat, ahogy kiittam a tartalmát.

- Láttad magadat kívülről? Nagyon gáz.... le akarsz bukni az összes barátunk előtt?

- Nem... de.

- Nincs de!

- Paula, meghallgatnál egy rövidke pillanatra! - lettem ideges, mire a lány elhallgatott.

- Persze, sajnálom. - lépett mellém. - Miről beszéltetek fent?

- Megmondtam neki, hogy dobja ki a csaját, ha engem szeret. 

- Ez tök korrekt. Mit mondott?

- Hogy nem tudja, hogyan dobja ki, meg hogy mit mondjon neki. Erre mondtam, hogyha engem szeret akkor megteszi. Meg hogy nem tudom meddig akarja ezt a játékot játszani, de én nem akarok a részese lenni. Elfelejtheti a barátságunkat és ezt a "kapcsolatot" is, ha nem szakítanak este. Erre.... - mutattam kezemmel a nappali felé és nem bírtam tovább.

Előtörtek a könnyeim, és gyorsan a szám elé kaptam a kezemet, hogy ne kezdjek hisztérikus zokogásban. Paula egyből kapcsolt, és szorosan átkarolt. Hosszú percig ölelt, majd elengedett és a hátamat kezdte simogatni szomorú arccal.

- Annyira nem érdemel meg téged, Wendel. Ezer és egy jobb pasit találhatnál nála. Ő maradjon a kis zsák krumplijánál. De te. Neked itt van például Kony. Olyan jól érzitek együtt magatokat. 
- Igen, ő nagyon rendes. - szipogtam, miközben egy zsepiért nyúltam.
- Akkor. - mosolygott biztatóan. - Miért pazarolnád az időt holmi David-ekre, mikor itt van neked egy tündéri Konrad. Aranyos, kedves, helyes. Mi tart vissza?
- Igazad van. - töröltem le az utolsó könnyemet is. - Nincs értelme szenvednem. 
- Ez a beszéd. - mosolygott rám. - Igyál még egy kortyot, aztán menjünk vissza.
Ő is töltött magának egy pohárba alkoholt, majd koccintottunk. 
- A szemétládákra. 
- Azokra. - nevettem fel, majd lehúztuk az italt. 
Visszabotorkáltunk a nappaliba és a kanapén ülő Kony-hoz és Gregor-hoz mentünk. A két srác elég komoly hangulatban beszélgetett és mikor megérkeztünk, mind a ketten rám néztek. 
- Gregor, gyere. - nyúlt Paula a síugró srác kezéért, hogy felhúzza. 
- Rendben vagy, Wendel. - simította meg a vállamat a fiú és barna tekintetét az enyémbe fúrta.
- Igen. - nem bírtam állni a vizslató tekintetét és leültem Kony mellé. 
- Szeretnél beszélgetni egy kicsit? - elsőre nem is hallottam Konrad kérdését, csak mikor hozzám közelebb hajolva megismételte. 
- Én...
- Szerintem lenne mit megbeszélni. - nézett mélyen a szemembe. - Gyere.
Felállt és felhúzott a kanapéról, majd elhagytuk a nappalit és mielőtt kimentünk volna a házból, odanyújtotta nekem a szürke Parka kabátomat. 
- Köszönöm. - szipogtam, miközben kiléptünk a házból és leültünk kint két székre. 
- Szóval.... - kezdett bele rövid gondolkodás után Kony. - Ez a David...
- Egy senki.... - vágtam a szavába.
- Ő az oka.... ő az oka, hogy nem beszéltünk 3 hétig, ugye?
- Igen. - nyögtem ki nagy nehezen és szék karfáját piszkáltam. 
- Elmeséled, miért sírtál?
- Látszik?! - ijedtem meg és felkaptam a fejemet.
- Csak egy kicsit elkenődött a szemfestéked. - finoman a szememhez nyúlt, mielőtt én tehettem volna és letörölte a fekete foltot.
- Köszönöm. - pillantottam rá hálásan. 
- Igazán nincs mit. - mosolyodott el a srác olyan aranyos, hogy az én arcomra is mosolyt csalt. 
- Mi olyan vicces? - érdeklődött vigyorogva.
- Olyan édes volt ez a mosoly. - nevettem fel. - Nem tudtam megállni.
- Örülök, hogy mosolyogsz. Sokkal jobban áll. 
Zavaromban lehajtottam a fejemet és a cipzárt birizgáltam. 
- Nem szeretnéd még akkor elmesélni, mi is van a háttérben? - váltott komolyabbra.
- Még nem. - sóhajtottam, majd rá néztem. - De ugye nem veszed magadra. 
- Nem, dehogy. - mosolygott rám biztatóan. - Szeretnél inkább visszamenni?
- Igen. - bólogattam. 
- Na, gyere. - felállt a székből és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. 
Mosolyogva elfogadtam, és mivel nagyobb lendülettel húzott, mint amire számítottam, a karjaiban kötöttem ki. Egy pillanatra mind a ketten ledöbbentünk a mozzanattól. Valószínűleg az alkohol hatása is nagyon közre játszott, valamint az, hogy nem gondolkodtam, de egyre csak csökkent köztünk a távolság, mígnem ajkaink egy csókban össze nem forrtak.