Fly to your dream - 11. fejezet

Thomas megint bukott :'(((( Nem tudok már mit mondani..... :'( :'(
Nem tudom ki látta az esetet, de nagyon szörnyű volt............ 

A hosszú csók után hátraléptem és kissé félve néztem Konrad szemeibe. 

- Hát ez... 

- Én sajnálom, nem tudom mi ütött belém, hisz...

Kony nem kérdezett semmit, csak újra közelebb lépett és afelé elhallgattatás képpen újra megcsókolt. A szám mosolyra húzódott és szám, miközben átkaroltam a nyakát. Éreztem, ahogy keze finoman és lassan a derekam köré fonódik, úgy húzz magához még közelebb. Hosszú pillanatok múlva kinyitottam a szememet és a barna szempárba pillantottam. 

- Kezdesz ez kicsit fázni, úgy érzem. - nyúlt a kezemhez és finoman lefejtette a nyakáról. Akkor éreztem meg én is, mennyire átfagyott a kezem.

- Lefagyasztottam a nyakad? - kaptam a szám elé a kezemet ijedten.

- Egy kicsit. - dörzsölte meg nevetve a tarkóját, majd a kezemért nyúlt. - De száz százalékig megérte. 

Hangosan felnevettem ezen a kijelentésén. 

- Ennek igazán örülök. 

- Visszamegyünk? - nyúlt a kezemért, amit meg is fogtam. 

- Persze.

Sokkal jobban éreztem magamat mint jó pár perccel korábban és széles mosollyal az arcomon léptem be a házba. A nappaliba mentünk, ahol még mindenki nagyban táncolt. David egyedül üldögélt a kanapén, a barátnője pedig a parketten táncolt. A fiú az érkezésünkre felkapta a fejét, majd szemét összefonódott ujjainkra szegezte. Látszott rajta, hogy ledöbben, épp hogy csak az álla nem esett le. Mosoly terült el az arcomon, és nem is néztem rá, úgy mentünk tovább Gregor és Paula párosa felé. A barátnőm egyből kiszúrt minket és vigyorogva figyelt.

- Na mi van fiatalok, mi ez a nagy mosoly? - majd tekintete a kezünkre tévedt. - Nem jó móka játszani a pillanat ragasztóval, mert úgy maradtunk. 

- Imádom a humorod, Paula. - nevettem. - Inkább gyere táncolni.

- Legyen. - kászálódott fel a kanapéról. 

- Kony, el lesztek?

- Megpróbálunk. - vigyorgott össze haverjával. 

- Örülök. - odahajoltam a sráchoz és gyors csókot nyomtam az ajkaira.

- Jó, szerelmesek vagytok, haladjunk. - fogta meg a karomat legjobb barátnőm és a tánc parkettre húzott.

Olyan jó kedvem volt, hogy tele lettem energiával és egy pillanat alatt felvettem a zene ritmusát. Együtt ugráltunk a zenére és úgy éreztem egész este ezt tudnánk csinálni. Néha éreztem magamon David égető pillantásait, de elértem arra a pontra, hogy nem érdekelt. Nagyon sokáig táncoltunk, majd beszélgettünk a fiúkkal, ittunk és megint táncoltunk. Annyira jól éreztem magamat, hogy fel se tűnt, mennyire repült az idő. Hajnal három körül elkezdtek elköszönni az első emberek és szép lassan mindenki szállingózott. Paula úgy döntött, nálam alszik, de Gregor és Kony négy körül ment el.
- Akkor. - álltunk meg a teraszon a fiúval.
- Holnap találkozunk? - nézett a szemembe.
- Jó lenne. - mosolyodtam el. - Mikor kell visszautaznod Németországba?
- Péntek reggel.
- És meddig maradsz?
- Két hétig valószínűleg.
- Olyan sokáig. - esett le az állam.
- Elhiheted, hogy nem szívesen vagyok ott. Most meg pláne, hogy fog rám itthon várni egy ilyen gyönyörű lány.
Elmosolyodtam a bókján.
- De ne is arról beszéljünk mi lesz később. Reggel hívlak.
- Jól van. - mosolyodtam el.
Kony magához húzott és hosszan megcsókolt. Nem is akart véget érni, csak épp hogy valaki hátba lökte, ezért mind a ketten megtántorodtunk.
- Lesz még alkalmatok smárolni, csak menjünk már. - hallottam az ismerős hangot.
Gregor vigyorogva állt mellettünk.
- Nem vagy semmi. - ráztam a fejemet és Paula-ra néztem.
- Én mondtam, hogy hagyjon titeket.
- Jó, jó. Haladjunk. - mutogatott Gregor.
Sóhajtottam, majd Konyra pillantottam.
- Menjetek, mert szétszed minket.
- Jó. - sóhajtott a fiú, majd még egyszer odahajolt és röviden megcsókolt.
- Jó éjt. - vigyorogtam.
- Jó éjt. - simította meg a karomat, majd hátat fordított.
Vigyorogva pillantottam rá, és hagytam, hogy elsétáljanak.

.     .     .

- Wendel! - hallottam meg Paula hangját, miközben a hátamat rugdosta.

- Mi van? - fordultam felé fáradtan.

- Nem hallod, hogy éppen valaki betörni készül az ajtót?

Ekkor hallottam meg az eszeveszett dörömbölést és a csöngetést. Az a valaki most rákapaszkodott a csöngőre és úgy tűnt, nem száll le róla, míg valaki ki nem nyitja.

- A kurva... - morogtam és lerúgtam magamról a takarót. - Esküszöm neked, letöröm a kezét és elásom a hóban.

- Ajánlom is. - morgott Paula és a másik oldalára fordult.

Mérgesen trappoltam ki szobából és vágtáztam le a lépcsőn. Már az üveg miatt láttam, mi állt ott és kicsit idegbetegen téptem fel a piros ajtót.

- Bazdmeg, te hülye vagy? Nem is az, hogy minket de a húgaimat is felébreszted. Viselkedjél már!

- Te viselkedj, Wendel! Mi volt az a srác? - ugrott a torkomnak David.

- Mi az, hogy mi volt az a srác?! - becsuktam magam mögött az ajtót, mert a pumpa ment bennem és tudtam, még pár szót szól és kiabálni fogok. - Azt csinálok amit akarok, egyáltalán nincsen közöd hozzá!

- Azt hiszem! Tegnap még volt. Sőt, egész hétvégén volt. 

- Igen, lehet volt. De aztán úgy döntöttél, inkább Julia száját dekorálod ki. Legyen így. - vontam meg a vállam.

- Hát te nem vagy magadnál. - túrt bele hitetlenül nevetve a hajába a srác.

- Azt elhiszem. - kúszott keserű mosoly a számra és visszavettem a hangomból. - Tegnap este összetörted a szívem. Tudod milyen szarul esett, ahogy tegnap azt láttam, amit láttam. Összetörtél, Dave. Érted? - mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak.

- Wendel... - hozzám akart érni, de elhúzódtam. 

- Nem, David. - ráztam a fejemet. - Nem értesz. Kony... ő más. Ő fel akarja vállalni a kapcsolatunk.... én... szeretlek. De nekem ez így... - mutattam rajta végig. - ahogy volt. Nekem így nem kell. 

- Mond, mit csináljak. 

- Hiába csinálnál már bármit, Dave. - sóhajtottam mélyet. - Én már Kony-val vagyok.

- Akkor ennyi?

- Ennyi. - préseltem ki magamból nehezen a választ.

David szó nélkül hátat fordított és elsétált. Néztem, ahogy magas, vékony alakja eltávolodik, majd mély sóhajt hallatva mentem vissza a szobába. Érkezésemre Paula fordult vissza és álmosan pislogott rám.

- Mit mondott?

- Semmit. Kiakadt Kony miatt. De megbeszéltük, hogy vége.

- Örülj neki. Aludjunk. - húzta magára a takarót a lány és már vissza is aludt.
Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarómat. Hiába próbáltam visszaaludni, én már nem tudtam. Nyitott szemmel és egyfolytában forgó agykerekekkel feküdtem ott tovább.

.      .      .

- Kérem a 19:00 órakor Münchenbe induló gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es kapuhoz! - hallatszott egy hang a bemondóból.
- Szerintem mennem kellene. - elhúzódott a csóktól és felsóhajtott.
- Amíg nincs második felszólítás, nem kell. - húztam vissza magamhoz, hogy még egyszer megcsókoljon.
Kony elmosolyodott és visszacsókolt. Pár pillanat múlva azonban eltoltam magamtól.
- Hiányozni fogsz. - hajtottam a fejemet a mellkasára.
- Jövő héten úgy is jössz Németországba.
- Hosszú idő. - motyogtam.
- Jól leszel addig?
- Igen, persze. - néztem a barna szempárba.
- És nem lesz gond... nem lesz gond ezzel a David sráccal?
- Miért lenne? - lepődtem meg. - Kedden reggel mindent lezártunk.
- De hétvégén ő is ott lesz, nem?
- Nem. Nem jön. - sóhajtottam, mire Kony egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hogy őszinte leszek, ez a tudat kicsit megnyugtat.
Keserű mosoly kúszott a számra, és elpillantottam.
- Második felszólítás! Kérem a 19:00 órakor Münchenbe induló gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es kapuhoz! Ismétlem. Fáradjanak a 7-es kapuhoz!
- Tényleg megyek, mert itt hagynak.
- Jól van. - bólintottam. - Akkor jövő héten. De még beszéljünk.
- Szia. - hajolt oda mosolyogva és hosszan megcsókolt, miközben a hajamba túrt.
Halvány mosollyal csókoltam vissza és nem akartam, hogy véget érjen. Azonban pár pillanat múlva finoman eltolt és felvette a csomagjait.
- Hívlak. - nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt belépett a kapun.
- Szia.