Egy kis trailer - Dave szemszöge

Hoztam, egy egészen ici-pici trailert, hogy mit tudnék kihozni ebből az egészből :D direkt nem az első fejezet, első pár mondatát írtam át, hanem random kikaptam egy részt :D Nagyon szépen kérlek titeket, pipával jelöljétek - BÁRKI AKI ELOLVASSA - hogy jó lesz-e ez így, vagy valamit változtassak :)

- Hé, hé, hé. - Wendel eltolt magától és megtámaszkodott a mellkasomon, majd úgy állt fel. 

Megdöbbentett a reakciója, és hamar rájöttem, nem volt ez olyan jó ötlet, ahogy azt korábban elterveztem.

- Ez mi volt? - idegesen fonta össze a karjait.

Feltápászkodtam és leporoltam magamról a havat, majd hozzá akartam érni. 

- Wendel, én... - meg akartam vele beszélni, bocsánatot kérni, megmagyarázni. Óvatosan kinyújtottam a karomat, hogy hozzáérjek, de ő elrántotta.

- Tudod mit? - hangja megváltozott. - Én most szépen hazamegyek, te pedig csinálsz amit szeretnél, jól van?

Azzal a lendülettel futni kezdett vissza azon az úton, amin együtt elindultunk. Mire kapcsoltam, hogy most kéne utána futni, már messze járt. 

- Wendel! - kiabáltam utána, de igazán reménytelen próbálkozás volt.

Eddig is gyorsan futott, de miután kiabáltam, mintha még jobban kapkodta volna a lábait. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben a hajamba túrtam. Nem hagyhatom ezt annyiban. Lassan kocogva tettem meg a vissza utat a Poitner házig, mert át kellett magamban gondolnom, mit is mondok Wendel-nek. Rengeteg eshetőséget vázoltam fel magamban, de egyik sem tűnt úgy, hogy tökéletes lenne. Igyekeztem inkább akkor a spontaneitásra törekedni. Mély levegővel léptem föl a három lépcsőn, majd kissé vonakodva, de megnyomtam a csengőt. Tekintetem Wendel ablakára tévedt, de hamar el is pillantottam, mert meghallottam Alex lépéseit.
- Dave! - köszöntött mosolyogva az edző. - Hát te? Ennyi volt a futás?
- Nem, nem, dehogy.
- Wendel azt mondta, ő végzett.
- Igen, de én még elmegyek majd egy kicsit. Csak váltok vele két szót.
- Jól van, gyere csak be.
Erőltetett mosollyal átléptem a küszöböt, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Alig léptem a második lépcsőfokra, az ikrek szobájának ajtaja csukódott be. Erre kettesével kezdtem szedni a fokokat, hogy minél gyorsabban felérjek. Automatikusan Wendel szobája felé indultam, és halkan bekopogtam az ajtón. Pár másodpercig nem jött válasz, de benyitottam. A szoba üres volt. Ellenőrzésképp a fürdőbe is bepillantottam, de ott se találtam senkit.
- Mit csinálsz, Dave? - hallottam meg Adelle hangját, mire kissé összerezzentem.
- Wendel-t keresem.
- Nincs itthon.
- Nem veszem be, Adelle.
- Tényleg nincs. Ma még nem láttuk. - kontrázott rá Mala.
- De hát hova ment volna? Tényleg beszélnem kell vele.
- Nem akar látni. - Adelle hangja kimért lett.
- Csak két szót szeretnék váltani vele.
Elindultam a lányok szobája felé, de határozottan elállták az utamat.
- Mit nem értesz azon, hogy nem? - Mala-ra pillantottam.
Eléggé úgy tűnt, hogy nem fognak beengedni.
- Akkor csak mondjátok meg, hogy sajnálom. És hogy hívni fogom.
- Nem kell hívnod. Nem kíváncsi rád.
- Igen, nem kíváncsi. - bólintott Adelle is. - Szia, David.
Kissé döbbenten pillantottam hol az egyik, hol a másik szőke lányra, majd hitetlenül nevetve megráztam a fejemet.
- Nagyszerű testvérek vagytok. - vágtam oda gúnyosan, miközben elindultam lefelé a lépcsőn
- Egész Ausztria tudja, hogy a legjobbak. - nevetett fel Mala, majd ők is eltűntek a szobában.
Alex lépett ki a konyhából, ahogy leértem a földszintre.
- Sikerült beszélni vele? - látszott rajta, hogy tudja a választ.
- Igen. - bólintottam szemrebbenés nélkül.
- Jól van. Akkor majd beszélünk az edzés miatt.
- Szia.
- Szia, David.
Kiléptem a Poitner házból és mivel amilyen gyorsan csak tudtam, el akartam tűnni onnan, futni kezdtem azon az úton, ami kivisz a faluból. Kissé át kellett gondolnom most mindent. Mielőtt azonban nagyon bele lendülhettem volna, csörögni kezdett a telefonom. Előkaptam a zsebemből és a név láttára mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Julia...

NAGYON SZERETNÉK VÉLEMÉNYT :DDDD Csók :*