Sajna, csak most hoztam :)) A végén van a csavar, amit említettem :DDD Kicsit borzolom a kedélyeket :D
Most hétvégén Hévízre megyek megünnepelni a szülinapomat, ami tegnap volt <3 nem tudom lesz-e nálam gép és lesz-e időm, de ha lesz, majd írok ;)
- Wendel!
Kipattant a szemem a hangra, és összerezzentem.
- Wendel, nyisd ki. Reggeli.
Apa. A pánik csak fokozódott bennem, mikor kapcsoltam, hogy valaki fekszik mellettem.
- Basszus. - suttogtam. Erőt vettem magamon és hangosabban megszólaltam. - Megyek.
- Örülök, hogy sikerült felkeltenem téged. Fél órád van. - apa nagyon idegesnek tűnt, de hallottam távolodó lépteinek zaját.
Lerúgtam magamról a takarót és ezzel együtt David-ről is lehúztam. A fiú morogva nyúlt volna utána, de elrántottam.
- Keljél fel, de rohadt gyorsan. Hallod?
- Hagyjál már. - morgott és a fejére húzta a párnát.
- Dave, takarodj innen! - rántottam le a fejéről a párnát, mire meglepetten és álmosan pislogott fel.
- Mi a halál bajod van?
- Vajon mi? - vágtam hozzá a párnát. - Gondolkodjál már. Én most bemegyek a fürdőbe, és mire kijövök, nem akarlak itt találni. Világos voltam?
- Jézusom. - ült fel az ágyban álmosan a srác. - Hallod, amiket mondasz?
- Inkább neked kéne hallanod. - förmedtem rá. - Húzzál már.
Azzal bementem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd megmostam az arcomat és próbáltam felébredni. Nem kevés sminkkel próbáltam elrejteni a három óra alvás hátrányát, és mikor elkészültem, inkább tűntem úgy mint egy két filléres plázacica, mint egy világbajnok csapat edzőjének lánya. De nem érdekelt. Úgy volt, ma míg a fiúk edzenek, én bemegyek Sochiba. Eredetileg David-del mentem volna, de az össze-vissza szikrázó, és igazán lobbanékony kapcsolatunkat tűzveszélyes lett volna tovább feszíteni. Elterveztem, hogy megmondom apának, egyedül szeretnék bemenni. Magányosan baktattam le az ebédlőbe, ahol már a csapat reggelizett. Apa és David messze álltak az asztaltól és igazán idegesen beszélgettek. Leültem a nagy kör asztalhoz, Thomas és Michael közé.
- Sikerült felkelni? - kezdte a korán reggeli csipkelődést Michi.
- Ne, ne, kérlek ne kiabálj. - támaszkodtam meg az asztalon és a kezembe temettem az arcomat.
- Valaki nagyon másnapos. - érkezett meg Gregor is az asztalhoz és letetette a tányérját.
- Csak egy kicsit...ssss.... - mutogattam. - Kérlek.
- Ej... ej.... - rázta a fejét rosszallóan nevetve Gregor továbbra is. - Sochi első napján részegedni.
Már épp élcesen próbáltam visszavágni, azonban valami megüti a fülemet.
- Nem, David. Azonnal kiverheted a fejedből. Nem kis pénzbe került ez, hogy te is jössz, szóval üljél le ahhoz az asztalhoz, vágj jó képet az egészhez, vagy búcsút inthetsz a síugró csapat tagságodnak.
Ekkora értek oda az asztalhoz, és apa észrevett.
- Wendel. Örülök, hogy sikerült felébredni. Beszédem van veletek. David! - intett a srácnak.
Még soha nem láttam ilyennek apát, ezért engedelmeskedtem és felálltam az asztaltól, hogy kövessem a srácot és őt. Elhagytuk az étkezőt és apa megállt velünk szembe.
- Magyarázzátok már meg mi van veletek? Kezd rohadtul elegem lenni belőletek. Egyszer puszi, pacsi annyira jó barátok vagytok, máskor egymásra se néztek, ha mégis átszúrja a bőrötöket a tekintetetek. Szedjétek össze magatokat. Vagy legyetek barátok újra, és csináljátok azt amit régen, vagy hagyjátok egymást békén és legyetek egymás számára ismeretlenek.
Már nyitottam volna a számat, de apa közbe vágott.
- Nem érdekel semmilyen kifogás, semmilyen nyávogás. Nem mellesleg, ma együtt mentek be Sochiba. Ha tetszik, ha nem. Felnőtt emberek vagytok, nem öt évesek. Bár hogy őszinte legyek, mikor kicsik voltatok, kevesebb volt veletek a baj. Most pedig reggeli, aztán indulás.
Döbbenten álltunk ott az előcsarnokban, miközben apa ott hagyott.
- Én biztos nem fogok veled menni. - köptem oda David-nek a szavakat, és már elindultam befelé, de elkapta a karomat.
- Nagyon gyorsan álljál meg! - hallottam a hangján, hogy nagyon mérges.
- Te nekem ne parancsolgass! - vetettem rá gyilkos pillantásokat.
- Úgy beszélsz velem, mint egy kutyával. Állítsál már magadon, nem tudom kinek képzeled magadat.
- Én állítsak magamon? - ugrott fel a szemöldököm.
- Pontosan. Ha pedig azért lenne ne talán tán ideges, ami tegnap este történt, duplán jó lenne ha visszavennél egy kicsit a lendületből.
- Oh, valóban? - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.
- Igen, kedves Wendel. Nem tudom, szerintem nem kellett kést szorítanom a nyakadhoz, hogy megtörténjenek a dolgok.
- Na, na, na. Álljunk csak meg egy szóra. Nem tudom ki állított be hozzám hajnali fél kettőkor egy üveg tequilával, hogy "Jaj, így hiányzom, úgy hiányzom, szeretlek."
- Jesszusom, Wendel! - a hangja már hisztérikus volt, ahogy nevetve beletúrt a hajába. - Hihetetlen vagy. Úgy állítod be a dolgokat, mintha az egész csak és minden tényt kizárólag az én kibaszott hibám lenne.
- Mert az. - vontam meg a vállamat, de már láttam rajta, hogy olyan hihetetlenül ideges, hogy fel tudna robbanni. Soha nem láttam még ilyennek.
- Jó. Jó. - nyugtatta inkább magát, hogy ne kiabáljon. - Tudod mit? Akkor az én hibám. Hátsó szándékkal érkeztem, mindig is az volt. - a hangjából csak úgy áradt a gúny, már marta a bőrömet. - Szerettelek volna kihasználni, téged szegény, kis ártatlan semmiről nem tudod Wendel-t - affektált. - Én a csúnya, gonosz, rossz David, menjünk, húzzuk karóba! De nem kell aggódnod. Nem szívunk sok ideig egy levegőt. Lehet, hogy soha többé, nem szívunk egy levegőt. Nem kell sok időt várnod, ne aggódj.
Ezzel a végszóval hagyott ott engem, de nem az étkező, hanem a szobák felé vette az irányt. Döbbentem álltam ott, majd lassan indultam el be a többiekhez. Mikor beértem, akkor pillantottam rájuk. Mind az öten az ajtó felé voltak fordulva. Valószínűleg a veszekedésünk minden egyes pillanatát végignézték. Csak mikor az asztalhoz értem, fordultak el végre és kezdtek tovább eszegetni. Hosszú percekig némán ettünk, majd apa, mint egy feszültség oldót felhozta a mai és az egész heti edzés programot. Megvártam, amíg páran bele melegednek a beszélgetésbe, majd mivel Thomas volt az egyik fő beszélgető, Michi-t böktem meg.
- Te tudsz arról valamit, hogy miről beszélgetett apa és David mielőtt idejöttem?
- Valami olyasmi - tette le az evőeszközt a szőke srác. - hogy haza akar repülni Ausztriába.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Igen.
- De... de miért?
- Állítólag a szülei két hét múlva költöznek és neki is van még dolga.
- De milyen dolga? Michi, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled.
- Költöznek Kanadába.
- És?
- David is megy velük. Át is akar igazolni, a kanadai síugró csapathoz. Tegnap már beszélt is az edzővel, akinek állítólag nincs ellene kifogása.
- Hogy mit akar csinálni? - a hír hallatán teljes mértékben ledöbbentem és meredten bámultam magam elé.
Hát erről beszélt az előbb, mikor veszekedtünk....
- Mi a halál bajod van?
- Vajon mi? - vágtam hozzá a párnát. - Gondolkodjál már. Én most bemegyek a fürdőbe, és mire kijövök, nem akarlak itt találni. Világos voltam?
- Jézusom. - ült fel az ágyban álmosan a srác. - Hallod, amiket mondasz?
- Inkább neked kéne hallanod. - förmedtem rá. - Húzzál már.
Azzal bementem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd megmostam az arcomat és próbáltam felébredni. Nem kevés sminkkel próbáltam elrejteni a három óra alvás hátrányát, és mikor elkészültem, inkább tűntem úgy mint egy két filléres plázacica, mint egy világbajnok csapat edzőjének lánya. De nem érdekelt. Úgy volt, ma míg a fiúk edzenek, én bemegyek Sochiba. Eredetileg David-del mentem volna, de az össze-vissza szikrázó, és igazán lobbanékony kapcsolatunkat tűzveszélyes lett volna tovább feszíteni. Elterveztem, hogy megmondom apának, egyedül szeretnék bemenni. Magányosan baktattam le az ebédlőbe, ahol már a csapat reggelizett. Apa és David messze álltak az asztaltól és igazán idegesen beszélgettek. Leültem a nagy kör asztalhoz, Thomas és Michael közé.
- Sikerült felkelni? - kezdte a korán reggeli csipkelődést Michi.
- Ne, ne, kérlek ne kiabálj. - támaszkodtam meg az asztalon és a kezembe temettem az arcomat.
- Valaki nagyon másnapos. - érkezett meg Gregor is az asztalhoz és letetette a tányérját.
- Csak egy kicsit...ssss.... - mutogattam. - Kérlek.
- Ej... ej.... - rázta a fejét rosszallóan nevetve Gregor továbbra is. - Sochi első napján részegedni.
Már épp élcesen próbáltam visszavágni, azonban valami megüti a fülemet.
- Nem, David. Azonnal kiverheted a fejedből. Nem kis pénzbe került ez, hogy te is jössz, szóval üljél le ahhoz az asztalhoz, vágj jó képet az egészhez, vagy búcsút inthetsz a síugró csapat tagságodnak.
Ekkora értek oda az asztalhoz, és apa észrevett.
- Wendel. Örülök, hogy sikerült felébredni. Beszédem van veletek. David! - intett a srácnak.
Még soha nem láttam ilyennek apát, ezért engedelmeskedtem és felálltam az asztaltól, hogy kövessem a srácot és őt. Elhagytuk az étkezőt és apa megállt velünk szembe.
- Magyarázzátok már meg mi van veletek? Kezd rohadtul elegem lenni belőletek. Egyszer puszi, pacsi annyira jó barátok vagytok, máskor egymásra se néztek, ha mégis átszúrja a bőrötöket a tekintetetek. Szedjétek össze magatokat. Vagy legyetek barátok újra, és csináljátok azt amit régen, vagy hagyjátok egymást békén és legyetek egymás számára ismeretlenek.
Már nyitottam volna a számat, de apa közbe vágott.
- Nem érdekel semmilyen kifogás, semmilyen nyávogás. Nem mellesleg, ma együtt mentek be Sochiba. Ha tetszik, ha nem. Felnőtt emberek vagytok, nem öt évesek. Bár hogy őszinte legyek, mikor kicsik voltatok, kevesebb volt veletek a baj. Most pedig reggeli, aztán indulás.
Döbbenten álltunk ott az előcsarnokban, miközben apa ott hagyott.
- Én biztos nem fogok veled menni. - köptem oda David-nek a szavakat, és már elindultam befelé, de elkapta a karomat.
- Nagyon gyorsan álljál meg! - hallottam a hangján, hogy nagyon mérges.
- Te nekem ne parancsolgass! - vetettem rá gyilkos pillantásokat.
- Úgy beszélsz velem, mint egy kutyával. Állítsál már magadon, nem tudom kinek képzeled magadat.
- Én állítsak magamon? - ugrott fel a szemöldököm.
- Pontosan. Ha pedig azért lenne ne talán tán ideges, ami tegnap este történt, duplán jó lenne ha visszavennél egy kicsit a lendületből.
- Oh, valóban? - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.
- Igen, kedves Wendel. Nem tudom, szerintem nem kellett kést szorítanom a nyakadhoz, hogy megtörténjenek a dolgok.
- Na, na, na. Álljunk csak meg egy szóra. Nem tudom ki állított be hozzám hajnali fél kettőkor egy üveg tequilával, hogy "Jaj, így hiányzom, úgy hiányzom, szeretlek."
- Jesszusom, Wendel! - a hangja már hisztérikus volt, ahogy nevetve beletúrt a hajába. - Hihetetlen vagy. Úgy állítod be a dolgokat, mintha az egész csak és minden tényt kizárólag az én kibaszott hibám lenne.
- Mert az. - vontam meg a vállamat, de már láttam rajta, hogy olyan hihetetlenül ideges, hogy fel tudna robbanni. Soha nem láttam még ilyennek.
- Jó. Jó. - nyugtatta inkább magát, hogy ne kiabáljon. - Tudod mit? Akkor az én hibám. Hátsó szándékkal érkeztem, mindig is az volt. - a hangjából csak úgy áradt a gúny, már marta a bőrömet. - Szerettelek volna kihasználni, téged szegény, kis ártatlan semmiről nem tudod Wendel-t - affektált. - Én a csúnya, gonosz, rossz David, menjünk, húzzuk karóba! De nem kell aggódnod. Nem szívunk sok ideig egy levegőt. Lehet, hogy soha többé, nem szívunk egy levegőt. Nem kell sok időt várnod, ne aggódj.
Ezzel a végszóval hagyott ott engem, de nem az étkező, hanem a szobák felé vette az irányt. Döbbentem álltam ott, majd lassan indultam el be a többiekhez. Mikor beértem, akkor pillantottam rájuk. Mind az öten az ajtó felé voltak fordulva. Valószínűleg a veszekedésünk minden egyes pillanatát végignézték. Csak mikor az asztalhoz értem, fordultak el végre és kezdtek tovább eszegetni. Hosszú percekig némán ettünk, majd apa, mint egy feszültség oldót felhozta a mai és az egész heti edzés programot. Megvártam, amíg páran bele melegednek a beszélgetésbe, majd mivel Thomas volt az egyik fő beszélgető, Michi-t böktem meg.
- Te tudsz arról valamit, hogy miről beszélgetett apa és David mielőtt idejöttem?- Valami olyasmi - tette le az evőeszközt a szőke srác. - hogy haza akar repülni Ausztriába.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Igen.
- De... de miért?
- Állítólag a szülei két hét múlva költöznek és neki is van még dolga.
- De milyen dolga? Michi, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled.
- Költöznek Kanadába.
- És?
- David is megy velük. Át is akar igazolni, a kanadai síugró csapathoz. Tegnap már beszélt is az edzővel, akinek állítólag nincs ellene kifogása.
- Hogy mit akar csinálni? - a hír hallatán teljes mértékben ledöbbentem és meredten bámultam magam elé.
Hát erről beszélt az előbb, mikor veszekedtünk....
De miééért veszekednek megint ? Dave miért nem mondta Wendelnek hogy elköltözik :( Kiváncsi vagyok mi lesz ha bemennek a városba . Hogy Wendel kérdőre vonja -e a költözéssel kapcsolatban.Siess a kövivel .ui :Utólag is Boldog Szülinapot :)
VálaszTörlés