Fly to your dream - 8. fejezet

A stadion egy emberként és némán figyelte a földön fekvő David-et. A másodpercek szinte óráknak tűntek, mire a fiú nagy nehezen megpróbált felállni. Először négy lábra kecmergett, majd nagy nehezen próbált felállni. Sikerült felállni, de a térde megremegett és újra négykézlábra rogyott. A mentő csapat ekkor kezdett gyors mozgása és egy pillanat alatt a pályán termettek. Apa mellettem fel járkált fel- alá és a körmét rágcsálta miközben a kivetítőt nézte. Én szó szerint lefagytam. A kezemet a számra tapasztottam és pislogás nélkül meredtem a kis TV-re. Mikor felfektették végre az ágyra, a kamera ráközelített és látszott, ahogy Dave erőtlenül felemeli a bal karját, int egyet, majd felmutatja a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy minden rendben. Apa mellkasából hatalmas sóhaj szakadt fel ekkor, de hallani lehetett, ahogy a néző közönség egy emberként sóhajt fel a megkönnyebbüléstől. Nagy taps és ováció közben szállították ki a pályáról a fiút.

- Lemegyek. - vettem el a kezemet a szám elől.

- Jól van. Nézd meg, hogy minden rendben van-e. Vigyed a telefont és hívjál. 

- Azonnal. 

A torkomban dobogó szívemmel hagytam el az emelvényt és mint az őrült rohantam le a kórházi sátorba, miközben a verseny tovább folytatódott. A havas úton igazán nehezen futottam, jó párszor majdnem el is estem, de nem érdekelt, csak ott akartam lenni. A sátor körül nagy volt a zsongás. Rengeteg fotós próbált belátni és befotózni a mentőkhöz, hogy lássák, mi van David-del, de az őrök nem engedtek senkit oda. A fotósok nagy csoportba verődve álltak meg hát így a bejártnál, hátha azért valamit még is sikerül. Én elkezdtem átverekedni magam közöttük, és durván löktem félre egy-egy előre nyomulót. Pártól kaptam is csúnya pillantásokat, de annyira bennem volt az ideg, hogy nem érdekelt semmi és senki. Mikor elértem a sátrat, az őr csak ránézett a nyakamban lógó kártyára és kérdés nélkül odébb állt. Amilyen sokan álltak kint, bent annál kevesebben voltak. Csupán egy ágy körül volt nagy a sürgés- forgás és tudtam, nekem oda kell mennem. Átfurakodtam két mentős között, hogy lássam, mi is történik.
- David. - suttogtam, ahogy megláttam az ágyon fekvő, magáról szinte alig tudó fiút. 
A látvány borzalmas volt. A jég szétvágta az arcát, és erősen véreztek a vágások. Egyik szeme alatt belilult, és látszott, csúnyán be fog dagadni. A fiú a hangomra nagyon nehezen és nagyon lassan odafordult. Látszott rajta, hogy nem sokat tud magáról és hosszú pillanatokba telt, míg leesett neki, ki is vagyok. 
- Wendal. - halvány mosolyt próbált az arcára erőltetni. - Sajnálom. 
Az aggodalomtól, az ijedtségtől, a stressztől és a haragtól amit most mind egyszerre éreztem, egy könnycsepp gurult le az arcomon. Nem akartam sírni, mert nem volt miért. Élt, nem volt semmi komolyabb baja. Egyszerűen csak olyan erővel törtek rám az érzelmek, hogy nem tudtam tartani magam. 
- Elnézést. - érintette meg a vállamat finoman egy nővér. - Be kell vinnünk a kórházba, hogy elvégezzünk egy alaposabb kivizsgálást. 
- Vele megyek. - szipogtam és gyorsan letöröltem a könnyeimet. - Csak felhívom az édesapám.
- Rendben. Addig felrakjuk a helikopterre.
Kiléptem a narancssárga sátorból és rányomtam a hívás. Apa valószínűleg végig a kezébe tarthatta a telefont, mert épp hogy elkezdett csörögni, ő fel is kapta.
- Igen?
- Magánál van. - fújtam ki a levegőt. - De nincs jól.
- Mi van vele? - sürgetett apa.
- Nem tudom. Nem tudtak pontos adatokat mondani. Az arca szét van vagdosva, és nem tud magáról. Alig ismert fel.
- Ez nem jó.... nagyon nem. - sóhajtott. - Vele mész a kórházba?
- Természetes.
- Azonnal hívj, ha megtudsz valamit, jó?
- Azonnal. - nyomtam ki a telefont és a helikopterhez futottam.
David már bent feküdt és mintha kissé idegesen beszélt volna az egyik ápolóval.
- Kérem, nyugodjon meg. - próbálta a harmincas évei körül járó nő, majd rám pillantott. - Itt is van már.
- Wendal! - kapta rám a tekintetét David. - Mond meg nekik, hogy nem kell kórházba mennem. Jól vagyok.
- Nem, Dave. - tettem a kezemet a vállára. - Meg kell vizsgálni téged. Ha valami komoly baj van, azt kezelni kell.
- De ugye velem jössz. - nézett mélyen a szemembe és a kezemért nyúlt.
- Természetesen. - halvány mosollyal megfogtam a kezét és simogatni kezdtem.
- Köszönöm.
Mosolyogva figyeltem tovább a jég által összevagdosott arcát, amit az ápolók már megpróbáltak lefertőtleníteni, de tovább szivárgott a vörös folyadék. Ismerős képek voltak ezek. Csak éppen nem én néztem, hanem engem néztek. Anya. Sok-sok évvel ezelőtt.

.     .     .

A kórház folyosóján fel s alá sétálva már tövig rágtam a körmeit, miközben a diagnózisra vártam. A cipőm sarkát már szerintem lejártam és köröm se maradt az ujjaimon. A gyomrom akkora volt, mint egy gombostű feje és fizikai fájdalmat éreztem a testem minden pontján. A kezem remegett. Soha nem aggódtam még senkiért ennyire. Összerezzentem, mikor lépteket hallottam a folyosón és hátrafordultam. 
- Wendal Poitner? - lépett oda egy orvos. 
- Igen. - alig tudtam kipréselni a levegőt a tüdőmből, hogy megszólaljak. 
- Üdvözlöm. Doktor Bohinen vagyok. - nyújtott kezet, amit kissé erőtlenül megráztam. - David állapotáról szeretnék beszélni önnel.
- Jól van? - vágtam a szavába. 
- Altatásban van még, de igen. Most már jól. Enyhe agyrázkódása van, sok zúzódása és egy törött alkarja. Nagyon rosszul tört el, ezért meg kellett műtenünk. De már rendben van. Holnap azért bent tartanánk megfigyelésre. 
- Be lehet hozzá menni?
- Mint mondanám, még nem ébredt fel az altatásból. Emellett nem ártana, ha egyedül maradhatna. Nem kéne felzaklatni. 
- Csak be ülök hozzá egy kicsit. - erősködtem.
- Jó. - sóhajtott az orvos, mire pillanatok alatt ott is hagytam. 
Nem volt nehéz megtalálni a szobáját. Szerencsére, mint élsportolónak külön szobát biztosítottak, ahol csak ő feküdt. Mikor benyitottam a tiszta, szépen berendezett helységbe, egy pillanatra megtorpantam az ajtóba. Hosszan figyeltem az ágyon fekvő David-et. Arca meggyötört volt és még mintha álmában is fájdalmai lennének. Becsuktam az ajtót és lassan elindultam az ágya felé. Megálltam mellette és kezemet a begipszelt karjára helyeztem finoman. Teste mozdulatlan volt, csak mellkasa emelkedett és süllyedt ütemesen, miközben a gép egyenletes pittyegése jelezte, minden rendben. Óvatosan az arcához nyúltam. A szeme bedagadt, az arcán lévő vágások pedig ugyan elkezdtek hegesedni, de még mindig nem nyújtott szép látvány. Amilyen finoman csak tudtam, végigsimítottam az arcát. 
- Annyira hülye vagy. - suttogtam hangtalanul. 
Mély levegőt vettem, majd átsétáltam az ágy másik oldalára és odahúztam a széket az ágyhoz. Kezemet az ő kezére fektettem és vártam a csodát.Vártam, hogy felébredjen és tudjak vele két szót beszélni. Hosszan ültem ott mellette és figyeltem sebhelyes arcát. A kimerültség, a stressz és az aggodalom azonban kíméletlenül telepedett a szemhéjamra és esélyt se adott, hogy tovább harcoljak az ébren létért. Egyre laposabbakat pislogtam és bármennyire is elleneztem, az álom megtalált. Egy idő már nem tudtam kinyitni a szemem, de olyan fáradt voltam hogy őszintén nem is akartam. Akármennyire kényelmetlen volt a fotel, az álom elnyomott. Nem tudom meddig aludhattam, de az álmaim annál hosszabbak és szörnyűbbek voltak. Egyik pillanatban viszont arra riadtam fel, hogy valaki a kezemet fogja és lágyan szólítgat.
- Mi? - pislogtam sűrűn.
- Wendel. - simogatta valaki tovább a kezemet. 
Mire rájöttem ki az, ki is pattant a szemem.
- Dave, te... te ébren vagy! - örültem meg és felugrottam.
- Igen. - húzódott halvány, fáradt mosolyra a szája. 
- Jól vagy? - hajoltam előre és kezemet az övére kulcsoltam. - Hogy érzed magad?
- Fáj. - sóhajtott. - De az a tény, hogy te itt vagy, boldoggá tesz és kevésbé rossz.
- Annyira hülye vagy. - váltottam komolyra. - Nagyon megijesztettél, tudod?
- Sajnálom. - sütötte le a szemét.
- Legközelebb, ha azt mondja apa, hogy ugorj még egyet, te még hatot ugrasz, megértettél? Ha nem mondja, akkor pedig csak azért is húszat.
- Ezek után szerinted fog még engedni ugrani? 
- Még szép hogy fog. - mosolyodtam el halványan. - Hibázna, ha nem engedne. De nem Norvégiában, azzal remélem tisztába vagy. 
- Ja. - húzta el a száját. 
- Tudod mi a fontos? - David rám emelte barna szemeit. - Hogy jól vagy. Hogy nincs komoly bajod, és hogy... és hogy szeretlek. 
A fiú szélesen elmosolyodott, majd felült és odahajolt hozzám. Tudtam, hogy fájdalmai vannak ettől a mozdulattól, mert láttam az arcán, hogy kicsit megvonaglik, de ezt legyőzte csak azért, hogy megcsókolhasson.
- Szeretlek. - suttogta két csók között. 
- Én is téged, nagyon. - mosolyogtam és közelebb húztam magamhoz.

Fly to your dream - 7. fejezet

Olyan halkan nyitottam ki a szobánk ajtaját, amennyire csak tudtam. Ahogy a folyosóról beáradó erős fény beszűrődött a sötét szobába, aggódva tekintettem hátra. Julia a bal oldalán aludt békésen, az ajtótól elfordulva. Kiosontam a folyosóra, majd behúztam magam mögött az ajtót. Szapora léptekkel indultam el a folyosón és minél több lépést tettem meg, annál hosszabbnak tűnt az utam. A liftet már elhívták, így idegesen nyomkodtam a gombot, mert valamiért nyugtalanított, hogy itt kell állnom. A digitális kijelzőn lassan mozdultak a számok egymás után, és azt hittem, sose ér az én emeletemre. A fény azonban mégis csak kigyulladt pár pillanattal később és egy csilingelő hang jelezte, megérkezett a felvonó az én emeletemre. Ahogy kinyílt a nehéz ajtó, megdöbbentem. 

- Szia. - nyögtem.

- Szállj be. - intett fejével, mire engedelmeskedtem. 

Beléptem mellé a felvonóba és felé fordultam. 

- Hova megyünk?

- Majd meglátod. - mosolyodott el David. - Viszont mi tartott eddig?

- A barátnőd trécselni akart. Nem aludt el. - forgattam a szememet. - Viszont... hálás legyél, amiért most elmegyek veled oda ahova akarod.

- Miért? - pillantott rám vigyorogva Dave.

- Mert nagyon nagy veszélyben vagyunk, kis barátom. Mi van ha összefutunk.... bárkivel?

- Semmi. - rántotta meg egyszerűen a vállát. - Mindenki tudja.

- Aha. - vontam fel a szemöldököm. - Mindenki, kivéve apa. És akkor nagyon nagy botrány lesz, csak hogy tudd. 

- Tudod mit? - fordult felém és megfogta a kezemet. - Vállalom a kockázatot.

- Valóban? - húzódtam hozzá közelebb vigyorogva. 

- De még mennyire. - közelebb hajolt és hosszan megcsókolt. 

Elmosolyodtam és átkaroltam a nyakát, mire ő karjait a derekam köré fonta. Hosszú csókjainkat csak egy csengetés szakította félbe. A lift ajtaja kinyílt és hideg áramlott be a kis kabinba. 

- Mi a.... - elengedtem Davidet, mert megborzongtam. 

Csak egy leggings és egy hosszú, kinyúlt póló volt rajtam, meg persze egy alvós zokni. Így rendesen megcsapott a téli hideg. Viszont a látvány csodálatos volt. A szálloda tetejéről az egész finn falucskát be lehetett látni. A hó vastag, puha paplanként borult az egész tájra, és a Hold ezüstös fénye erősen verődött vissza. 

- Wow. - meggondolatlanul léptem ki a liftből és a lábam már el is süllyedt a szűz hóban. - Jézus.

- Ejnye-ejnye. - rázta ciccegve a fejét David mellettem. - Cipőd hol marad?

- Nem tudtam, hova akarsz hozni.

- Mit hittél? - nevetett fel.
- Nem is tudom... mondjuk azt hogy leülünk a folyosón vagy én nem tudom. De ki a mínusz fokokba...
- Bírnod kéne. - vigyorgott.
- Jó, csodás. És most?
- Gyere. - lehajolt és a térdhajlatomnál megfogott és felkapott az ölébe.
- Te mit művelsz? - döbbentem le.

- Gondoltad, hogy egész este itt fogunk álldogálni a lift ajtajában?
- Nem tudom. Igen.
- Imádlak. - nevetett fel és tovább sétáltunk a hóban.
Éreztem, hogy Davenek nagyon nehéz a járás, mert majdnem térdig süppedt a friss, szűz hóban, emellett még én is a karjaiban voltam, ami nem könnyítette meg az életét. Megkerültük a liftet, ahol egy asztal volt, két székkel, sok-sok meleg takaróval, egy kanával, amiből gőzölgött a meleg tea, jó nagy tál popcorn és DVD lejátszó.
- Ez mi? - döbbentem le.
- Beszélgetni szeretnél inkább?
- Nem, nem. Tökéletes. Csak nem számítottam erre. - mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy meglephettelek. - csókolt meg röviden, majd lerakott az egyik székbe és betakargatott. - Most már nem fázol?
- Most már jobb. - vackoltam be magamat vigyorogva.
- Jól van. Adok teát is. - nyomott a kezembe egy bögre forró italt és közelebb húzóm a kukoricát.
- Tündér vagy.
- A legjobbat a legszebbnek. - hajolt közelebb, hogy megcsókoljon, mire mosolyogva hajoltam én is oda. Mielőtt azonban elcsattant a csók, még mosolyogva hozzá tette. - Szeretlek.
Kijelentésére csak vigyorogva húztam közelebb a pulcsijánál fogva, hogy végre megcsókoljon.

.   .   .

A pénteki nap edzésekkel ment el és nem hogy én, de az egész osztrák csapatnak egy másodperc pihenője nem volt. A versenyekre állítólag azért utazom, hogy apától tanuljak és segítsek neki, hogy később valamilyen jobb vezetői szerepet tölthessek be a csapatban, de igazából csak rohangálok fel- alá és apa helyett intézem el az ügyeket, míg ő ilyenkor csak a srácokra koncentrál. Szombaton, a kvalifikáción is csak fél szemmel láthattam, hogy a mi csapatunkból ki hogyan ugrik. Mivel a pontok szinte teljesen különbözőek voltak, így csak kapkodtam a fejemet és próbáltam kiszámítani, ki hogy ugrik, hogy lássam. Az eredmények meglepően jól sikerültek, mert Thomas megnyerte a kvalifikációt, 154.3 ponttal és gyönyörűen maga mögé utasította a német Freund-ot. A dobogóra még Wolfi is felért, és ez apát nagyon büszkévé tette. Gregor egy kissé gyengébb ugrással csak a 6., Martin a 20., Andreas a 42. lett. Számomra a szombat fénypontját David ugrása jelentette, aki 113.9 ponttal éppen becsúszott a 37. helyre és ezzel tovább mehetett vasárnap. Szombat este mindenki a dobogósokat éltette és én is ünnepeltem volna Thomas győzelmét, de már felrobbant a fejem, így ki kellett mennem a folyosóra. Leültem a bordó bársony padlóra és jól esett, ahogy fejemet a hideg falnak döntöttem. Pár perccel később nyílt az ajtó és pont az lépett ki rajta, akire számítottam. 

- Jól vagy? - ült le mellém.

- Igen. - ki se nyitottam a szememet. - Csak nagyon fáj a fejem valamiért. Nem tudom, lehet beteg leszek.

- Reméljük nem a csütörtök éjszaka - péntek hajnal nehezítette meg a dolgod. - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. 

- Lehet. Azóta nem sokat aludtam. Apa nem hagy. Meg a barátnőd. Tudtad, hogy beszél álmában?

- Ne is mond... - túrt bele barna hajába Dave. - Nem is keveset...

- Na jó... - tápászkodtam fel a földről. - Szerintem én most megyek és veszek egy forró zuhanyt. 

- Csatlakozhatok? - vigyorodott el pimaszul. 

- Nem! - nevettem. - Nem. 

- Kár. - állt fel ő is, majd át akarta karolni a derekamat. 

- Ne már. - toltam el a mellkasát. - Bármikor kijöhet valaki.

- Vállalom a...

- Tudom, a kockázatot. - vágtam a szavába. - De ez túl sok kockázat egy hétvégére. Szóval, nem. 

- Ne már. - elkapta a kezemet, ahogy hátraléptem. 

- De már, David. Bírd ki még egy kicsit. 

- Szerencse csók nélkül kell neki indulnom a holnapnak? - vágott szenvedő kiskutya képet, amitől majdnem megsajnáltam, de erőt vettem magamon.

- Igen. Sajnálom. Nyerd meg holnap!

- Aha. - hangja kedvetlen volt. 

Még dobtam neki egy puszit, amit halvány, de nem túl őszinte mosollyal fogadott. Ő visszament a terembe, ahol az egész csapat volt én pedig föl a szobámba.

.    .    .

Az egész csapat nagy lelkesedéssel vonult ki vasárnap reggel a sáncra. Apa már a reggelinél lelkesítő beszédet mondott, amit csak ő vett komolyan, de a srácok elbaromkodták. Pár csapat még reggel ugrott egy utolsót, mert volt rá lehetőség. Apa is felajánlotta a fiúknak, hogy nem kötelező, de ajánlott egy utolsó ugrás. Főleg Dave-nek, akinek az első komolyabb megmérettetése volt ez. Ő azonban ezt kihagyta, mondván, hogy nem tudta magát eléggé kipihenni az este folyamán. Apa csak vonakodva egyezett bele abba, hogy a fiú ne ugorjon, de inkább fontosabbnak találta, hogy felkészítse Wolfi-t, Gregor-t, Manuel-t és Andreas-t, akik viszont éltek ezzel a lehetőséggel. A négy fiú ugrását apa mellől nézhettem végig, mert általában vasárnaponként nem volt annyira sok feladatom, mint péntek, szombat. Míg Gregor készülődött, apa hozzám fordult.

- Beszélt rá David-et, hogy ugorjon.

- Mi?

- Nagyon fontos lenne, Wendal. Nagyon elbízta magát, mert a péntek és tegnap tényleg jó volt, de örülnék, ha még kicsit ismerkedne ezzel a pályával. Rád jobban hallgat, vedd rá. Tudom, mennyire önfejű, de talán te meg tudod győzni. Kérlek.

- Megpróbálom. - sóhajtottam, majd ott hagytam őket, hogy megkeressem Dave-t.

A fiú egy fűtött helyen ült, pár norvég síugró sráccal beszélgetve. Nem vett észre, így mikor megkocogtattam a vállát, összerezzent.

- Beszélhetünk?

- Egy perc. - pillantott rám. Mielőtt felállt, visszafordult a norvégokhoz és az ő nyelvükön szólt hozzájuk. Mikor a mondata végére ért a srácok hangosan felnevettek, majd mind rám nézetek. Végül volt olyan kegyen feltápászkodni és odébb jönni velem oda, ahol nem volt hangzavar.

- Mit mondtál nekik?

- Semmit. - legyintett vigyorogva, majd mellkasa előtt összefonta a karját. - Mi a helyzet?

- Apa azt akarja, hogy ugorj. 

- Mert hogy? - ugrott fel a szemöldöke. 

- Mert még nem ismered eléggé ezt a sáncot és szeretné, ha az utolsó adandó alkalommal is gyakorolnál.

- Nem kell.... egész nyáron gyakoroltam.

- De ez jég, Dave. Nem fű.

- Mintha tudnád, mekkora a különbség.

- Pontosan tudod, hogy tudom! - háborodtam fel és ösztönösen az arcomhoz kaptam, ahol egy rövid, de mély csík húzódott. - Pontosan tudod. 

- Igen. - pillantott ő is oda. - Tudom. De ne aggódj. 

- Tanulj az én hibámból Dave, kérlek. - értem a karjához. 

- Semmi baj, Wendal. - mosolygott. - Tudom mit csinálok.

Azzal ott hagyott. Álltam ott megdöbbenve és figyeltem, ahogy visszasétál a haverjaihoz. Mérgesen hagytam el a kis fa házat és egyenes apához rohantam felfelé. Szótlanul álltam meg mellette, és csak akkor néztem rá, mikor ő is kérdőn fordult felém.

- Na?

- Szerinted. - rántottam meg morcosan a vállamat. - Önfejű makacs tahó. Nem érdekel, hogy végez ma. 

- Minden rendben?

- Semmi sem. - ráztam a fejemet. 

- Sajnálom. - simogatta meg a hátamat apa, majd kénytelen volt a csapatára koncentrálni.

Alig vártam, hogy elkezdődjön a verseny. A lent lévő emberek egyre többen lettek a síugrók is egyre izgatott lelki állapotba kerültek. Lassan megkezdődtek a bemelegítések, csapat megbeszélések és az első ugrók felöltözködtek és elindultak felfelé a toronyba. Öt órakor megkezdődött a versenyszám és elkezdtek lecsúszni . Tőlünk Gregor volt a legelső, ő a 19. számmal ugrott egészen szépet. Apán láttam, hogy ő már tudja, kié az első hely. Gregor ugrása után nagy űr következett és sokáig nem ugrott egy osztrák sem. A mi csapatunkból a második David volt. Apa nagyon feszülten állt mellettem és bennem is felment a pumpa, mert rossz előérzetem volt. Mikor minden rendben volt, apa leengedte a zászlót és Dave ellökte magát. Hosszan siklott le a sáncon, majd gyönyörűen elrugaszkodott. Hosszan úszott a levegőben és már látszott, hogy ez egy hosszú ugrás lesz. A fiú lécei leértek, és csúszott pár métert, majd megremegett a léce. Hirtelen előre lendült, és a jobb léce már le is oldott, ahogy hatalmasat bukfencezett. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy azt figyeltem, hogy a másik léce is leold és tehetetlenül csúszik le a jeges hegyoldalon. A stadionba egy pillanat alatt csönd lett és mindenki visszafojtotta a levegőjét, arra várva, hogy David felálljon. 

Fly to your dream - 6. fejezet

Nagyon gáz vagyok hogy ilyen későn hoztam :DDD sajnálom, szenvedtem a karácsony miatt, meg nagy változások történtek az életemben, szóval most alig vagyok itthon :/ ez is egy csoda hogy ilyen korán hazaértem :"D mindegy, nem untatlak titeket :D Csók :*

Jut eszembe, ma 21.00, SÍUGRÁS :D
Ugyan a csapat Morgi hiányos, mégis szurkoljunk az osztrákoknak ;) <3

A gép hét óra körül szállt le Finnországban és egész csapatnak egyetlen vágya volt: odaérni a szállodába egy jó vacsorára. Ha még kiszolgálnak természetesen. A reptérről kocsik vittek minket a szállodához. Mivel egy kocsiba négyen ülhettünk, apa gyorsan beosztotta ki hova.

- Andreas, Manuel és én az első kocsiba. Gregor, Thomas, Wolfgang, Wendal a másodikba. Ti meg ülhettek a harmadikba - mutatott Davidre és Juliara.

A lány mosolyogva bólogatott, míg a fiú le sem vette rólam a tekintetét. Álltam a barna szempár átható tekintetét, míg végre nem bírta tovább, és elmosolyodva elkapta a fejét. Én is elvigyorodtam, majd beültem a kocsi hátsó ülésére. Bent már Thomas ült és szent meggyőződéssel gondolta, hogy az ablakon túli világ milyen érdekes. Tekintetét el sem szakította a látványról, amíg mindenki be nem ült a kocsiba és a fekete kocsi elhagyta a repteret. Akkor azonban felém fordult. 

- Mond, hogy nem az történt a repülőn David-del, amire gondolok, hogy történt?

- Mi? - fordult hátra az anyósülésről Gregor. - Mi történt a repülőn?

- Semmi. - erősködtem.

- Most arról beszélünk mikor te ketten bevonultatok a konyhába és smároltatok? - szállt be a beszélgetésbe a mellettem ülő Wolfgang is. 

- Nem smároltunk, Wuff! - háborodtam fel és eldöntöttem, bármi történjék védem az igazamat. Mondjuk három kíváncsi, rámenős férfivel szemben ez nagyon nehéznek bizonyult. 

- Micsoda?! - Gregor már nevetett. - Mondtam, hogy összejöttök. Mindezt Julia háta mögött. Adj egy ötöst.

A férfi hátrafordulva feltartotta a tenyerét és felém nyújtogatta, hogy csapjak bele.

- Nem. - néztem rá furán. 

- Ha bevallanád, leszállna rólad. - bökött Thomas csapattársa felé, aki még mindig pacsira tartotta a kezét. 

- Nincs mit bevallanom. - ráztam a fejemet tagadóan, majd a táskámba kezdtem kutatni. 

- Julia már tudja, hogy David megcsalta? - húzta az agyamat továbbra is Gregor.

Végre megtaláltam a fülhallgatót és a telefonomat.

- Nem beszélgetek veletek, sziasztok! - azzal bedugtam a fülembe a fülest. 

Felhangosítottam a zenét, és így teljesen kizártam az engem kizáró három srácot. Az anyósülésen ülő srác tovább magyarázott és le tudtam olvasni a szájáról egy- két szót, de nem erőltetettem meg magamat. A végén valami olyasmit olvastam, hogy: "megbánod még te ezt". Megvontam a vállamat és tovább hallgattam a Fall Out Boy legújabb számát. A szállodához meg is érkeztünk fél óra múlva, ahol miután kipakoltuk a csomagokat, apa gyors eligazítást tartott. A hat fiú három két ágyas szobába rendezkedett be. David és Gregor, Manuel és Andreas, egy szobában voltak elhelyezve, Thomas pedig Wolfgang-gal kapott közös szobát.Mivel eredetileg úgy volt, hogy Julia nem jön, apa egy francia ágyas szobát foglalt le nekem egyedül, és mivel érkezésünk napján nem volt több szoba, így a lány velem aludt. 

- Jó lesz így, Wendal?

- Persze. - próbáltam őszintén mosolyogni.

- Julia? 

- Tökéletes. - bólintott a szőke lány és rám vigyorgott.

- Akkor pakoljunk. 

Megpróbáltam megemelni a bőröndömet, de lehet, hogy a kelleténél több cuccot pakoltam a hatalmas bőröndbe. Húztam pár métert nagy nehezen a gurulós lábain, majd a bőrönd megadta magát és az oldalára dőlt. 

- Ne már. - nyafogtam, majd eszembe jutott egy bravúros ötlet. Odaszökkentem Thomashoz, aki a telefonján posztolt valamit éppen. - Thomas!

Elővettem a legimádnivalóbb hangomat és rátámaszkodtam a vállára.

- Nem viszem a bőröndödet. - válaszolt anélkül, hogy felnézett volna.

- De miért nem? - hisztériáztam. 

- Mert hazudsz nekem. - nézett végre a szemembe és a mondandója megdöbbentett. 

- Nem... - nyeltem nagyot. - Nem hazudok neked.

- Akkor mond el, most itt helyben, mit csináltatok David-del olyan sokáig ott hátul?

- Se...se... - harmadjára is belekezdtem. - Semmit. 

- Aha. - tette zsebre a készüléket az osztrák síugró. - Na ezért nem viszem a bőröndödet. Csak tudod - felvette a földről a saját cuccát. - azt sajnálom, hogy nem bízol meg bennem annyira, hogy megmond az igazat. 

Azzal a mondatával ott is hagyott a hal közepén. Teljesen ledöbbentem attól, amit Thomas mondott és csak álltam ott hosszú másodpercekig. 

- Én vihetem a csomagodat. - lépett valaki mögém szorosan és leheletét a nyakamon éreztem. 

- Dave, mit csinálsz? - rezzentem össze és első reakciómmal előrébb léptem és szembe fordultam vele. 

- Nyugi már. - nyúlt a kezemért. 

- Ne itt. - húzódtam el. - Még nem vagyunk együtt, nem emlékszel?

- Mit csinálok nélküled a hétvégén? Át se tudok menni, mert Julia ott lesz. 

- Viszont hozzá meg át kell jönnöd. 

- Ja... - nyöszörgött a fiú. - Mi volt ez amúgy Thomas-szal?

- Pontosan tudják mi történt a repülőn.

- Tudják? - döbbent le. 

- Igen. Thomas rákérdezett, hogy mi történt, mire természetesen Gregor rákapott, Wolfi pedig azt kérdezte: "Most arról beszélünk mikor te ketten bevonultatok a konyhába és smároltatok?"

- És mit mondtál? 

- Semmit. Mondtam, hogy nem, nem, nem. De nem hitték el. Most meg Morgi besértődött, hogy nem mondom el neki az igazat, mert nem bízom benne. Szóval.... - sóhajtottam. 

- Bírd ki kérlek ezt a hétvégét. - simította meg a karomat. Utána minden rendben lesz.

- Megígéred?

- Meg. - mosolygott, majd ahogy megígérte a bőröndömhöz lépett, hogy segítsen.

.     .     .

A könnyű vacsora után - apa és az edzők szigorú szabálya szerint csak saláta és gyümölcsök - a fiúk kaptak egy kis szabadidőt a medence wellness részlegen. Julia-val a szobában készülődtünk a fürdőzésre.
- Nem mondott neked David valamit rólam? - törte meg a csendet, miközben a ruháimat pakolgattam volna.
- Miért mondott volna? - döbbentem meg és kicsit össze is rezzentem. - Mikor?
- Nem tudom. Csak... nem tudom mit kéne éreznem iránta.
- Nem szereted? - kaptam fel a fejemet.
- De... de... csak. Csak annyiszor megpróbáltuk. Nem tudom, mitől lenne ez most jobb.
- Meséld már el, hogy így történt ez az újra összejövetel.
- Hát... - leült az ágyára. - Mikor szakítottunk, én elmenekültem Bécsbe, mert nem akartam itthon maradni és mindennap látni. Másfél hét után kezdtem túltenni magamat rajta, és sikerült elfelejtenem. Aztán egyik nap feltűnt és megkért, hogy menjünk el kávézni. Sokáig beszélgettünk, de tényleg barátilag. Ahogy láttam, rájöttem mennyire is hiányzik valójában. Aztán mikor haza kísért, megcsókoltam. És... hát most itt vagyunk.
- Csak úgy belement, hogy újra összegyertek? - döbbentem le.
- Hát... nem akart először, mert azt mondta nem akar bántani újra, de mondtam, hogy nem érdekel, bántson inkább, mert nagyon hiányzik. Nagyon szeretem, hiába szar a kapcsolatunk.
- Aha. - nyögtem ki kényszeredetten.
- De mindegy... majd elválik. Lehet, hogy holnapután már szakítunk, de lehet örökké együtt maradunk ki tudja.
- Ki tudja. - vontam fel a szemöldökömet és felvettem a köntösömet. - De menjünk inkább le a fiúk már várnak.
- Jó ötlet.
A lány is gyorsan felkapta a köntöst, majd papucsban, egy törölközővel a kezünkben indult a lift felé. Lent már valóban mindenki ott volt, kivéve Gregor, Manuel és Andreas. David éppen Martin-nal üldögélt az egyik meleg vízes medencében, míg apa, Thomas és Wolfi a masszázs medencében beszélgettek. David felénk fordult és szélesen elmosolyodott, majd intett. Már épp visszaintettem volna, mikor kapcsoltam, hogy Julia is mellettem áll és ő heves integetés kísértében indult meg barátja felé és mikor odaért, hosszú csókot váltottak. A gyomrom beleborzongott a látványba és elkaptam a tekintetemet. Az egyik szabad napozó ágyhoz léptem és levettem a köntösömet, valamint a törölközőt is leterítettem és gyors kontyba kötöttem hosszú, szőke hajamat. Mikor megfordultam, David tekintetével találkoztam. Érezhetően végigmért, majd visszafordult, mert épp a barátnője mászott be mellé a medencébe. Mivel engem mart a bűntudat, úgy gondoltam, odamegyek megbeszélni Thomas-szal a dolgokat. A kerek jacuzzi felé vettem az irányt, ahol már csak apa és Thomas tartózkodott. Mikor odaértem, belemártottam a lábamat a kellemesen bizsergető, meleg vízbe.
- Szia, Wendal! - köszöntött apa mosolyogva.
- Sziasztok. - mosolyogtam én is és Morgira pillantottam, aki mindenhová nézett, csak rám nem. - Apa, beszélhetnénk egy kicsit négy szem közt?
- Miért? - értetlenkedett apa.
- Csak 5 perc. Kérlek.
- Nem értem. - felállt és a fejét rázva hagyta el a számára kellemes medencét.
-. Thomas. - ültem le a síugró mellé a vízben. - Szeretném elmondani neked, mi az igazság... csak....
- Csak mi? - kapta fel a fejét. - Miért nem bízol bennem, Wend? Tudod, hogy soha egy titkodat sem mondtam el senkinek és nem ítélkezem.
- Tudom. - játszottam a víz felszínén a kezemmel. - Jó...
Mély levegőt vettem és elmeséltem szóról szóra, percről percre, mi is történt pontosan abban a kis fülkében, abban a rövidke kis időben.
- Hát ez...  - kereste a szavakat a férfi a monológja végén. - várható volt.
- Hogy mi? - döbbentem le.
- Ugyan már, Wendal... mindenki tudja rajtad kívül, hogy az a fiú oda meg vissza van érted háromszor. Csak te olyan kis vaksi vagy, annyira nem látsz ki a kék szemeiden, hogy nem vetted észre... öh... úgy öt éve.
- Mi van? - olyan hangosan kérdeztem, hogy jó páran oda fordultak és az addigra megérkezett Gregor átkiabált a szomszédos medencéből.
- Itt valaki pihenni szeretne! - mind ezt olyan hangon, hangsúllyal és arccal, hogy kitört belőlem a nevetés.
- Elnézést, asszonyom! - tettem fel védekezően a kezemet.
- Na azért. - a srác megint bevágott egy fejet, mielőtt újra elmerült a vízben, ami nevetésre késztetett.
- Ez tiszta hülye. - magyaráztam vigyorogva Thomas-nak. - Na szóval, mi csoda?
- Öt éve, kedves Wendal. Szegény öt éve szenved, te pedig leszarod.
- Nem szarom le! - háborodtam fel. - Soha nem mondta!
- Ha soha nem mondta, hogy tudta mindenki?
- Mert.... ne idegesíts! - csaptam a vízre.
- Hát oké. - kászálódott ki a vízből a férfi.
- Ne, ne, nem úgy értettem. - próbáltam elkapni a karját.
- Más is beszélni akar veled. - lépett odébb, mire megpillantottam a közeledő David alakját.

Fly to your dream - 5. fejezet

Thomas Facebook oldaláról: 

"Erste Diagnose aus dem Krankenhaus: Kleiner Finger gebrochen, schwere Prellungen, Cuts im Gesicht. Weitere Untersuchungen folgen, schaut aber nach Glück im Unglück aus. "

Lefordítva:

"Első diagnózis eredménye a kórházból: A kisujja eltört, súlyos zúzódások, és vágások borítják az arcát. Még jó pár vizsgálatot elvégeznek rajta, de Thomas nagyon szerencsés..."

Nagyon örülök hogy jól van.... nagy megkönnyebbülés, hogy nem lett komolyabb baja <3

Az események egyre sűrűbbek lettek ahogy közeledett Finnország. Szerda este már minden csomag be volt pakolva és már csak David-re vártunk. Továbbra is messziről elkerültem Thomas legjobb szándéka ellenére is. Úgy éreztem, még nem vagyok elég erős, hogy ezt megbeszéljük, így a harmadik hét ellenére sem. Most pedig pont rá várakoztunk. A csapat többi tagjában már ment fel a pumpa, mert egyiküknek sem volt kedve a hidegben fagyoskodni. Thomas lazán a gép falának támaszkodott és úgy beszélgettünk. 

- Nem hiszem el, hogy nem tud ide érni. - morogtam neki, miközben behúztam a nyakamat és megdörzsöltem a karjaimat, mert már nagyon átfagytam. 

- Ülj be a gépbe. 

Már épp nyitásra nyitottam volna a számat, mikor apa hangja szólalt meg mögülünk.

- Dave, nagyon elkéstél. 

Hátrafordultam, hogy lássam közeledni a férfit és a látványra, ami elém tárult, megdöbbentem. A fiú kéz a kézben közeledett felénk egy szőke lánnyal, név szerint Julia-val. Az állam nem esett csak le, mert féltem, hogy megfagy a nyelvem. De döbbenten fordultam vissza Thomas felé, aki ugyanolyan meglepetten nézte a párt. Valószínűleg Gregor is meghallotta apa hangját kintről és kikukucskált a gép ajtaján.

- Megjött? - azonban amikor megpillantotta az általa is ismert szőke csajt, kicsit hangosan fejezte ki véleményt. - Ezek már megint együtt?

- Csss... - csitítottam nevetve a férfi. - Ne kiabálj már. 

- Ne mond, hogy te örülsz. 

- Most mit mondjak? - rántottam meg a vállamat egyszerűen. - Nem mondanám, hogy izgat. 

Gregor megrántva a vállát lépett vissza a magángép belsejébe.

- Thomas, Wendal, szálljatok fel, indulunk! - hallottam apa hangját, mire hátrafordultam.

Az edző mellett ott álldogált Julia és David. A szőke lány kedvesen mosolygott rám, míg Dave tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és az arca meg se rezzent. Nem mosolyogtam rájuk, inkább csak vissza fordultam Morgi felé.

- Szálljunk be.

- Csak utánad. - állt félre előzékenyen a férfi, mire mosolyogva felsétáltam a magángép lépcsőjén. Az első pár szék már foglalt volt, így kicsit hátrébb mentem.  - Ülsz mellém? - fordultam hátra Thomas-hoz, aki bólintott.

Leültem az egyik bőr fotelbe és mosolyogva figyeltem, ahogy Thomas helyet foglal a folyosó másik oldalán, a másik székben. Kivettem a táskámból a tablettemet és a könyvet amit olvastam, majd a táskámat a földre helyeztem. Miközben arra vártunk, hogy a maradék három ember is felszálljon a gépre, Thomas-szal tovább beszélgettünk. Teljesen felé fordultam az ülésen, kinyújtva a lábamat, így elzártam a folyosót. 

- Bocsi. - hallottam meg az ismerős hangot, mire felpillantottam. David útját álltam el és nem volt képes tovább haladni.

- Lépd át. - feleltem flegma stílusban, majd el is pillantottam róla.

- Wendal! - hallottam meg most apa hangját, aki az előttem lévő 4. ülésről fordult vissza. - Ne legyél bunkó.

- Bocs. - húztam be a lábamat, miközben felvontam a szemöldökömet.

Julia kedvesen megállt előttem és lehajolt puszit adni.

- Szia, Wendal. - mosolygott rám a szőke lány. - Hogy vagy? Jó rég találkoztunk.

- Igen, három hete. - bólintottam. - De jól vagyok. Te?

- Én is... Bécs jót tett nekem.

- Bécs? - döbbentem le és kattogni kezdett az agyam. 

- Igen, apánál voltam két hétig. 

- Bécs. - suttogtam magamnak inkább, ahogy kezdett összeállni a kép.

- Lányok, indulnánk! - szólt hátra a kelletnél kicsit ingerültebben apa. 

- Jó, jó. - hagyott ott Julia és leült mögém. 

- Mekkora egy mocsadék. - fordultam vissza az ülésen és magam elé morogtam.

Minden teljesen összeállt és a mellkasomon, mint amit satuba szorítottak, egyre erősebb nyomást éreztem. A szívverésem és a légzésem felgyorsult és nehezen vettem a levegőt. Kényszeríteni kellett magam, hogy beszívjam és kifújjam azt.

- Wendal! - ért hozzá valaki a karomhoz, mire oda kaptam a fejemet. Thomas aggódva nézett rám. 

- Jól vagy?

- Igen. - feleltem könnyedén és rá mosolyogtam. - Természetesen. 

- Jól van. - dőlt vissza a székébe kissé kételkedve a férfi. 

A pilóta beleszólt a mikrofonba, miszerint indulunk, szóval kössük be magunkat. Így is tettem, majd hátradőltem és szinte teljesen lesüppedtem a kényelmes, bőr ülésbe. A gép lassan elindult, majd kanyarodni kezdett a betoncsíkokon. Mikor végre ráfordult a gyönyörűen kivilágított kifutóra, a jet egy pillanatra megállt. Megkapaszkodtam a karfában és kipillantottam az aprócska üvegen. A magángép pár pillanat alatt felgyorsult, majd éreztem, ahogy elrugaszkodik a földtől és meredek ívben emelkedett felfelé. Szememet le sem vettem a hóval borított, szépen kivilágított Bécsről és figyeltem, ahogy távolodunk tőle. Percek alatt felértünk biztonságos magasságokba és a pilóta közölte, hogy kikapcsolhatjuk az öveket. 

- Thomas, nem jössz el velem inni valamit?

- Nem, maradok köszönöm. - mosolygott rám. - Nem baj?

- Maradj csak. - simítottam meg a vállát. 

Elindultam a szűk folyosón a konyha felé. Dave le nem vette rólam a tekintetét, de nem néztem rá, inkább csak előre pillantottam. Mielőtt még elmentem volna mellette, elkapta a karom. 

- Wendal.

- Engedj el... - sziszegtem úgy, hogy a másik oldalon ülő Julia ne hallja. - Azonnal. 

Kirántottam a kezemet a szorításából és bementem a konyhába, behúzva magam mögött az ajtót. Épp hogy kibányásztam a vizet a hűtőből, az ajtó nyílt és David belépett az apró kis fülkébe.

- Egy személy alig fér el ezen a kis helyen, szóval lennél kedves ki húzni a fenébe.

- Ne csináld már. - lépett közelebb, és körül belül ennyire is volt hely, mert ahogy egy lépést hátrébb léptem, már éreztem, ahogy a hátam nekiütődik az egyik szekrénynek.

- Utállak. - húztam össze résnyire. - És mielőtt megkérdezed, miért, - feleltem gyorsan, mert láttam, hogy szólásra nyitná a száját. - mert egy utolsó szemét vagy.

A fiú csak felvont szemöldökkel állt tovább velem szembe, ezzel jelezve, hogy további válaszokat várna. Zavaróan kicsi volt köztünk a távolság, de nem tudtam már hátrébb menni. Tekintetem szeme és ijesztően közel lévő ajkai között cikáztak. Mély levegőt vettem, hogy végig tudtam mondani, amit akarok. 

- Voltál akkor köcsög, hogy Julia után mentél Bécsbe, hogy visszaszerezd. Akkor tapló, szánalmas mozzanat volt ez tőled, tudod? 

- Valóban? - fordította félre a fejét és összehúzta a szemöldökét. - Nem tudom ki nem akart beszélni róla. 

- Én... - túrtam a hajamba. - Nem tudom miért csodálkozol... több év barátság után csak úgy letámadtál. Dave, együtt nőttünk fel. - vágtam szenvedő képet.

- Wendal ezer és egy módon próbáltam a tudtodra hozni, hogy én többet érzek irántad, mint barátság.

Közelebb lépett hozzám és tekintetem az ajkaira szegeződtek. Egyre közelebb hajolt hozzám, mire én csak megadóan lehunytam a szememet és hagytam, hogy megcsókoljon. Akaratlanul is átkaroltam a nyakát, ő pedig a szűkös hely ellenére, a derekam köré fonta a karjait és szorosabban húzott magához. Teljesen elfeledkeztem magunkról és a csókjaink egyre hosszabbak és egyre hevesebbek lettek. Éreztem, ahogy David keze már a pulcsim alatt játszik, és ez volt az, ami az észhez térített. 

- Várj, várj, várj. - toltam el magamtól, ami kicsit meghökkentette. - Ez így nem helyes. A barátnőd azon a vékonyka falon túl vár rád szerelmesen. Nem... - túrtam a hajamba zavartan. - Nem törheted újra a szívét. 

- Wend... - fogta meg a kezemet. - Az a kapcsolat nem működik. Ezerszer és egyszer megpróbáltuk, de nem... nem Julia miatt... miattam. Mert én téged szeretlek. 

- De akkor... mi legyen? Mit fognak gondolni az emberek? Mit fog mondani apa?

- Mióta érdekel az emberek véleménye?

- Nem tudom, Dave. Ha az emberek véle pedig nem is, apa felköt.

- Na jó, mondom mi legyen. Várjunk egy kicsit. Ha hazajöttünk Finnországból, szakítok Julia-val. És utána együtt lehetünk, jó?

- Megbeszéljük. - mosolyogtam rá.

- Na gyere ide. - magához húzott és hosszan megcsókolt.

Vigyorogva fontam át újra a nyakát és viszonoztam a csókjait. Nagyon nehezen szakadtunk el egymástól, de eltoltam.

- Menj ki előbb te. - lökdöstem az ajtó felé, aki még utoljára nyomott egy csókot a nyakamra. - Menj már.

A férfi kiment a fülkéből én pedig gyorsan kivettem még egy üveg vizet és úgy mentem ki. Igyekeztem levakarni az arcomról a mosolyt, miközben visszasétáltam a helyemre. Leraktam Thomas asztalkájára a vizet, aki kétkedve pillantott fel rám. 
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Tessék? - hirtelen nem is kapcsoltam mit kérdez.
- KICSIT túl sokat időztetek ott ketten hátul. 
- Nem történt semmi. - kinyitottam a vizet és rendesen meghúztam. 
- Ahogy gondolod. - rántotta meg egyszerűen a vállát az osztrák férfi, majd visszatemetkezett a könyvébe. 
Éreztem, hogy valaki figyel. Hátrafordultam és Davide mosolyogó tekintettével találkoztam. Egy lopott pillanatban egy puszit küldtem neki, mire felnevetett. Ahogy visszafordultam a helyemre, Thomas tekintetével találkoztam. A férfi felvonta a szemöldökét és tudtam, hogy pillanatok alatt összerakja a képet, ha kicsit jobban belegondol. Már tudtam, mi vár rám, ha leszállunk Finnországban.

Fly to your dream - 4. fejezet

SORRY HOGY ILYEN RÖVID :( de az ötödik fejezetet MOST kezdem el írni, és lehet estére fenn is lesz ;)

Viszont nem tudom mennyire néztétek, de Morgi ma Németországban hatalmasat bukott :((( el is ájult, mert nagyon csúnyán bevágta a fejét a kőkemény hóba, csak tehetetlenül gurult lefelé a lejtőn. Aztán felállt és egyből hányt is... agyrázkódás valószínűleg, de nagyon remélem, hogy semmi baj nem lesz ://

Az ajkaink olyan finoman és puhán ért össze, hogy a pillanat hevében nem is jöttem rá, mit teszünk. Azonban amikor átkarolta a derekamat, hogy még közelebb húzzon magához, végre kapcsoltam.

-Hé, hé, hé. - rátámaszkodtam a mellkasára és úgy álltam fel.

A fiú kissé döbbenten feküdt ott pár másodpercig, majd ő is felállt.

- Ez most mi volt? - fontam keresztbe a karjaimat.

- Wendal, én... - hozzám akart érni, de hátrébb léptem.

- Tudod mit? Én most szépen hazamegyek, te pedig csinálsz amit szeretnél, jól van?

- Wendal! - kiabált utánam, de én már akkor messze jártam. A lábaimat olyan gyorsan szedtem amennyire csak lehetett. Minél korábban otthon akartam lenni. Szinte szó szerint berobbantam a házba és felszáguldottam a lépcsőn. 

- Wendal! - hallottam apa hangját a lépcső aljáról. - Végeztetek a futással?

- Öh... igen. 

- Minden rendben? - aggodalmaskodott apa.

- Minden tökéletes. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd besiettem a szobába. Levágtam magamat az ágyra és a telefonért nyúltam.

A gyors hívón már szerepelt a jól ismert név, így csak egyszer kellett a képernyőhöz érnem és már hívta is a telefon a számot.

- Szia, drága. 

- Baj van, Paula. - ziháltam köszönés nélkül. 

- Mi van? - váltott egyből komolyra a hangja.

- David... David megcsókolt.

- Hogy mit csinált?! - sikkantott fel a vonal túlsó végén legjobb barátnőm olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a fülemtől a telefont. - És... és mit reagáltál?

- Totálisan lefagytam. Egyszerűen ott hagytam. Semmit nem tudtam mondani, csak azt, hogy én most haza megyek. Hallod, nagyon durva. - túrtam a hajamba. 

- Hát azt meghiszem... de mi történt?

- Nem tudom, minden olyan gyors volt. Belökött a hóba, aztán magam mellé rántottam, mikor próbáltam felállni, magára rántott és bumm! ott volt a csók.

- Az szép. Semmi előjel nélkül?

- Semmi....

- Ajj, úgy mennék már haza. Nagyon hiányzol, te lány. Unalmas nélküled itt az élet. 

- Tudom, tudom. De megyek meglátogatni téged.

- Várom már, ne aggódj. - nevetett fel a vonal végén legjobb barátnőm. - De mi lesz David-del?

- Nem tudom. - kezdtem játszani a takaró szélével. - Tényleg nem...

- Érzel iránta valamit?

- Barátságot, ja.

- CSAK barátság? - hangsúlyozta az első szót a szőke lány. 

- Gondolkodnom kéne... tökre tanácstalan vagyok.

- Jól van, kedves. Időd az van.

Ahogy ezt ki mondta, csöngettek. Aggódva léptem az ablakomhoz, ami az utcára nézett. Az ajtó előtt nem mást állt, mint Dave. Ijedten kaptam a kezemet a szám elé a kezemet. 

- Nem, nem Paula. Nagyon nincs időm!

- Mi történt?

- David itt van. Pontosan itt, az ajtónk előtt. Mit csináljak most? Nem akarok vele beszélni!

- Muszáj lesz!

- Jól van, mennem kell. Puszillak, majd hívlak. 

- Puszi.

Nem is igazán figyeltem barátnőm utolsó szavaira, mert már eszembe jutott egy remek terv. Apa, ahogy hallottam már beengedte David-et a házba és a konyhában társalogtak. Minél halkabban és minél gyorsabban el kellett érnem a szobát, ahova halkan benyitottam, majd miután beértem, becsuktam magam mögött az ajtót. A két lány a laptop előtt ült, és megállás nélkül pötyögtek.
- Lányok! - igyekeztem halk lenni, mert hallottam a lépteket felfelé a lépcsőn.
- Mi van? - morogta Adelle, fel se nézve.
Odasiettem hozzájuk és lecsaptam a két laptop tetejét.
- Hé!! - kiáltották egyszerre.
- Csssss már! - szóltam rájuk. - Lenne egy kérésem.
A két szőke lány végre rám figyelt, így tudtam mondani amit akartam.
- David-et semmi képpen ne engedjétek be ide. Ha bejön ide, nem vagyok itt. Jó? Vagy valamelyikőtök menjen ki és terelje el a figyelmét. Küldjétek el.
- De miért? - értetlenkedtek.
- Csak csináljátok. Lécci.
- Na jó. - állt fel Adelle és hátrarázta a haját, gyorsan ellenőrizte magát a tükörben , majd elhagyta a szobát.
- Miért bujkálsz Dave elől? - ült fel törökülésbe Mala.
- Hát... ha visszajött Adelle, elmesélem.
- Durva?
- Nagyon.
- Kíváncsi vagyok. - dörzsölte össze a kezét vigyorogva testvérem. - Megnézem, hogy áll.
- Jól van. Üldözzétek ki.
Az ikrek alig tíz perc múlva vissza is értek és Adelle ledobta magát mellém.
- Nagyon nem akart elmenni. Szerintem levágta, hogy ebben a szobában vagy és be akart jönni. Nagyon nagyon beszélni akart veled, de az ikrek a legjobbak és megoldották. - emelte fel a tenyerét, mire Mala belecsapott.
- Köszönöm. - néztem hálásan a két lányra.
- De most mesélj. - fordult hasra Mala.
- Hát jó. - sóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba.

.    .    .  

- Ki van itt? - lépett valaki mögém, miközben apa mellett álldogáltam.

- Thomas! - fordultam hátra vigyorogva. - Szia.

- Szia! - kitárta a karját és odalépetem, hogy átöleljem. 

- Milyen volt a nyaralás?

- Jó. Muszáj volt kikapcsolódnom. Már nem bírtam.

- Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogtam rá. - Ugrasz ma?

- Aha. - tekergette meg a nyakát. - De mi van Dave barátunkkal? Nem ugrik ma.

- Nem... - komorodtam el. - Bécsben van. 

- Mi ez a nagy letörtség? - tudtam, hogy fel fog tűnni neki, ezért féltem belemenni. 

- Ti, a nagy barátok? - nevetett fel Morgi, de lefagyott az arcára, ahogy az én komor tekintetemet látta.

- Öhm... - eltávolodtam apától, aki nagyban tartotta az edzést és csak arra volt ideje, hogy rá mosolyogjon Thomas-ra, majd tovább osztogatta az utasításokat. 

- Mi van veletek? - követett a férfi. 

- Nagyon hosszú... de két hete nem beszéltem vele. 

- Elmeséled? 

Már épp szólásra akartam nyitni a számat, mikor apa végre felénk fordult és egy röpi labdát dobott felénk.

- Melegítsetek!

- Azonnal. - Thomas el is kapta a labdát és odébb mentünk, ahol volt elég tér.
Thomas nagyon fontos személy volt az életemben. Bármit elmondhattam neki. Száz százalékosan megbíztam benne, vele együtt nőttem fel szinte, olyan volt mint egy bátyó. Most is elmesélhettem neki, mi történt köztünk Dave-vel.
- Miért nem beszéltetettek róla? - kapta el a labdát egy pillanatban a férfi.
- Mert nem akarok.... mit beszélnénk róla? Egy kínos nyekegés, nyökögés lenne és valamelyikünk sérülne.
- De nem szereted?
- Nem... tudom... - sóhajtottam. - Nem tudom.
- Nem vagy egyszerű eset. - lépett oda hozzám és átkarolta a vállamat.
- Én? - döbbentem le. - Mert?
- Megyek ugrani. - engedett el hirtelen és elkocogott a léceiért.
- Thomas! - kiáltottam utána, de ő akkor már a felvonó felé vette az irányt.
- Beszélünk. - intett mosolyogva.

Fly to your dream - 3. fejezet

- Wendal! Ébresztő! - kopogott apa az ajtón egyre hangosabban, 

- Mmm... - morogtam.

- David-nek is ébresztő. Van reggeli. 

- Mi a... - dünnyögtem, miközben felemeltem a fejemet a párnáról. Lefejtettem magamról Dave karját, majd a takarót is lerúgtam magamról. A fiú alig érezte meg a mozgolódásomat, inkább átfordult a másik oldalára és magára húzta a takarómat. 

- Ébredjél! - löktem meg az egyik térdét, mire csak mordult egyet. - Hallod?

- Hagyjál már, anya. 

- Utálom, mikor így hívtok. - vágtam hozzá az egyik díszpárnámat. - Leszokhatnátok róla. 

- Inkább hozz valamit inni. - ült fel végre az ágyban és a szemét dörzsölte. - Kiszáradt a szám.

- Hozz neked a halál. - morogtam. Kihúztam az éjjeli szekrényem fiókját, ahol minden megtalálható volt, amire szükségem lehet. Feltúrtam a tartalmát, és sikerült találnom két szem fejfájás csillapítót. Az egyiket Dave kezébe nyomta. - Örüljél. 

- Kösz, anya.

- Aj, ne fárassz már ilyen kora reggel. - ráncoltam a szemöldökömet és kicsoszogtam a fürdőmbe, hogy megtöltsem a poharamat vízzel, hogy lenyelhessem a gyógyszert.

- Hozz nekem is! - kiabált kissé erőtlenül David. 

- Emeld már fel a kis hátsódat. Ugyanolyan fáradt vagyok, mint te. - szóltam vissza.

- Imádlak. - morgott a fiú, majd lassan csatlakozott hozzám a fürdőben.

Mire odaért, én már a tegnap este karikáit próbáltam eltüntetni nem kevés adag sminkkel. Épp a szempillámat festettem ki, mikor megérkezett.
- El ne rontsd. - lökött meg, mire a kezem elcsúszott.
- Hülye vagy. - csaptam rá a vállára.
- Ne legyél már ilyen morgós medve. - húzott magához a derekamnál fogva és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Te vagy bunkó. - a karja még mindig a derekamon pihent, de tovább folytattam a sminkelést.
- Imádni való vagy reggelente.
- Hozzászokhattál az évek alatt. - vontam meg a vállamat és letettem a szempillaspirált.
- Lehetnél kedvesebb. - engedett el és kisétált a fürdőből.
Gyorsan befejeztem a sminkemet, majd kiválasztottam a ruhámat. Tudtam, hogy ha vasárnap, akkor futás, tök mindegy milyen idő van. Apa nem packázik. A szobámban viszont meglepetés fogadott. David arccal lefelé feküdt az ágyon és iszonyat hangosan horkolt.
- Baszki, Dave. - megrángattam a lábát, mire csak felmordult. Kinyitottam az ablakin és kinyúltam. Gyors gombócot gyúrtam, majd a barátomhoz léptem és a jéghideg havat a pólója alá gyűrtem.
- Bassza meg! - ugrott fel pillanatok alatt a fiú.
- Na azért. - fontam össze a karomat elégedetten.
- Na, csak menjünk ki futni és ezt megbánod.
- Nem bánthatsz egy lányt. - nyújtottam ki a nyelvemet rá.
- Te nem lány vagy. - lekapta a pólóját és kirázta belőle az utolsó hódarabkát is. Megdöbbenve álltam a kép előtt, ami elém tárt.
- Ezek mióta vannak itt neked hastájékon? - mutattam a kidomborodó izmokra.
- Mindig is voltak. - húzta ki magát büszkén.
- Aha! - nevettem. - Nyilván.
- Tetszik? - pillantott le ő is a hasára, amiről el sem tudtam venni a tekintetemet. - Kicsit ráhúztam nyár után.
- Azt látom. - nevettem. - Hadd fogjam meg.
- Tudtam, hogy tetszeni fog.
- Durván kemény. - nyomkodtam. - Maradhatsz így. Mondjuk, ha nem akarod hogy Mala és Adelle nyál csorgatva rád ugorjon. De azt hiszem elmentek lovagolni.
- Akkor maradjak?
- Maradj így. - vigyorogtam, majd elhagytuk a szobát és elindultunk lefelé. Apa a konyhába tett- vett és mikor meglátott minket, elmosolyodott.
- Jó reggelt.
- Szia, apa. - nyomtam egy puszit az arcára. - Kösz az ébresztést.
- Tudtam, hogy örülni fogtok. - vigyorgott ő is, majd David-re nézett. - Mi van veled, Dave? Hol a pólód? Így fogsz futni jönni.
- Én mondtam, hogy maradjon így. Te már láttad azokat? - böktem a fiú hasa felé.
- Hát persze. Mióta Franz csatlakozott hozzánk, azóta szinte mindenkinek össze kellett kapnia magát izmok tájékán.
- Nem tűnt fel még.
- Hálát is adok az égnek, hogy nem látod a srácokat félmeztelenül. - kortyolt bele a kávéjába a férfi.
- Azért én egy kicsit bánom. - húztam az agyát, mire felugrott a szemöldöke.
- Na. - pillantott rám rosszallóan.
- Jó, nyugi már. - nevettem és leültem a bárpulthoz.
- David, ugye hazamész átöltözni még futás előtt?
- Igen, persze. - vett el egy kiwit. - Mennyi a táv?
- Még megbeszéljük ha visszajössz. De én ma nem megyek veletek. El kell intéznem pár dolgot Finnországgal kapcsolatban.
Dave éreztem, ahogy megfeszül mellettem és hirtelen nagy lelkesedéssel a bárpultot kezdte fürkészni.
- Na jól van, elmegyek a lányokért a lovardába, addig te öltözz fel - mutatott a barátomra, majd rám. -, te pedig reggelizz rendesen, és menjetek futni. Ha éhes vagy, van pirítós.
- Igen is. - szalutáltam nevetve, mire apa csak intett és elhagyta a lakást. - Apa még mindig nem mondta, hogy jössz-e Finnországba, igaz? Ez a baj, igazam van?
- Nem mond semmit, és kiidegel. - fordul felém a bárszéken indulatosan. - Tényleg semmit nem mond. Minden edzés után annyit kapok, hogy jó volt. Az eredményeket is úgy kell kihúznom belőle.
- Tuti, hogy visz. Különben nem edzenél a srácokkal.
- Nyáron Klaus is velünk edzett, mégsem jön egy versenyre sem.
- De Klaus-t mindenki utálta. Apának is csak muszáj volt edzeni, mert az apja bőségesen perkált. Téged meg mindenki bír, apa is családtagnak tekint. Egyértelmű, hogy jössz.
- Remélem.
- Biztos. - simogattam meg a vállát biztatóan, mire hálásan rám mosolygott. - Ha meg nem, tudod hogy hisztizek érted apánál.
- Tudom, hogy bízhatok benned. - vigyorgott rám.
Fent az emeleten megszólalt a FOB- Just One Yesterday száma, mire mint az őrült felpattantam és felrohantam a lépcsőn. A szobámba érve felkaptam a telefont.
- Hallo? - szusszantam nagyot.
- Futottál? - hallatszott az ismerős hang a vonal végén, de hirtelen nem jöttem rá ki az.
- Muszáj volt elérnem a hívásod..... - felvittem a hangsúlyt, hogy rávegyem a telefonálót, árulja el, ki is ő.
- Kony. - nevetett fel jóízűen a srác.
- Ne haragudj. - kaptam a szám elé a kezemet. - Bocsánat.
- Semmi baj. - lágyult el a hangja. - Jobban vagy már?
- Aha. Miért?
- Tegnap kicsit csúnyán kiütötted magad. - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Én már csak így szoktam. - elhagytam a szobát és behúztam az ajtót.
- Nem vagy semmi. De ugye nem keltettelek?
- Nem, dehogy is. - elindultam lefelé a lépcsőn. - Megyek futni hamarosan.
- Akkor jó edzést. Viszont van egy kérdésem. Délután nem érsz rá egy kávéra? Kicsit nyugodtabban beszélgethetnénk.
- Nem tudom. - haboztam egy rövid ideig, de nem akartam megbántani. - Ha tudom, hogy alakul a délutánom, felcsörgetlek, jó?
- Jó, persze. Örülnék.
- Okés. Köszi, Kony. Akkor majd hívlak. Szia. - azzal kinyomtam a telefont.
- Ki volt az? - érdeklődött David és meglepetten tapasztaltam, hogy már csak egy narancsot és pár szem diót hagyott nekem. Gyorsan elvettem a tányért, hogy azt megehessem.
- Kony. Elhívott kávézni.
- Mész? - döbbent le.
- Öh, igen, Dave! - nem értetettem miért lepődött meg.
- Jó, jó, bocsánat. - tetette fel védekezően a kezét.
- Na jól van, elég lesz a reggeliből. Menjél öltözni, aztán menjünk futni, mert apa tényleg nem visz Finnországba.
- Igen is! - vágta magát haptákba a srác, majd felkapta a kabátját.
- Póló az nem?
- Te mondtad. - rántotta meg nevetve a vállát, majd már el is hagyta a lakást.
- Ez hülye. - motyogtam magamban halványan mosolyogva.
Elpakoltam a konyhában, elmosogattam a reggeli után, majd a szobámba is rendet raktam, a maradék időben pedig melegítettem. Mire mindennel végeztem, David vissza is ért.
- Mehetünk?
- Rád várok. - rántottam meg a vállamat és felhúztam a pulcsim cipzárját.
Szótlanul kezdtünk el kocogni egymás mellett végig a kihalt utcákon. A nap csodaszépen sütött és megcsillant a hófehér, szűz havon. Az idő nem tűnt olyan hidegnek, mivel a nap sugarai melegen cirógatták az arcunkat. Mikor ráfordultunk a bicikli útra, ami megkerüli a falut, egy lökést éreztem oldalról és pillanatok alatt a friss, húsz centis hóban találtam magam.
- Basszus, David! - olyan mély volt a hó, hogy hirtelen fel se tudtam állni. - Segíts már fel!
- Visszakaptad a reggelit. - vigyorgott, de azért a kezét nyújtotta felém.
Minden erőmet összeszedtem, és magam mellé rántottam a síugró fiút a hóba. Dave olyan szerencsétlenül esett, hogy arccal előre landolt.
- Na. - újra megpróbáltam feltápászkodni, de most a fiú rántott vissza, aki addigra a hátára fordult, így ráestem.
Az arcuk között összesen 10 centi volt. Megdöbbenve és szótlanul álltam a barna szempár vizslatását és éreztem, ahogy a távolság egyre csökken közöttünk.

Fly to your dream - 2. fejezet

- Wendal! David! Hát megjötettetek! - vigyorgott a magas, barna hajú, barna szemű srác.

- Szia, Gregor. - fogott kezet csapattársával David.

- Szia. - biccentettem én is a síugrónak majd adtunk egymásnak két puszit. - Hoztunk inni, ha nem lenne.

- Köszönöm. - vette el a vodkás üveget. - Szükség lesz rá. Ezek pusztítják a készletet rendesen.

A háta mögé bökött. A hatalmas házban már rendesen folyt a buli, jó pár vendég volt ott. Elsőre pár Junior kategóriás, apa keze alatt nevelkedett síugrót vettem észre, de voltak őt műlesiklók és biatlonosok is. Igazi téli sportok bulija volt ez.

- A kabátot hagyjátok csak itt. - bökött egy ajtóra, ami mögött egy gardrób rejtőzött. - Viszont ha meg is akarjátok találni, inkább valamelyik vendég szobába vigyétek.

- Szerintem az lesz. - vigyorgott David.

- Érezzétek jól magatokat srácok. - intett Gregor, majd eltűnt a tömegben.

- Hova tesszük a kabátot? - fordult hozzám Dave.

- Vigyük fel akkor az emeletre, ahogy mondta. Ez a kedvenc kabátom. Nem akarom, hogy elvesszen.

- Jaj, te! - nevetett. - Kezdem azt hinni, hogy jobban szereted a kabátodat, mint engem.

- Ez így van. - bizonygattam komoly arccal. 

- Hát jó. - játszott a sértődöttet, de a szeme már nevetett. 

Elindult felfelé a lépcsőn, ahelyett, hogy előre engedett volna. Nevetve löktem hátba, mire kicsit megtántorodott.

- Bunkó vagy! - figyelmeztettem, mire hátrasandított és megszaporázta a lépteit. - Hé.

Hamarabb ért fel az emeletre és bevágódott az egyik vendégszobába. Pontosan ismerte a ház összes szegletét, hisz szinte minden hétvégén ide jártunk bulizni. 

- Na! - dörömböltem az ajtón, mert bezárta. 

- Kedves legyél velem, mert nem nyitom ki neked az ajtót.

- Nyilván! - nevettem. - De nem baj, van másik szoba is. 

- Akkor tedd oda a hülye kabátod! - húzta az agyamat.

- Hogy beszélsz?! - csaptam rá az ajtóra, de tudtam, hogy mindez csak játék. Soha, egyikünk sem sértődött meg a "sértéseken", mert először is, mind a ketten tudtuk, hogy a másik nem gondolja komolyan, másodszor pedig ez direkt azért van, hogy húzzuk a másik agyát. - Jól van, David! 

Hangtalanul elsétáltam az ajtótól, és bementem egy másik vendégszobába. Fel akasztottam a szobában az ajtóra szerelt fogasra a kabátomat, majd kikukucskáltam a résen. A fiú akkor hagyta el a szobát és elindult lefelé a lépcsőn. Vártam pár másodpercet, hogy biztosan leérjen, majd én is elindultam lefelé. Ahogy leértem, tekintetemmel egyből Dave-et kezdtem keresni, de az egyre növekvő tömegben sehol nem láttam. Elszántan indultam a bárpult felé. Mielőtt azonban elértem volna, valaki átkarolta a derekamat és erősen visszarántott.

- Jesszusom! - tényleg nagyon megijedtem a hirtelen mozdulattól és hátrafordultam. - Nem vagy vicces, David! - csaptam vállba komoly arccal, de a következő másodpercben újra nevettem. 

- Tudom, hogy imádsz. - továbbra is átkarolta a derekamat és mélyen pillantott a szemembe. Álltam a tekintetét és hosszú másodpercig voltunk így. 

Azonban hamarosan valaki a fiú vállához ért, mire mind a ketten összerezzentünk. 

- Sziasztok. - tűrte a füle mögé a haját a lány. 

- Szia, Julia. - köszönt Dave.

- Szia. - mosolyogtam rá én is. 

- David, beszélhetnénk egy szót?

- Öhm... - a fiú bizonytalanul pillantott rám, jobb karjával még mindig a derekamat tartottam. 

- Menjetek. - toltam el magamtól barátomat, mire ő kissé kelletlenül, de követte a lányt, aki a lépcső felé vette az irányt. 

Hátat fordítottam nekik és elértem a célomat: a bárpultot. Az italt egy igazán helyes, fiatal srác szolgálta ki. Rákönyököltem a pultra, és úgy dőltem előre, hogy lássam, mit is ihatnék. 

- Szia, mit adhatok? - lépett oda a srác és gyönyörű mosolyt villantott rám. 

- Szia... öhhm... legyen egy vodka-gyömbér. 

-  Azonnal. - elvette a hozzávalókat és neki állt készíteni az italomat. Láthatólag ráért és beszélgetni kezdett velem. - Megtudhatom, hogy kinek lesz ez az ital?

- Wendal. - mosolyogtam. - Wendal Poitner.

- Tudtam, hogy ismerős az arcod. - nevetett fel. 

- Mert hogy? - lepődtem meg.

- Ne hidd, hogy nem tudja egész Ausztria ki a bajnok csapat edzőjének a lánya. 

- Lebuktam. - játszottam a csalódottat.

- Ilyen szép arcot nehéz nem felismerni. 

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Te is elárulhatod a nevedet, ha már itt tartunk. 

- Konrad Gottlieb. Ez pedig az italod. - nyújtotta át a poharamat. 

- Köszönöm, Konrad.

- Inkább Kony. Jobban értékelem. 

- Oké, Kony. - nevettem fel hangosan. - Hogy-hogy te vagy most a csapos?

- Régóta ismerem Gregor-t, csak eddig Németországban tanultam. Két hete jöttem haza és meghívott.
- Csaposnak? - nevettem. - Jó fej ez a Gregor.
- Nem. - lépett ki a pult mögül egyfolytában vigyorogva Konrad. - Bulizni.
- Mi? - zavarodtam össze.
- Tündér arcú lány, nem tűnt még fel, hogy ezeken a bulikon sosincs csapos? Mindenki visz amit talál?
- Jézusom. - kaptam nevetve a szám elé a kezemet. - Ne haragudj. Nem akartam.
- Semmi baj. - le nem lehetett vakarni a mosolyt róla. - De örülök, hogy ezt tisztáztunk.
Felnevettem.
- Leülünk a kanapéra?
- Persze. - lekászálódtam a bárszékről és átvágva a táncparketten, leültünk egy kissé csendesebb részre, a fekete bőr kanapéra.
Alig hogy eltudtunk helyezkedni,  valaki levágódott kettőnk közzé.
- Héééjjj! - Gregor túl nagy lendülettel ült le és a söre nagy részre a földre löttyent.
- Észnél legyél már. - löktem meg a vállát, mire rám pillantott. A tekintetén látszott, hogy nem ez az első söre.
- Jó, jó, megjött anyuci. Tipikus. - fordult Kony felé, aki ezen elmosolyodott, majd rám pillantott. - Na. - a síugró hátradőlt és karját a háttámlára tette, ezzel félig átkarolva a vállam. - Mi van közted és David között?
- 14 év barátság, Gregor. Az van.
- Kinek akarod ezt beadni? - húzta össze résnyire a szemét. - Ugye tudod, hogy van barátnője.
- Ahogy neked is. - bújtam ki a keze alól.
- Áh, kidobott. - kortyolt bele a sörébe.
- Kinek akarod ezt beadni? - ismételtem az előbb feltett kérdést, mire csak megrántotta a vállát.
- Akkor ki fog. Tök mindegy. Viszont a te pasid ott jön. - mutatott előre, mire mind a hárman arra néztünk.
Dave igazán feldúlt hangulatban közeledett, majd mikor odaért, kivetette Gregor kezéből a sört és megitta. Az osztrák csapattársa döbbenten figyelte, ahogy eltűnik a söre David gyomrában.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Szerinted? - kérdezett vissza a kelleténél kicsit indulatosabban, ami meglepett.
- Jó, bocsánat, nem kell leharapnod a fejemet. - tartottam fel a kezemet védekezően.
- Jó, de láthatod rajtam, hogy nem vagyok jó hangulatomban.
- Jó, David, baszd meg tudod? A barátod próbálnék lenni, szóval kibaszott hálásnak kéne lenned.
- A barátja! - szakadt fel mellettem Gregor és Konrad-ot kezdte csapkodni, hogy mutassa mennyire vicces.
- Kussolj már, te meg! Józanodjál már ki egy kicsit, hogy tudjad miket beszélsz! - löktem odébb indulatosan, hogy fel tudjak állni.
Átvágtam a táncolók között és meg sem álltam az ajtóig, amit feltéptem és kiléptem rajta. Két másodperccel később rájöttem, hogy nem a legjobb ötlet volt kifelé menekülni, mert hihetetlen gyorsan átjárt a hideg. A büszkeségem mégsem engedte, hogy visszamenjek. Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és valaki hozzám közeledett. Meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam ki az. A fiú megállt a hátam mögött, nagyon szorosan. Éreztem a leheletét a nyakamon.
- Ne haragudj rám, kérlek. - éreztem, hogy a hátamra rak egy kabátot. - Nagyon nem szeretnélek megbántani pont téged. Aki mindig mellettem áll.
Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Nagy, barna szemeiből megbánás és fájdalom áradt.
- Pedig sikerült. - fontam össze a karjaimat.
- Tudom. Sajnálom.
- Sajnálhatod is. De.... - mély levegőt vettem. - Bármennyire hülye vagy néha és legszívesebben kupán vágnálak néha, szeretlek. Te vagy a legjobb barátom, David.
- Nekem is te vagy a legjobb barátom. - sóhajtott nehezen, amit nem tudtam hova tenni. Mégis kitárta a karjait, hogy megöleljen.
Jól esett hozzá bújni és hosszú percekig álltunk így kint a téli, hideg éjszakában.
- Vége van már a női hisztinek? - ezt a hangot felismertem és pillanatok alatt kapcsoltam.
Elengedtem a barátomat, majd gyorsan lehajoltam és egy termetes hógolyó száguldott Gregor felé. Hála az benne lakozó alkoholnak, nem volt elég gyors a reakciója, viszont sajnos a bennem lévő alkohol is kitett magáért, ezért csak a vállát találtam el.
- Ez a hála a meghívásért. - porolta le a vállát.
- Ha kell, adhatok! - hajoltam le, de addigra az osztrák már ott sem volt.
- Hihetetlen, hogy tudod kezelni.
- Valakinek meg kell nevelni. - ráztam a fejemet rosszallóan. - De mond el, mi volt.
- Hát, szakított velem. De már én is akartam ugye. Azt mondta, hogy szeret még, de már nem volt olyan a kapcsoltunk mint régen. Látja rajtam, hogy nekem se jó ez így, neki meg pláne. Nem szeretne veszekedve elválni.
- Nem csodálom. De akkor jó fej volt.
- Persze. Megöleltük egymást a végén.
- Akkor miért volt szar hangulatod? Azt mondtad mást szeretsz, nem?
- Igen...de...
- De mi?
- Szerintem az a lány nem szeret, vagy nem tudom.
- Ha nem mondod el neki, nem fogod megtudni.
- Nem tudom, hogy itt van- e az ideje.
- Nem érdemes sokáig halogatni. De gyere, menjünk be, mert szétfagysz.
- Várj. - fogta meg a karomat, és egy pillanatig nem mozdult. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Mivel hosszú másodpercekig csak keresete a szavakat, viszont én egyre jobban fáztam.
- Gyere már Dave, lécci. - könyörögtem. - Idefagyok.
- Jó. - sóhajtott nagy nehezen.
- Köszike. - karoltam bele és együtt léptünk be a tágas házba.