Fly to your dream - 3. fejezet

- Wendal! Ébresztő! - kopogott apa az ajtón egyre hangosabban, 

- Mmm... - morogtam.

- David-nek is ébresztő. Van reggeli. 

- Mi a... - dünnyögtem, miközben felemeltem a fejemet a párnáról. Lefejtettem magamról Dave karját, majd a takarót is lerúgtam magamról. A fiú alig érezte meg a mozgolódásomat, inkább átfordult a másik oldalára és magára húzta a takarómat. 

- Ébredjél! - löktem meg az egyik térdét, mire csak mordult egyet. - Hallod?

- Hagyjál már, anya. 

- Utálom, mikor így hívtok. - vágtam hozzá az egyik díszpárnámat. - Leszokhatnátok róla. 

- Inkább hozz valamit inni. - ült fel végre az ágyban és a szemét dörzsölte. - Kiszáradt a szám.

- Hozz neked a halál. - morogtam. Kihúztam az éjjeli szekrényem fiókját, ahol minden megtalálható volt, amire szükségem lehet. Feltúrtam a tartalmát, és sikerült találnom két szem fejfájás csillapítót. Az egyiket Dave kezébe nyomta. - Örüljél. 

- Kösz, anya.

- Aj, ne fárassz már ilyen kora reggel. - ráncoltam a szemöldökömet és kicsoszogtam a fürdőmbe, hogy megtöltsem a poharamat vízzel, hogy lenyelhessem a gyógyszert.

- Hozz nekem is! - kiabált kissé erőtlenül David. 

- Emeld már fel a kis hátsódat. Ugyanolyan fáradt vagyok, mint te. - szóltam vissza.

- Imádlak. - morgott a fiú, majd lassan csatlakozott hozzám a fürdőben.

Mire odaért, én már a tegnap este karikáit próbáltam eltüntetni nem kevés adag sminkkel. Épp a szempillámat festettem ki, mikor megérkezett.
- El ne rontsd. - lökött meg, mire a kezem elcsúszott.
- Hülye vagy. - csaptam rá a vállára.
- Ne legyél már ilyen morgós medve. - húzott magához a derekamnál fogva és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Te vagy bunkó. - a karja még mindig a derekamon pihent, de tovább folytattam a sminkelést.
- Imádni való vagy reggelente.
- Hozzászokhattál az évek alatt. - vontam meg a vállamat és letettem a szempillaspirált.
- Lehetnél kedvesebb. - engedett el és kisétált a fürdőből.
Gyorsan befejeztem a sminkemet, majd kiválasztottam a ruhámat. Tudtam, hogy ha vasárnap, akkor futás, tök mindegy milyen idő van. Apa nem packázik. A szobámban viszont meglepetés fogadott. David arccal lefelé feküdt az ágyon és iszonyat hangosan horkolt.
- Baszki, Dave. - megrángattam a lábát, mire csak felmordult. Kinyitottam az ablakin és kinyúltam. Gyors gombócot gyúrtam, majd a barátomhoz léptem és a jéghideg havat a pólója alá gyűrtem.
- Bassza meg! - ugrott fel pillanatok alatt a fiú.
- Na azért. - fontam össze a karomat elégedetten.
- Na, csak menjünk ki futni és ezt megbánod.
- Nem bánthatsz egy lányt. - nyújtottam ki a nyelvemet rá.
- Te nem lány vagy. - lekapta a pólóját és kirázta belőle az utolsó hódarabkát is. Megdöbbenve álltam a kép előtt, ami elém tárt.
- Ezek mióta vannak itt neked hastájékon? - mutattam a kidomborodó izmokra.
- Mindig is voltak. - húzta ki magát büszkén.
- Aha! - nevettem. - Nyilván.
- Tetszik? - pillantott le ő is a hasára, amiről el sem tudtam venni a tekintetemet. - Kicsit ráhúztam nyár után.
- Azt látom. - nevettem. - Hadd fogjam meg.
- Tudtam, hogy tetszeni fog.
- Durván kemény. - nyomkodtam. - Maradhatsz így. Mondjuk, ha nem akarod hogy Mala és Adelle nyál csorgatva rád ugorjon. De azt hiszem elmentek lovagolni.
- Akkor maradjak?
- Maradj így. - vigyorogtam, majd elhagytuk a szobát és elindultunk lefelé. Apa a konyhába tett- vett és mikor meglátott minket, elmosolyodott.
- Jó reggelt.
- Szia, apa. - nyomtam egy puszit az arcára. - Kösz az ébresztést.
- Tudtam, hogy örülni fogtok. - vigyorgott ő is, majd David-re nézett. - Mi van veled, Dave? Hol a pólód? Így fogsz futni jönni.
- Én mondtam, hogy maradjon így. Te már láttad azokat? - böktem a fiú hasa felé.
- Hát persze. Mióta Franz csatlakozott hozzánk, azóta szinte mindenkinek össze kellett kapnia magát izmok tájékán.
- Nem tűnt fel még.
- Hálát is adok az égnek, hogy nem látod a srácokat félmeztelenül. - kortyolt bele a kávéjába a férfi.
- Azért én egy kicsit bánom. - húztam az agyát, mire felugrott a szemöldöke.
- Na. - pillantott rám rosszallóan.
- Jó, nyugi már. - nevettem és leültem a bárpulthoz.
- David, ugye hazamész átöltözni még futás előtt?
- Igen, persze. - vett el egy kiwit. - Mennyi a táv?
- Még megbeszéljük ha visszajössz. De én ma nem megyek veletek. El kell intéznem pár dolgot Finnországgal kapcsolatban.
Dave éreztem, ahogy megfeszül mellettem és hirtelen nagy lelkesedéssel a bárpultot kezdte fürkészni.
- Na jól van, elmegyek a lányokért a lovardába, addig te öltözz fel - mutatott a barátomra, majd rám. -, te pedig reggelizz rendesen, és menjetek futni. Ha éhes vagy, van pirítós.
- Igen is. - szalutáltam nevetve, mire apa csak intett és elhagyta a lakást. - Apa még mindig nem mondta, hogy jössz-e Finnországba, igaz? Ez a baj, igazam van?
- Nem mond semmit, és kiidegel. - fordul felém a bárszéken indulatosan. - Tényleg semmit nem mond. Minden edzés után annyit kapok, hogy jó volt. Az eredményeket is úgy kell kihúznom belőle.
- Tuti, hogy visz. Különben nem edzenél a srácokkal.
- Nyáron Klaus is velünk edzett, mégsem jön egy versenyre sem.
- De Klaus-t mindenki utálta. Apának is csak muszáj volt edzeni, mert az apja bőségesen perkált. Téged meg mindenki bír, apa is családtagnak tekint. Egyértelmű, hogy jössz.
- Remélem.
- Biztos. - simogattam meg a vállát biztatóan, mire hálásan rám mosolygott. - Ha meg nem, tudod hogy hisztizek érted apánál.
- Tudom, hogy bízhatok benned. - vigyorgott rám.
Fent az emeleten megszólalt a FOB- Just One Yesterday száma, mire mint az őrült felpattantam és felrohantam a lépcsőn. A szobámba érve felkaptam a telefont.
- Hallo? - szusszantam nagyot.
- Futottál? - hallatszott az ismerős hang a vonal végén, de hirtelen nem jöttem rá ki az.
- Muszáj volt elérnem a hívásod..... - felvittem a hangsúlyt, hogy rávegyem a telefonálót, árulja el, ki is ő.
- Kony. - nevetett fel jóízűen a srác.
- Ne haragudj. - kaptam a szám elé a kezemet. - Bocsánat.
- Semmi baj. - lágyult el a hangja. - Jobban vagy már?
- Aha. Miért?
- Tegnap kicsit csúnyán kiütötted magad. - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Én már csak így szoktam. - elhagytam a szobát és behúztam az ajtót.
- Nem vagy semmi. De ugye nem keltettelek?
- Nem, dehogy is. - elindultam lefelé a lépcsőn. - Megyek futni hamarosan.
- Akkor jó edzést. Viszont van egy kérdésem. Délután nem érsz rá egy kávéra? Kicsit nyugodtabban beszélgethetnénk.
- Nem tudom. - haboztam egy rövid ideig, de nem akartam megbántani. - Ha tudom, hogy alakul a délutánom, felcsörgetlek, jó?
- Jó, persze. Örülnék.
- Okés. Köszi, Kony. Akkor majd hívlak. Szia. - azzal kinyomtam a telefont.
- Ki volt az? - érdeklődött David és meglepetten tapasztaltam, hogy már csak egy narancsot és pár szem diót hagyott nekem. Gyorsan elvettem a tányért, hogy azt megehessem.
- Kony. Elhívott kávézni.
- Mész? - döbbent le.
- Öh, igen, Dave! - nem értetettem miért lepődött meg.
- Jó, jó, bocsánat. - tetette fel védekezően a kezét.
- Na jól van, elég lesz a reggeliből. Menjél öltözni, aztán menjünk futni, mert apa tényleg nem visz Finnországba.
- Igen is! - vágta magát haptákba a srác, majd felkapta a kabátját.
- Póló az nem?
- Te mondtad. - rántotta meg nevetve a vállát, majd már el is hagyta a lakást.
- Ez hülye. - motyogtam magamban halványan mosolyogva.
Elpakoltam a konyhában, elmosogattam a reggeli után, majd a szobámba is rendet raktam, a maradék időben pedig melegítettem. Mire mindennel végeztem, David vissza is ért.
- Mehetünk?
- Rád várok. - rántottam meg a vállamat és felhúztam a pulcsim cipzárját.
Szótlanul kezdtünk el kocogni egymás mellett végig a kihalt utcákon. A nap csodaszépen sütött és megcsillant a hófehér, szűz havon. Az idő nem tűnt olyan hidegnek, mivel a nap sugarai melegen cirógatták az arcunkat. Mikor ráfordultunk a bicikli útra, ami megkerüli a falut, egy lökést éreztem oldalról és pillanatok alatt a friss, húsz centis hóban találtam magam.
- Basszus, David! - olyan mély volt a hó, hogy hirtelen fel se tudtam állni. - Segíts már fel!
- Visszakaptad a reggelit. - vigyorgott, de azért a kezét nyújtotta felém.
Minden erőmet összeszedtem, és magam mellé rántottam a síugró fiút a hóba. Dave olyan szerencsétlenül esett, hogy arccal előre landolt.
- Na. - újra megpróbáltam feltápászkodni, de most a fiú rántott vissza, aki addigra a hátára fordult, így ráestem.
Az arcuk között összesen 10 centi volt. Megdöbbenve és szótlanul álltam a barna szempár vizslatását és éreztem, ahogy a távolság egyre csökken közöttünk.