Fly to your dream - 5. fejezet

Thomas Facebook oldaláról: 

"Erste Diagnose aus dem Krankenhaus: Kleiner Finger gebrochen, schwere Prellungen, Cuts im Gesicht. Weitere Untersuchungen folgen, schaut aber nach Glück im Unglück aus. "

Lefordítva:

"Első diagnózis eredménye a kórházból: A kisujja eltört, súlyos zúzódások, és vágások borítják az arcát. Még jó pár vizsgálatot elvégeznek rajta, de Thomas nagyon szerencsés..."

Nagyon örülök hogy jól van.... nagy megkönnyebbülés, hogy nem lett komolyabb baja <3

Az események egyre sűrűbbek lettek ahogy közeledett Finnország. Szerda este már minden csomag be volt pakolva és már csak David-re vártunk. Továbbra is messziről elkerültem Thomas legjobb szándéka ellenére is. Úgy éreztem, még nem vagyok elég erős, hogy ezt megbeszéljük, így a harmadik hét ellenére sem. Most pedig pont rá várakoztunk. A csapat többi tagjában már ment fel a pumpa, mert egyiküknek sem volt kedve a hidegben fagyoskodni. Thomas lazán a gép falának támaszkodott és úgy beszélgettünk. 

- Nem hiszem el, hogy nem tud ide érni. - morogtam neki, miközben behúztam a nyakamat és megdörzsöltem a karjaimat, mert már nagyon átfagytam. 

- Ülj be a gépbe. 

Már épp nyitásra nyitottam volna a számat, mikor apa hangja szólalt meg mögülünk.

- Dave, nagyon elkéstél. 

Hátrafordultam, hogy lássam közeledni a férfit és a látványra, ami elém tárult, megdöbbentem. A fiú kéz a kézben közeledett felénk egy szőke lánnyal, név szerint Julia-val. Az állam nem esett csak le, mert féltem, hogy megfagy a nyelvem. De döbbenten fordultam vissza Thomas felé, aki ugyanolyan meglepetten nézte a párt. Valószínűleg Gregor is meghallotta apa hangját kintről és kikukucskált a gép ajtaján.

- Megjött? - azonban amikor megpillantotta az általa is ismert szőke csajt, kicsit hangosan fejezte ki véleményt. - Ezek már megint együtt?

- Csss... - csitítottam nevetve a férfi. - Ne kiabálj már. 

- Ne mond, hogy te örülsz. 

- Most mit mondjak? - rántottam meg a vállamat egyszerűen. - Nem mondanám, hogy izgat. 

Gregor megrántva a vállát lépett vissza a magángép belsejébe.

- Thomas, Wendal, szálljatok fel, indulunk! - hallottam apa hangját, mire hátrafordultam.

Az edző mellett ott álldogált Julia és David. A szőke lány kedvesen mosolygott rám, míg Dave tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és az arca meg se rezzent. Nem mosolyogtam rájuk, inkább csak vissza fordultam Morgi felé.

- Szálljunk be.

- Csak utánad. - állt félre előzékenyen a férfi, mire mosolyogva felsétáltam a magángép lépcsőjén. Az első pár szék már foglalt volt, így kicsit hátrébb mentem.  - Ülsz mellém? - fordultam hátra Thomas-hoz, aki bólintott.

Leültem az egyik bőr fotelbe és mosolyogva figyeltem, ahogy Thomas helyet foglal a folyosó másik oldalán, a másik székben. Kivettem a táskámból a tablettemet és a könyvet amit olvastam, majd a táskámat a földre helyeztem. Miközben arra vártunk, hogy a maradék három ember is felszálljon a gépre, Thomas-szal tovább beszélgettünk. Teljesen felé fordultam az ülésen, kinyújtva a lábamat, így elzártam a folyosót. 

- Bocsi. - hallottam meg az ismerős hangot, mire felpillantottam. David útját álltam el és nem volt képes tovább haladni.

- Lépd át. - feleltem flegma stílusban, majd el is pillantottam róla.

- Wendal! - hallottam meg most apa hangját, aki az előttem lévő 4. ülésről fordult vissza. - Ne legyél bunkó.

- Bocs. - húztam be a lábamat, miközben felvontam a szemöldökömet.

Julia kedvesen megállt előttem és lehajolt puszit adni.

- Szia, Wendal. - mosolygott rám a szőke lány. - Hogy vagy? Jó rég találkoztunk.

- Igen, három hete. - bólintottam. - De jól vagyok. Te?

- Én is... Bécs jót tett nekem.

- Bécs? - döbbentem le és kattogni kezdett az agyam. 

- Igen, apánál voltam két hétig. 

- Bécs. - suttogtam magamnak inkább, ahogy kezdett összeállni a kép.

- Lányok, indulnánk! - szólt hátra a kelletnél kicsit ingerültebben apa. 

- Jó, jó. - hagyott ott Julia és leült mögém. 

- Mekkora egy mocsadék. - fordultam vissza az ülésen és magam elé morogtam.

Minden teljesen összeállt és a mellkasomon, mint amit satuba szorítottak, egyre erősebb nyomást éreztem. A szívverésem és a légzésem felgyorsult és nehezen vettem a levegőt. Kényszeríteni kellett magam, hogy beszívjam és kifújjam azt.

- Wendal! - ért hozzá valaki a karomhoz, mire oda kaptam a fejemet. Thomas aggódva nézett rám. 

- Jól vagy?

- Igen. - feleltem könnyedén és rá mosolyogtam. - Természetesen. 

- Jól van. - dőlt vissza a székébe kissé kételkedve a férfi. 

A pilóta beleszólt a mikrofonba, miszerint indulunk, szóval kössük be magunkat. Így is tettem, majd hátradőltem és szinte teljesen lesüppedtem a kényelmes, bőr ülésbe. A gép lassan elindult, majd kanyarodni kezdett a betoncsíkokon. Mikor végre ráfordult a gyönyörűen kivilágított kifutóra, a jet egy pillanatra megállt. Megkapaszkodtam a karfában és kipillantottam az aprócska üvegen. A magángép pár pillanat alatt felgyorsult, majd éreztem, ahogy elrugaszkodik a földtől és meredek ívben emelkedett felfelé. Szememet le sem vettem a hóval borított, szépen kivilágított Bécsről és figyeltem, ahogy távolodunk tőle. Percek alatt felértünk biztonságos magasságokba és a pilóta közölte, hogy kikapcsolhatjuk az öveket. 

- Thomas, nem jössz el velem inni valamit?

- Nem, maradok köszönöm. - mosolygott rám. - Nem baj?

- Maradj csak. - simítottam meg a vállát. 

Elindultam a szűk folyosón a konyha felé. Dave le nem vette rólam a tekintetét, de nem néztem rá, inkább csak előre pillantottam. Mielőtt még elmentem volna mellette, elkapta a karom. 

- Wendal.

- Engedj el... - sziszegtem úgy, hogy a másik oldalon ülő Julia ne hallja. - Azonnal. 

Kirántottam a kezemet a szorításából és bementem a konyhába, behúzva magam mögött az ajtót. Épp hogy kibányásztam a vizet a hűtőből, az ajtó nyílt és David belépett az apró kis fülkébe.

- Egy személy alig fér el ezen a kis helyen, szóval lennél kedves ki húzni a fenébe.

- Ne csináld már. - lépett közelebb, és körül belül ennyire is volt hely, mert ahogy egy lépést hátrébb léptem, már éreztem, ahogy a hátam nekiütődik az egyik szekrénynek.

- Utállak. - húztam össze résnyire. - És mielőtt megkérdezed, miért, - feleltem gyorsan, mert láttam, hogy szólásra nyitná a száját. - mert egy utolsó szemét vagy.

A fiú csak felvont szemöldökkel állt tovább velem szembe, ezzel jelezve, hogy további válaszokat várna. Zavaróan kicsi volt köztünk a távolság, de nem tudtam már hátrébb menni. Tekintetem szeme és ijesztően közel lévő ajkai között cikáztak. Mély levegőt vettem, hogy végig tudtam mondani, amit akarok. 

- Voltál akkor köcsög, hogy Julia után mentél Bécsbe, hogy visszaszerezd. Akkor tapló, szánalmas mozzanat volt ez tőled, tudod? 

- Valóban? - fordította félre a fejét és összehúzta a szemöldökét. - Nem tudom ki nem akart beszélni róla. 

- Én... - túrtam a hajamba. - Nem tudom miért csodálkozol... több év barátság után csak úgy letámadtál. Dave, együtt nőttünk fel. - vágtam szenvedő képet.

- Wendal ezer és egy módon próbáltam a tudtodra hozni, hogy én többet érzek irántad, mint barátság.

Közelebb lépett hozzám és tekintetem az ajkaira szegeződtek. Egyre közelebb hajolt hozzám, mire én csak megadóan lehunytam a szememet és hagytam, hogy megcsókoljon. Akaratlanul is átkaroltam a nyakát, ő pedig a szűkös hely ellenére, a derekam köré fonta a karjait és szorosabban húzott magához. Teljesen elfeledkeztem magunkról és a csókjaink egyre hosszabbak és egyre hevesebbek lettek. Éreztem, ahogy David keze már a pulcsim alatt játszik, és ez volt az, ami az észhez térített. 

- Várj, várj, várj. - toltam el magamtól, ami kicsit meghökkentette. - Ez így nem helyes. A barátnőd azon a vékonyka falon túl vár rád szerelmesen. Nem... - túrtam a hajamba zavartan. - Nem törheted újra a szívét. 

- Wend... - fogta meg a kezemet. - Az a kapcsolat nem működik. Ezerszer és egyszer megpróbáltuk, de nem... nem Julia miatt... miattam. Mert én téged szeretlek. 

- De akkor... mi legyen? Mit fognak gondolni az emberek? Mit fog mondani apa?

- Mióta érdekel az emberek véleménye?

- Nem tudom, Dave. Ha az emberek véle pedig nem is, apa felköt.

- Na jó, mondom mi legyen. Várjunk egy kicsit. Ha hazajöttünk Finnországból, szakítok Julia-val. És utána együtt lehetünk, jó?

- Megbeszéljük. - mosolyogtam rá.

- Na gyere ide. - magához húzott és hosszan megcsókolt.

Vigyorogva fontam át újra a nyakát és viszonoztam a csókjait. Nagyon nehezen szakadtunk el egymástól, de eltoltam.

- Menj ki előbb te. - lökdöstem az ajtó felé, aki még utoljára nyomott egy csókot a nyakamra. - Menj már.

A férfi kiment a fülkéből én pedig gyorsan kivettem még egy üveg vizet és úgy mentem ki. Igyekeztem levakarni az arcomról a mosolyt, miközben visszasétáltam a helyemre. Leraktam Thomas asztalkájára a vizet, aki kétkedve pillantott fel rám. 
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Tessék? - hirtelen nem is kapcsoltam mit kérdez.
- KICSIT túl sokat időztetek ott ketten hátul. 
- Nem történt semmi. - kinyitottam a vizet és rendesen meghúztam. 
- Ahogy gondolod. - rántotta meg egyszerűen a vállát az osztrák férfi, majd visszatemetkezett a könyvébe. 
Éreztem, hogy valaki figyel. Hátrafordultam és Davide mosolyogó tekintettével találkoztam. Egy lopott pillanatban egy puszit küldtem neki, mire felnevetett. Ahogy visszafordultam a helyemre, Thomas tekintetével találkoztam. A férfi felvonta a szemöldökét és tudtam, hogy pillanatok alatt összerakja a képet, ha kicsit jobban belegondol. Már tudtam, mi vár rám, ha leszállunk Finnországban.