Fly to your dream - 4. fejezet

SORRY HOGY ILYEN RÖVID :( de az ötödik fejezetet MOST kezdem el írni, és lehet estére fenn is lesz ;)

Viszont nem tudom mennyire néztétek, de Morgi ma Németországban hatalmasat bukott :((( el is ájult, mert nagyon csúnyán bevágta a fejét a kőkemény hóba, csak tehetetlenül gurult lefelé a lejtőn. Aztán felállt és egyből hányt is... agyrázkódás valószínűleg, de nagyon remélem, hogy semmi baj nem lesz ://

Az ajkaink olyan finoman és puhán ért össze, hogy a pillanat hevében nem is jöttem rá, mit teszünk. Azonban amikor átkarolta a derekamat, hogy még közelebb húzzon magához, végre kapcsoltam.

-Hé, hé, hé. - rátámaszkodtam a mellkasára és úgy álltam fel.

A fiú kissé döbbenten feküdt ott pár másodpercig, majd ő is felállt.

- Ez most mi volt? - fontam keresztbe a karjaimat.

- Wendal, én... - hozzám akart érni, de hátrébb léptem.

- Tudod mit? Én most szépen hazamegyek, te pedig csinálsz amit szeretnél, jól van?

- Wendal! - kiabált utánam, de én már akkor messze jártam. A lábaimat olyan gyorsan szedtem amennyire csak lehetett. Minél korábban otthon akartam lenni. Szinte szó szerint berobbantam a házba és felszáguldottam a lépcsőn. 

- Wendal! - hallottam apa hangját a lépcső aljáról. - Végeztetek a futással?

- Öh... igen. 

- Minden rendben? - aggodalmaskodott apa.

- Minden tökéletes. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd besiettem a szobába. Levágtam magamat az ágyra és a telefonért nyúltam.

A gyors hívón már szerepelt a jól ismert név, így csak egyszer kellett a képernyőhöz érnem és már hívta is a telefon a számot.

- Szia, drága. 

- Baj van, Paula. - ziháltam köszönés nélkül. 

- Mi van? - váltott egyből komolyra a hangja.

- David... David megcsókolt.

- Hogy mit csinált?! - sikkantott fel a vonal túlsó végén legjobb barátnőm olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a fülemtől a telefont. - És... és mit reagáltál?

- Totálisan lefagytam. Egyszerűen ott hagytam. Semmit nem tudtam mondani, csak azt, hogy én most haza megyek. Hallod, nagyon durva. - túrtam a hajamba. 

- Hát azt meghiszem... de mi történt?

- Nem tudom, minden olyan gyors volt. Belökött a hóba, aztán magam mellé rántottam, mikor próbáltam felállni, magára rántott és bumm! ott volt a csók.

- Az szép. Semmi előjel nélkül?

- Semmi....

- Ajj, úgy mennék már haza. Nagyon hiányzol, te lány. Unalmas nélküled itt az élet. 

- Tudom, tudom. De megyek meglátogatni téged.

- Várom már, ne aggódj. - nevetett fel a vonal végén legjobb barátnőm. - De mi lesz David-del?

- Nem tudom. - kezdtem játszani a takaró szélével. - Tényleg nem...

- Érzel iránta valamit?

- Barátságot, ja.

- CSAK barátság? - hangsúlyozta az első szót a szőke lány. 

- Gondolkodnom kéne... tökre tanácstalan vagyok.

- Jól van, kedves. Időd az van.

Ahogy ezt ki mondta, csöngettek. Aggódva léptem az ablakomhoz, ami az utcára nézett. Az ajtó előtt nem mást állt, mint Dave. Ijedten kaptam a kezemet a szám elé a kezemet. 

- Nem, nem Paula. Nagyon nincs időm!

- Mi történt?

- David itt van. Pontosan itt, az ajtónk előtt. Mit csináljak most? Nem akarok vele beszélni!

- Muszáj lesz!

- Jól van, mennem kell. Puszillak, majd hívlak. 

- Puszi.

Nem is igazán figyeltem barátnőm utolsó szavaira, mert már eszembe jutott egy remek terv. Apa, ahogy hallottam már beengedte David-et a házba és a konyhában társalogtak. Minél halkabban és minél gyorsabban el kellett érnem a szobát, ahova halkan benyitottam, majd miután beértem, becsuktam magam mögött az ajtót. A két lány a laptop előtt ült, és megállás nélkül pötyögtek.
- Lányok! - igyekeztem halk lenni, mert hallottam a lépteket felfelé a lépcsőn.
- Mi van? - morogta Adelle, fel se nézve.
Odasiettem hozzájuk és lecsaptam a két laptop tetejét.
- Hé!! - kiáltották egyszerre.
- Csssss már! - szóltam rájuk. - Lenne egy kérésem.
A két szőke lány végre rám figyelt, így tudtam mondani amit akartam.
- David-et semmi képpen ne engedjétek be ide. Ha bejön ide, nem vagyok itt. Jó? Vagy valamelyikőtök menjen ki és terelje el a figyelmét. Küldjétek el.
- De miért? - értetlenkedtek.
- Csak csináljátok. Lécci.
- Na jó. - állt fel Adelle és hátrarázta a haját, gyorsan ellenőrizte magát a tükörben , majd elhagyta a szobát.
- Miért bujkálsz Dave elől? - ült fel törökülésbe Mala.
- Hát... ha visszajött Adelle, elmesélem.
- Durva?
- Nagyon.
- Kíváncsi vagyok. - dörzsölte össze a kezét vigyorogva testvérem. - Megnézem, hogy áll.
- Jól van. Üldözzétek ki.
Az ikrek alig tíz perc múlva vissza is értek és Adelle ledobta magát mellém.
- Nagyon nem akart elmenni. Szerintem levágta, hogy ebben a szobában vagy és be akart jönni. Nagyon nagyon beszélni akart veled, de az ikrek a legjobbak és megoldották. - emelte fel a tenyerét, mire Mala belecsapott.
- Köszönöm. - néztem hálásan a két lányra.
- De most mesélj. - fordult hasra Mala.
- Hát jó. - sóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba.

.    .    .  

- Ki van itt? - lépett valaki mögém, miközben apa mellett álldogáltam.

- Thomas! - fordultam hátra vigyorogva. - Szia.

- Szia! - kitárta a karját és odalépetem, hogy átöleljem. 

- Milyen volt a nyaralás?

- Jó. Muszáj volt kikapcsolódnom. Már nem bírtam.

- Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogtam rá. - Ugrasz ma?

- Aha. - tekergette meg a nyakát. - De mi van Dave barátunkkal? Nem ugrik ma.

- Nem... - komorodtam el. - Bécsben van. 

- Mi ez a nagy letörtség? - tudtam, hogy fel fog tűnni neki, ezért féltem belemenni. 

- Ti, a nagy barátok? - nevetett fel Morgi, de lefagyott az arcára, ahogy az én komor tekintetemet látta.

- Öhm... - eltávolodtam apától, aki nagyban tartotta az edzést és csak arra volt ideje, hogy rá mosolyogjon Thomas-ra, majd tovább osztogatta az utasításokat. 

- Mi van veletek? - követett a férfi. 

- Nagyon hosszú... de két hete nem beszéltem vele. 

- Elmeséled? 

Már épp szólásra akartam nyitni a számat, mikor apa végre felénk fordult és egy röpi labdát dobott felénk.

- Melegítsetek!

- Azonnal. - Thomas el is kapta a labdát és odébb mentünk, ahol volt elég tér.
Thomas nagyon fontos személy volt az életemben. Bármit elmondhattam neki. Száz százalékosan megbíztam benne, vele együtt nőttem fel szinte, olyan volt mint egy bátyó. Most is elmesélhettem neki, mi történt köztünk Dave-vel.
- Miért nem beszéltetettek róla? - kapta el a labdát egy pillanatban a férfi.
- Mert nem akarok.... mit beszélnénk róla? Egy kínos nyekegés, nyökögés lenne és valamelyikünk sérülne.
- De nem szereted?
- Nem... tudom... - sóhajtottam. - Nem tudom.
- Nem vagy egyszerű eset. - lépett oda hozzám és átkarolta a vállamat.
- Én? - döbbentem le. - Mert?
- Megyek ugrani. - engedett el hirtelen és elkocogott a léceiért.
- Thomas! - kiáltottam utána, de ő akkor már a felvonó felé vette az irányt.
- Beszélünk. - intett mosolyogva.