Fly to your dream - 2. fejezet

- Wendal! David! Hát megjötettetek! - vigyorgott a magas, barna hajú, barna szemű srác.

- Szia, Gregor. - fogott kezet csapattársával David.

- Szia. - biccentettem én is a síugrónak majd adtunk egymásnak két puszit. - Hoztunk inni, ha nem lenne.

- Köszönöm. - vette el a vodkás üveget. - Szükség lesz rá. Ezek pusztítják a készletet rendesen.

A háta mögé bökött. A hatalmas házban már rendesen folyt a buli, jó pár vendég volt ott. Elsőre pár Junior kategóriás, apa keze alatt nevelkedett síugrót vettem észre, de voltak őt műlesiklók és biatlonosok is. Igazi téli sportok bulija volt ez.

- A kabátot hagyjátok csak itt. - bökött egy ajtóra, ami mögött egy gardrób rejtőzött. - Viszont ha meg is akarjátok találni, inkább valamelyik vendég szobába vigyétek.

- Szerintem az lesz. - vigyorgott David.

- Érezzétek jól magatokat srácok. - intett Gregor, majd eltűnt a tömegben.

- Hova tesszük a kabátot? - fordult hozzám Dave.

- Vigyük fel akkor az emeletre, ahogy mondta. Ez a kedvenc kabátom. Nem akarom, hogy elvesszen.

- Jaj, te! - nevetett. - Kezdem azt hinni, hogy jobban szereted a kabátodat, mint engem.

- Ez így van. - bizonygattam komoly arccal. 

- Hát jó. - játszott a sértődöttet, de a szeme már nevetett. 

Elindult felfelé a lépcsőn, ahelyett, hogy előre engedett volna. Nevetve löktem hátba, mire kicsit megtántorodott.

- Bunkó vagy! - figyelmeztettem, mire hátrasandított és megszaporázta a lépteit. - Hé.

Hamarabb ért fel az emeletre és bevágódott az egyik vendégszobába. Pontosan ismerte a ház összes szegletét, hisz szinte minden hétvégén ide jártunk bulizni. 

- Na! - dörömböltem az ajtón, mert bezárta. 

- Kedves legyél velem, mert nem nyitom ki neked az ajtót.

- Nyilván! - nevettem. - De nem baj, van másik szoba is. 

- Akkor tedd oda a hülye kabátod! - húzta az agyamat.

- Hogy beszélsz?! - csaptam rá az ajtóra, de tudtam, hogy mindez csak játék. Soha, egyikünk sem sértődött meg a "sértéseken", mert először is, mind a ketten tudtuk, hogy a másik nem gondolja komolyan, másodszor pedig ez direkt azért van, hogy húzzuk a másik agyát. - Jól van, David! 

Hangtalanul elsétáltam az ajtótól, és bementem egy másik vendégszobába. Fel akasztottam a szobában az ajtóra szerelt fogasra a kabátomat, majd kikukucskáltam a résen. A fiú akkor hagyta el a szobát és elindult lefelé a lépcsőn. Vártam pár másodpercet, hogy biztosan leérjen, majd én is elindultam lefelé. Ahogy leértem, tekintetemmel egyből Dave-et kezdtem keresni, de az egyre növekvő tömegben sehol nem láttam. Elszántan indultam a bárpult felé. Mielőtt azonban elértem volna, valaki átkarolta a derekamat és erősen visszarántott.

- Jesszusom! - tényleg nagyon megijedtem a hirtelen mozdulattól és hátrafordultam. - Nem vagy vicces, David! - csaptam vállba komoly arccal, de a következő másodpercben újra nevettem. 

- Tudom, hogy imádsz. - továbbra is átkarolta a derekamat és mélyen pillantott a szemembe. Álltam a tekintetét és hosszú másodpercig voltunk így. 

Azonban hamarosan valaki a fiú vállához ért, mire mind a ketten összerezzentünk. 

- Sziasztok. - tűrte a füle mögé a haját a lány. 

- Szia, Julia. - köszönt Dave.

- Szia. - mosolyogtam rá én is. 

- David, beszélhetnénk egy szót?

- Öhm... - a fiú bizonytalanul pillantott rám, jobb karjával még mindig a derekamat tartottam. 

- Menjetek. - toltam el magamtól barátomat, mire ő kissé kelletlenül, de követte a lányt, aki a lépcső felé vette az irányt. 

Hátat fordítottam nekik és elértem a célomat: a bárpultot. Az italt egy igazán helyes, fiatal srác szolgálta ki. Rákönyököltem a pultra, és úgy dőltem előre, hogy lássam, mit is ihatnék. 

- Szia, mit adhatok? - lépett oda a srác és gyönyörű mosolyt villantott rám. 

- Szia... öhhm... legyen egy vodka-gyömbér. 

-  Azonnal. - elvette a hozzávalókat és neki állt készíteni az italomat. Láthatólag ráért és beszélgetni kezdett velem. - Megtudhatom, hogy kinek lesz ez az ital?

- Wendal. - mosolyogtam. - Wendal Poitner.

- Tudtam, hogy ismerős az arcod. - nevetett fel. 

- Mert hogy? - lepődtem meg.

- Ne hidd, hogy nem tudja egész Ausztria ki a bajnok csapat edzőjének a lánya. 

- Lebuktam. - játszottam a csalódottat.

- Ilyen szép arcot nehéz nem felismerni. 

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Te is elárulhatod a nevedet, ha már itt tartunk. 

- Konrad Gottlieb. Ez pedig az italod. - nyújtotta át a poharamat. 

- Köszönöm, Konrad.

- Inkább Kony. Jobban értékelem. 

- Oké, Kony. - nevettem fel hangosan. - Hogy-hogy te vagy most a csapos?

- Régóta ismerem Gregor-t, csak eddig Németországban tanultam. Két hete jöttem haza és meghívott.
- Csaposnak? - nevettem. - Jó fej ez a Gregor.
- Nem. - lépett ki a pult mögül egyfolytában vigyorogva Konrad. - Bulizni.
- Mi? - zavarodtam össze.
- Tündér arcú lány, nem tűnt még fel, hogy ezeken a bulikon sosincs csapos? Mindenki visz amit talál?
- Jézusom. - kaptam nevetve a szám elé a kezemet. - Ne haragudj. Nem akartam.
- Semmi baj. - le nem lehetett vakarni a mosolyt róla. - De örülök, hogy ezt tisztáztunk.
Felnevettem.
- Leülünk a kanapéra?
- Persze. - lekászálódtam a bárszékről és átvágva a táncparketten, leültünk egy kissé csendesebb részre, a fekete bőr kanapéra.
Alig hogy eltudtunk helyezkedni,  valaki levágódott kettőnk közzé.
- Héééjjj! - Gregor túl nagy lendülettel ült le és a söre nagy részre a földre löttyent.
- Észnél legyél már. - löktem meg a vállát, mire rám pillantott. A tekintetén látszott, hogy nem ez az első söre.
- Jó, jó, megjött anyuci. Tipikus. - fordult Kony felé, aki ezen elmosolyodott, majd rám pillantott. - Na. - a síugró hátradőlt és karját a háttámlára tette, ezzel félig átkarolva a vállam. - Mi van közted és David között?
- 14 év barátság, Gregor. Az van.
- Kinek akarod ezt beadni? - húzta össze résnyire a szemét. - Ugye tudod, hogy van barátnője.
- Ahogy neked is. - bújtam ki a keze alól.
- Áh, kidobott. - kortyolt bele a sörébe.
- Kinek akarod ezt beadni? - ismételtem az előbb feltett kérdést, mire csak megrántotta a vállát.
- Akkor ki fog. Tök mindegy. Viszont a te pasid ott jön. - mutatott előre, mire mind a hárman arra néztünk.
Dave igazán feldúlt hangulatban közeledett, majd mikor odaért, kivetette Gregor kezéből a sört és megitta. Az osztrák csapattársa döbbenten figyelte, ahogy eltűnik a söre David gyomrában.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Szerinted? - kérdezett vissza a kelleténél kicsit indulatosabban, ami meglepett.
- Jó, bocsánat, nem kell leharapnod a fejemet. - tartottam fel a kezemet védekezően.
- Jó, de láthatod rajtam, hogy nem vagyok jó hangulatomban.
- Jó, David, baszd meg tudod? A barátod próbálnék lenni, szóval kibaszott hálásnak kéne lenned.
- A barátja! - szakadt fel mellettem Gregor és Konrad-ot kezdte csapkodni, hogy mutassa mennyire vicces.
- Kussolj már, te meg! Józanodjál már ki egy kicsit, hogy tudjad miket beszélsz! - löktem odébb indulatosan, hogy fel tudjak állni.
Átvágtam a táncolók között és meg sem álltam az ajtóig, amit feltéptem és kiléptem rajta. Két másodperccel később rájöttem, hogy nem a legjobb ötlet volt kifelé menekülni, mert hihetetlen gyorsan átjárt a hideg. A büszkeségem mégsem engedte, hogy visszamenjek. Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és valaki hozzám közeledett. Meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam ki az. A fiú megállt a hátam mögött, nagyon szorosan. Éreztem a leheletét a nyakamon.
- Ne haragudj rám, kérlek. - éreztem, hogy a hátamra rak egy kabátot. - Nagyon nem szeretnélek megbántani pont téged. Aki mindig mellettem áll.
Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Nagy, barna szemeiből megbánás és fájdalom áradt.
- Pedig sikerült. - fontam össze a karjaimat.
- Tudom. Sajnálom.
- Sajnálhatod is. De.... - mély levegőt vettem. - Bármennyire hülye vagy néha és legszívesebben kupán vágnálak néha, szeretlek. Te vagy a legjobb barátom, David.
- Nekem is te vagy a legjobb barátom. - sóhajtott nehezen, amit nem tudtam hova tenni. Mégis kitárta a karjait, hogy megöleljen.
Jól esett hozzá bújni és hosszú percekig álltunk így kint a téli, hideg éjszakában.
- Vége van már a női hisztinek? - ezt a hangot felismertem és pillanatok alatt kapcsoltam.
Elengedtem a barátomat, majd gyorsan lehajoltam és egy termetes hógolyó száguldott Gregor felé. Hála az benne lakozó alkoholnak, nem volt elég gyors a reakciója, viszont sajnos a bennem lévő alkohol is kitett magáért, ezért csak a vállát találtam el.
- Ez a hála a meghívásért. - porolta le a vállát.
- Ha kell, adhatok! - hajoltam le, de addigra az osztrák már ott sem volt.
- Hihetetlen, hogy tudod kezelni.
- Valakinek meg kell nevelni. - ráztam a fejemet rosszallóan. - De mond el, mi volt.
- Hát, szakított velem. De már én is akartam ugye. Azt mondta, hogy szeret még, de már nem volt olyan a kapcsoltunk mint régen. Látja rajtam, hogy nekem se jó ez így, neki meg pláne. Nem szeretne veszekedve elválni.
- Nem csodálom. De akkor jó fej volt.
- Persze. Megöleltük egymást a végén.
- Akkor miért volt szar hangulatod? Azt mondtad mást szeretsz, nem?
- Igen...de...
- De mi?
- Szerintem az a lány nem szeret, vagy nem tudom.
- Ha nem mondod el neki, nem fogod megtudni.
- Nem tudom, hogy itt van- e az ideje.
- Nem érdemes sokáig halogatni. De gyere, menjünk be, mert szétfagysz.
- Várj. - fogta meg a karomat, és egy pillanatig nem mozdult. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Mivel hosszú másodpercekig csak keresete a szavakat, viszont én egyre jobban fáztam.
- Gyere már Dave, lécci. - könyörögtem. - Idefagyok.
- Jó. - sóhajtott nagy nehezen.
- Köszike. - karoltam bele és együtt léptünk be a tágas házba.